tereprali

„Ebben az autóban nagyon sok van”

2024.05.12.

Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és navigátora, Toma József „Csimpi” elégedettek azzal a beállítási munkával, amelyet a Pápoc térségében bonyolított futamon végeztek a Toyota Hilux Overdrive-on.

Fotó: Pataky Péter / 206wrc photography

A páros a Morocco Desert Challenge-en használta először az új autót, amelyet hazai pályákon most vetettek be első ízben. Ennek fényében más nem lehetett a cél, mint feltérképezni, hogyan viselkedik az új Hilux az európai, baja-jellegű pályákon és hogyan lehet a leghatékonyabb módon hozzáigazítani a körülményekhez. Mivel a harmadik szelektív szakaszt egy baleset miatt félbeszakította a versenyirányítás, a negyediket pedig törölték, a viadal lerövidült, ám a Varga, Toma egységnek így is volt alkalma folytatni a beállításokkal való játszadozást. A versenyt végül az autós abszolút értékelésben a 22. helyen, míg saját kategóriájukban a 6. helyen fejezték be.

„Elégedett vagyok az utóbbi két nap tapasztalataival, mert az autó mindenre jól és kiszámíthatóan reagált, szakaszról szakaszra sikerült javulnunk és gyorsulnunk. Megbizonyosodtunk arról, hogy ebben az autóban itteni körülmények között is nagyon sok van, de dolgoznunk kell még rajta, hogy ki tudjuk hozni belőle a legjobbat. Az tisztán látszik, hogy ezeken a pályákon, főleg a gödrös, dobálós szakaszokon a side-by-side-ok nagyon jók és gyorsak, az autók a nyíltabb, tempósabb szakaszokon tudják csak tartani velük a lépést. Érdekes hétvége volt, amelyen jól éreztük magunkat és hasznos tapasztalatokat szereztünk. Abban a kezdeti fázisban, amelyben most vagyunk ezzel a Toyotával, minden egyes versenykilométer ajándék, ezt pedig igyekeztünk kihasználni. Köszönet a szervezőknek a versenyért, a támogatóinknak pedig azért, hogy velünk vannak és lehetővé tették az indulásunkat. Jövünk még idén magyar bajnoki futamokra, de a cél továbbra is az, ami az utóbbi években mindig: a minél jobb felkészülés az Africa Eco Race-re, valamint a Morocco Desert Challenge-re” – mondta a pilóta, Varga Imre.

Toma József „Csimpi” is elégedett azzal a munkával, amelyet a csapat a hétvégén végzett: „Szakaszról szakaszra, érzésre is jobb, gyorsabb és komfortosabb lett az autó. Az előrelépés még ebben a kezdeti időszakban, a beállításokkal való ismerkedés közben is érezhető volt, olyan részeken mentünk át gázelvétel és lassítás nélkül, ahol ez elképzelhetetlen lett volna a csapatunk által korábban használt versenyautókkal. Sok munka vár még ránk, de az irány jó és várjuk a folytatást” – fogalmazott a másodpilóta.

A 2024-es Riverside Baján a Zapletal, Sykora páros győzött egy Ford F150 Evo+-szal: a cseh, szlovák egység két lengyel duóval osztozott a dobogón. A 2. helyet a Maluszynski, Maluszynska páros szerezte meg egy Mini JCW Rallyval, míg őket a Kubiczek, Golka tandem követte egy Can-Am Maverick X3-assal.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.02
A Reuters hírügynökség belső vállalati forrásoktól származó értesülése szerint a Tesla teljesen....
2024.06.02
Halálos baleset történt hajnalban Karácsond közelében, az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető....
2024.06.02
Tóbiás és Balambér friss közlekedési kalandjában annak járunk utána, hogy milyen pozitív és negatív....
2024.06.02
A francia pilóta jó úton halad afelé, hogy megszerezze idei harmadik győzelmét, miután a Szardínia-....
2024.06.02
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. lett az....
2024.06.02
Már a BMW is munkarendbe állította a BostonDynamics egyik robotkutyáját, és még nevet is adtak neki....
2024.06.02
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére vasárnap éjfélig a HungaroMet,....
2024.06.02
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2024. június 2-án 1 óra körül a 64-es számú....
2024.06.01
Hazánk nemcsak összeszerelő ország, hanem kreatív munkával is teremt értéket. A Moholy-Nagy....
2024.06.01
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2024 első negyedévében 191 millió forint nettó veszteséget ért el a....