Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus előadást tart a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) 2024. május 11-én

A közlemény szerint Czigány Tibor rektor az eseményen a díjazottakat méltatva elmondta, hogy most két olyan embert köszöntenek, aki a nemzetközi kapcsolatok erősítését is kiemelten fontosnak tekintette pályája során.

Hirdetés

Az egyetem közlése szerint Krausz Ferenc – a Műegyetem volt hallgatója és munkatársa, aki 1987-ben villamosmérnökként szerzett diplomát a BME-n – az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben.

Hozzátették, a fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetést a Műegyetem ünnepi szenátusi ülésén adta át Czigány Tibor és Beck György, a Neumann Társaság elnöke – ismertették.

„A tudás megszerzése nem pusztán intellektuális feladat, hanem erkölcsi kötelesség. Olyan felelősség, amellyel a jövő generációinak tartozunk” – mondta Krausz Ferenc a díj átvétele után.

Matolcsy György az MNB és a BME között 2019 óta működő együttműködési program kezdeményezője és támogatója – tudatták a közleményben, hozzátéve, hogy a két intézmény közös munkájának célja a közgazdasági és gazdálkodástudományi gondolkodás fejlesztése, a műszaki innovációk üzleti és társadalmi értékeinek feltárása.

Korábban írtuk

Kiemelték, hogy az együttműködés során mintegy száz oktató-kutató és hallgató részvételével új tudományos alkotóműhelyek jöttek létre, és több szakmai kötettel, tanulmánnyal bővült a hazai digitalizációs és pénzügyi tudástár. Továbbá 24 tanulmányi és szakmai versenyen, tematikus pályázaton több mint 530 hallgató részesült ösztöndíjban – részletezték.

A jegybank közleményben azt is tudatta az MTI-vel, a műhelymunkák mellett az MNB és a BME közös tevékenységében kiemelt figyelmet kap az oktatásfejlesztés, amelynek keretében Matolcsy György szakmai tudásával és tapasztalatával személyesen is hozzájárul a jövő generációinak formálásához, amikor egyetemi előadások keretében találkozik a BME hallgatóival.

A műszaki egyetem közlése szerint a BME Neumann professzori címét 2023-ban Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológus, tavalyelőtt pedig Konsztantyin Novoszjolov kapta meg, aki a grafén feltalálásáért kapott Nobel-díjat – idézték fel a közleményben.

A BME Díszpolgári címét mások mellett Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, a Műegyetem volt hallgatója, valamint Habsburg György francia nagykövet, Bogsch Erik, a Richter gyógyszergyár elnöke, Bendzsel Miklós, a Magyar Mérnökakadémia vezetője, továbbá Dale Martin, az EELISA európai egyetemi szövetség elnöke vették át az elmúlt években – emlékeztettek.

Közölték azt is, hogy az idén alapított BME Hajós Alfréd-díjat mint az év legjobb hallgató-sportolója, Varga Ádám, a fizikusszak diákja, olimpiai ezüstérmes kajakozó vehette át. A közleményben kitértek arra is, hogy a BME ünnepi szenátus eseményén az intézmény nyolc karának doktori iskoláiból mintegy 150 új doktor vette át oklevelét.