NER 2.0, vagy baloldali innováció?

Már 2022 előtt érezhető volt, hogy az ellenzéki választók összefogást várnak a demokratikus politikai pártoktól. Ez azonban rövid életű volt. A miniszterelnök-jelöltnek választott hódmezővásárhelyi polgármester az első nyilatkozatában arról beszélt, hogy „leváltotta a régi ellenzéket”. Magyar is erről beszél.  

A Magyar-jelenséget rövid távon és hosszabb távon is érdemes átgondolni. Mindig nagyon tanulságosak egy-egy új politikus első kijelentései. Úgy tűnt, hogy a pedofil botrány után az ellenzéki szavazók egy részének elégedetlenségét is kihasználva, őszinte várakozás fogadta. Szinte azonnal jelentős népszerűséget szerzett, az első hetekben az ellenzéki sajtó is támogatta, de amikor ő is olyan kijelentéseket tett, hogy egyik korábbi ellenzéki párttal sem kíván együttműködni, már megjelentek azok a hangok is, amelyek óvatosságra intették a gyökeres változásban reménykedő ellenzéki szavazók egy részét. Csakhogy szerinte a jelenlegi ellenzéki pártok kivétel nélkül összefonódtak a Fidesszel. Magyar azzal a programmal lépett fel, hogy meg akarja buktatni a NER-t és egyben az ellenzéket is. 

Ez olyan programnak tűnik, ami az eddigi tapasztalatok szerint megvalósíthatatlan.  

Lehetetlen egyszerre mindkettőt leváltani. A közvélemény-kutatók mérései mind egyetértenek abban, hogy a TISZA párt feltünése a Fidesz táborát csak minimálisan érintette, miközben jelentősen átrendezte az ellenzéki oldalt. Újra szeleteli az ellenzéki tortát. Önmagát „buktatta” le, amikor első menetben a fővárosban úgy állított polgármester-jelölteket, hogy azok kizárólag az ellenzéki indulókkal keljenek versenyre. Amikor kiderült, hogy ez saját táborán belül sem tetszik mindenkinek, korrigált, két fideszes és két DK-s polgármester ellen indította a saját embereit.

Ez jól illik Magyar nyilatkozataiba is: szinte minden alkalommal elmondja, hogy szerinte a Fidesz és a DK már „összenőtt”.

Igen, s ez különösen jól látszik, amikor arról beszél, hogy a fővárosi közgyűlésben majd ők legyenek a mérleg nyelve, hogy ez a két párt ne tudjon összefogni, és majd megakadályozhassák ennek a „titkos koalíciónak” a negatív hatásait. Magyar Péter eddigi tevékenysége, retorikája alapján egyre inkább úgy látom, a TISZA párt nem a Fideszt, sokkal inkább az ellenzéket tekinti igazi ellenfelének. 

Az utóbbi időben mégis erőteljesebben támadja a kormányt, mint az ellenzéket.  

Látszólag talán igen. Három olyan kijelentés is elhangzott azonban, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Azt mondta: egy Rogán nélküli Fideszt képzel el, sőt, egy Orbán nélküli Fidesszel akár együtt is tudna működni. Saját magát úgy definiálja, hogy ő nemzeti, konzervatív liberális elveket képvisel. Egy másik megszólalásában arról beszélt, hogy „Orbán demokratikus hős” az ő szemében, saját magát korábbi fiatal példaképéhez hasonlította. Egy lengyel lapnak úgy fogalmazott, hogy az 1998-2002 közötti Orbán kormány politikáját követné, ha hatalomra kerülne. 

Az idősebbek még emlékezhetnek, akkoriban a Fidesz már megkezdte a demokratikus berendezkedés lebontását…

Ilyen volt a csonka kuratóriumok ügye, valamint az, hogy a törvényi előírások ellenére sem tették lehetővé a parlamenti vizsgálólóbizottságok létrehozását. És még valami: a magyar államiságot a köztársasági berendezkedés erősítése helyett elmozdították egy 1945 előtti időket idéző irányba. A Szent-Koronát bevitették a Parlamentbe. Ez már a 2011-ben elfogadott Alaptörvény Nemzeti hitvallásának előfutára volt. Ha Magyar Péter szívéhez ez a korszak áll közel, én ebből arra következtetek, hogy nem akarja leváltani a NER-t, csak annak egy „könnyített” változatát szeretné megvalósítani egy választási sikert követően.

Ha jól értem, ön szerint ez a Magyar-jelenség rövid távú megítélése. És hosszabb távon?

Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk ítélni, át kell tekintenünk a rendszerváltást követő évek pártosodási folyamatait. 1990-ben gyorsan létrejött egy Nyugat-Európában működő három pólusú politikai struktúra. Nálunk is megjelentek a nemzeti erők, a liberális pártok, mint az SZDSZ és Fidesz, valamint a baloldaliak is. Hamarosan kiderült, hogy a baloldalon egyetlen jelentős párt létezik, a Magyar Szocialista Párt. Aztán a Fidesz végrehajtotta a jobboldali fordulatot, 1994 után megkezdődött a konzervatív nemzeti keresztény pártok koncentrálódása is, a Fidesz lett a vezetőjük, majd néhány rövid esztendő elég volt ahhoz, hogy magába olvassza a többiek szavazó táborát, és egyedüli, meghatározó pártként jelenjen meg a jobboldalon. 1998 és a 2010 között kétosztatú politikai struktúra jött létre: egyik oldalon állt a Fidesz és néhány kisebb jobboldali párt, a másikon az MSZP és a vele koalícióban kormányzó SZDSZ. A 2010-es választás a polgári demokrácia bukását jelentette és kezdetét egy új, autoriter rendszer kialakulásának. Ebben a Fidesz testesítette meg a jobboldali centrális erőteret, oldalán a nemzeti radikális Jobbikkal, a másikon a baloldali és liberális ellenzék. 2006 után megjelentek e térfélen is újabb pártok, előbb az LMP, majd 2011-ben az MSZP-ből kivált a DK és ez megosztotta a baloldalt is. Ezt követően újabb politikai erők is feltűntek: az Együtt, a Párbeszéd, majd később a Momentum. 

Ez az erősen széttagolt struktúra máig jelen van.

Ez járult hozzá a kormánypártok újabb két cikluson át megszerzett kétharmadához. 2018 végétől aztán az ellenzéki szavazók megelégelték ezt az állapotot, azt szorgalmazták, hogy az demokratikus pártok végre fogjanak össze. Ez létre is jött, csatlakozott hozzá hatodikként a korábbi szélsőséges vonalát feladó Jobbik is.  

Mégis kudarc lett a vége. Miért?

Ennek nem az együttműködés volt az oka, amivel később néhány párt vezetője védekezett, bár a belső konfliktusok gyengítették az összefogás hatását. Egyrészt kitört az orosz-ukrán háború, másrészt a választók elégedetlensége, türelmetlensége a konzervatív-liberális hódmezővásárhelyi polgármesterre bízta a vezetést, és végül, a jobbikos szavazók egy része a választás napjára változtatott az álláspontján és nem az együttműködő pártok mellé állt. 2022. április 3-át követően, órák alatt felbomlott a szövetség, és a pártok többsége – az MSZP kivételével – a külön utas politikát hirdette meg. Arra számítottak, hogy ha ezt az utat választják, ők lehetnek az ellenzéki térfél vezető ereje, vagy legalább önállóan átlépik az 5 százalékos határt. 

Egyiküknek sem jött be ez a számítás. 

Önmagában a vezető szerepre egyiknek sincs esélye. Pedig úgy indultak neki az idei kettős választási megmérettetésnek, hogy erre az évre beérhet az új politika gyümölcse. Folytatódtak a belső konfliktusok, egymás éles bírálata, és mire a pedofil botrány kirobbant, akkorra az ellenzéki választóknak már elegük lett ebből a torzsalkodásból. 

És ekkor jött Magyar Péter…

Aki elsősorban az ellenzéki harmadik utas szavazók táborát tudta megszólítani. A kutatások alapvetően azt mutatják, hogy a bizonytalanok, a Momentum, a Kétfarkú és részben az LMP szavazói áramlottak át a TISZA bázisába. A baloldal politikai erők minimális vesztességet szenvedtek. Sem a DK-t, sem az MSZP-t, de a Párbeszédet sem érintette lényegesen a szívóhatás. A baloldalon megindult az újra integrálódás, a három párt megállapodott, hogy nemcsak az idén, hanem a 2026-os országgyűlési választáson is együtt indulnak majd. Erős baloldali pólussá válhatnak. Ami oda vezethet, hogy 1990 után újra három osztatú lehet a magyar politikai paletta: egyik oldalán a Fidesszel és a Mi Hazánkkal, a baloldalon egy szocialista-szociáldemokrata-zöld szövetséggel, középen pedig Magyarék képviselhetik majd a konzervatív-nemzeti liberális szavazókat. Ezzel új centrumot hozhat létre, de ez a „centrum” közelebb lesz majd a jobboldalhoz. Ha bejutnak az Európai Parlamentbe, és miért ne jutnának be, a Néppártba fogják a felvételüket kérni, és nem a Renew liberális pártcsaládhoz.  

Milyen karakterű a három meghatározó hazai politikai erő?

Az orbáni jobboldali pártfelfogás 2024-ben anakronisztikus jelenség. A felvilágosodás kezdetétől a mai napig megkérdőjelezik a felvilágosodás évszázadainak minden vívmányát. Az állítják, hogy az elmúlt több mint 200 évben az európai történelem „téves úton” haladt. Mindazt félredobva, vissza kellene térni a korábbi kereszténység eszméihez. Magyar Péter is inkább a múlt felé fordulást választja, ha nem is szó szerint ugyanazt, amit Orbán. A párt nevével is Tisza Kálmánra és Tisza Istvánra akarnak utalni, és a Momentum mai liberalizmusa helyett egy korábbi „ó-liberalizmust” képviselnének. Náluk is feltűnnek az 1945 előtti politikai iránti nosztalgiák, a szélsőségektől mentes jobbközép szintjén. 

A Momentum a most létrejött baloldali szövetséget „ó-baloldalinak” titulálja. Mit gondol erről?

Ez teljes tévedés! A szocialista-szociáldemokrata-zöld szövetséget kifejezetten innovatívnak tartom. Ebben a zöldeknek fontos helyük van a hagyományosan baloldali pártok mellett. Ezt az utat választotta a holland Munkapárt is, amely korábban katasztrofális veszteséget szenvedett a választásokon, de amikor szövetségre lépett a zöld baloldallal, ismét a második politikai tényezővé vált, megelőzve a jobboldali liberális és a kereszténydemokrata pártokat.

Sokan mégis Magyar Pétertől várják a megújulást.

Az ellenzi szavazók majd rájönnek, hogy a következő évek, évtizedek igazi megújulását a baloldaliak és a zöldek szövetsége adatja, nem pedig egy NER 2.0 párt hozhat igazi progresszív, demokratikus változást.