Belföld

Kitiltották a 6 év alatti gyerekeket az eperföldről, mert olykor odacsináltak

rtl.hurtl.hu

2024. május 12. 17:15

A gyerekek szaladgáltak az eperföldön, eltaposták a gyümölcsöket, de az is előfordult, hogy kis- és nagydolgukat is ott végezték.

„Azzal nincs baj, ha gyermekes családok érkeznek. A szülői felügyelet hiányzik sok esetben. Besokalltunk. Az anomáliáknak pedig véget kellett vetnünk. Úgy gondolom, a tiltással védjük a gyümölcsöket, a többi vásárlót, a gyermekeket és a munkánkat is” – mondta a Kemmának Tóth Kata, a vértesszőlősi eperföld tulajdonosa arról, hogy kitiltották a 6 év alatti gyerekeket a családi vállalkozás teljes területéről.

Azt is hozzátette, nem egyszer fordult elő, hogy szaladgáltak a gyerekek az ágyások között, végezték kis- és nagydolgaikat, eltaposták a növényeket, de még az is előfordult, hogy egymást dobálták eperrel.

A 6-12 éves gyerekek egy felnőtt kísérővel mehetnek be. A minimum szedési mennyiség 2 kilogramm (1 kg eper 1700 forint), és ez vonatkozik 6 éves kor feletti gyerekekre is.

A lap szerint van aki egyetért a szigorral, míg a nagycsaládosok nem igazán. Ők a szabályok szerint több ezer forintos kiadással számolhatnak, ha minden gyermek mellé plusz egy felnőttel számolnak, akire a szedési mennyiség ugyanúgy vonatkozik.

Nyitókép: MTI Fotó/Varga György

#Belföld#eperföld#vértesszőlős#gyerek#eperszedés#kitiltás

Címlapról ajánljuk