Bajban a világ leghíresebb csípős szószának gyártója, szeptemberig leáll a termelés

2024. május 12. – 14:17

Másolás

Vágólapra másolva

2020 óta már harmadszor kénytelen leállítani a gyárát a világ leghíresebb csípős szósza, a Sriracha gyártója, a kaliforniai Huy Fong Foods. Az idei szünet egészen vészjóslónak ígérkezik, a megrendelőknek kiküldött, és a sajtóba rögtön kiszivárgott levél szerint egészen szeptemberig leáll a termelés. Az összes futó megrendelést is visszavonták, visszamenőleg négy napra, a késésben levő szállításokkal együtt. A legutóbbi, kisebb-nagyobb termelési leállások nyomán a szósznak saját feketepiaca alakult ki, volt hogy itt egyetlen palackért 100 dollárt fizettek (a sztenderd ára 5-10 dollár szokott lenni).

A Sriracha thaiföldi eredetű, az 1940-es évek óta létezik, és egész Délkelet-Ázsiában elterjedt, a világhódítása pedig az 1980-as években indult be igazán, az Amerikában divatba jövő vietnámi éttermekkel párhuzamosan. A gyártója, a Huy Fong egészen egyedi amerikai sikertörténet, úgy nőtte ki magát évi 150 millió dolláros üzletté, hogy soha egy centet sem költöttek marketingre, nincsen sales csapatuk, és még a Sriracha nevet se védették le, csak a kakasos logót és a zöld kupakos üveget.

A szósz fő alapanyagát, a különleges vörös jalapeno csilit sokáig egy kaliforniai farmról szerezték be, de aztán 2017-ben pénzügyi és jogi viták nyomán szakítottak, és mexikói beszerzési forrásra váltott a cég. A problémák is ekkor kezdődtek, Mexikó északi részét, ahol a paprikát termelik, a klímaváltozás miatt egyre szélsőségesebb időjárási viszontagságok, hőhullámok és szárazságok sújtják. A mostani leállásnak is ez az oka, nem érik rendesen a csili, márpedig zölden nem lehet szüretelni, mert akkor az íze sem lesz az igazi, és a szósz jellegzetes színe se lenne meg. (Valójában a sima jalapeno is piros éretten; az a sötétzöld verzió, ahogyan általában fogyasztjuk, még nem a teljesen érett paprika. A Sriracha szószhoz egy speciális jalapeno-alfajt, az úgynevezett téli vöröset használják, ami különösen érzékeny a melegre, és nem érik be rendesen nagy hőségben).

A rajongók most a nagy 2022-es leállásra emlékezve (akkor egy teljes évig állt a gyártás) pánikszerűen próbálnak bespájzolni a szószból, aminek az ára máris a duplájára emelkedett a boltokban.

(USA Today, Washington Post)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!