Napokig rejtegették a kínai elnököt Magyarországon

2024. május 11. – 14:04

Napokig rejtegették a kínai elnököt Magyarországon
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Két napot és két éjszakát töltött Budapesten Hszi csin-ping kínai elnök, bár jelenlétét szinte csak útlezárások és az erősen korlátozott tiltakozások jelezték: oly mértékben elzárták a nyilvánosságtól, hogy még a legfontosabb eseményről, Orbán Viktorral közös sajtótájékoztatójáról is csak az MTVA közvetíthetett. Mígnem egy váratlan pillanatban azonban, a vizit utolsó eseményén, a Mol-torony tövében Orbán Viktor rövid interjút adott a Telexnek.

„Tisztelt Szerkesztőség!

A kínai elnök állami látogatásának kizárólagos magyarországi közvetítője az MTVA.”

Ezt a választ kaptuk Orbán Viktor sajtófőnökétől még kedden, miután arról érdeklődtünk, hogyan alakul Hszi Csin-ping kínai elnök magyarországi programja, lesz-e sajtónyilvános esemény, amelyen a közmédián kívül a sajtó más képviselői is feltehetnek kérdéseket. Független újságíróként szinte minden nap szembesülünk a fentihez hasonló válaszokkal, de nem szoktuk ennyivel beérni. Sőt, ilyenkor mintha csak megnyomnának rajtunk egy gombot, csak azért sem hagyjuk annyiban.

A kínai elnök látogatásakor is ez történt. Kisebb nyomozásba kezdtünk páran a szerkesztőségben, hogy lássuk, mikor, hol, kivel találkozik Hszi Csin-ping. Szerettük volna előre tudni, hogy ki mikor és hol fogadja. A miniszterelnök sajtófőnökén kívül kerestük a köztársasági elnök hivatalát, a külügyminisztériumot, a kínai magyar nagykövetséget, a Terrorelhárítási Központot és a rendőrséget is. A TEK legalább általános választ küldött a személyi védelemre vonatkozó feladatokról, és a rendőrség is reagált, de tőlük is csak azt tudhattuk meg, hogy mikor és hol lesz lezárva a főváros.

A lezárásokból tudtunk következtetni a programra, amelynek aztán végül a nagy része a budai Várban zajlott. A forgalomkorlátozások adtak támpontot ahhoz, hogy valamennyire követni tudjuk, merre halad majd a delegáció. Az egyértelműen látszott, hogy a program nagyrészt a Várnegyedben zajlik majd, egy olvasónktól pedig azt is megtudtuk, hogy a kínai elnöki látogatás miatt nem engedik be az ételszállító autót a budavári általános iskolába, ahol a szülőkkel közölték, arra készüljenek, hogy egy napra csak hidegcsomagot kapnak a gyerekeik.

Fotó: Molnár Zoltán / Telex
Fotó: Molnár Zoltán / Telex

A kínai elnök szerda este érkezett meg a Liszt Ferenc repülőtérre. Fotósaink aznap a gellérthegyi Sziklatemplom előtt, majd pedig az I. kerületi Dózsa György téren fotózták a delegációt. A Tibetet Segítő Társaság aktivistái már szerda délelőtt megkezdték háromnapos demonstrációjukat a Városháza parkban, este a Gellért tér fölé magasodó Gellért-hegyi kereszt lábánál lévő kerítésre rögzítettek egy tibeti zászlót.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A tiltakozást kínaiak tették láthatatlanná, perceken belül egy kínai zászlóval takarták ki a tibetit az arra haladó delegáció szeme elől. A kínaiak egészen addig kint tartották a zászlójukat, amíg Hszi konvoja el nem haladt előttük.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A kínai delegáció konvoja valamivel este kilenc óra előtt haladt át a Gellért téren, teljes forgalmi zárás mellett.

Fotó: Huszti István / Telex Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A Várban már Hszi érkezése előtt is vörös sapkás szimpatizánsok várták az elnököt molinókkal és zászlókkal. A kínai elnök rajongói ügyeltek arra is, hogy senki ne feszíthessen ki ujgur vagy tibeti, tajvani zászlót Hszi Csin-ping útvonalán, és még az EU-s zászlókat kihelyező momentumos Tompos Márton is összetűzésbe keveredett velük.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másnap délelőtt is lelkes tömeg várta ugyanott a kínai delegációt, de ezúttal nem jártak sikerrel, mert a kínai elnök delegációja valószínűleg más irányból hagyta el a Budai Várnegyedet.

Fotó: Molnár Zoltán / Telex
Fotó: Molnár Zoltán / Telex

Csütörtökön a Tibetet Segítő Társaság tagjainak akciója az Erzsébet híd budai hídfőjénél lévő gyaloghídon végül a kínai aktivistákkal és rendőrökkel közös huzavonába csapott át.

Ott voltunk akkor is, amikor csütörtök délután néztek farkasszemet a Tibetet Segítő Társaság tagjai és kínai aktivisták az Erzsébet híd budai hídfőjénél. A pekingi rezsimet kritizáló szervezet tagjai a reggeli Gellért-hegyi akciójuk után a Gellért-hegy oldalán található gyaloghídra feszítettek ki egy tibeti zászlót. Szinte azonnal megjelentek a kínai aktivisták is, akik kínai zászlókkal takarták ki a tibetit. Nem sokkal később pedig megérkeztek a rendőrök is, akik sorfallal próbálták megakadályozni, hogy dulakodás alakuljon ki a két csoport között.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A nyilvánosan elérhető információk alapján úgy tűnt, hogy a kínai elnök csütörtök délután a budapesti kínai kéttannyelvű iskolába is elmegy, ezért fotósunk a Neptun utcában várta, hátha sikerül lefotózni. Az iskolánál rendőrök, vörös sapkás kínaiak várakoztak, és az iskola diákjai, akik aznap külön ebédet is kaptak, amit hazavihettek.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Néhány óra várakozás után kiderült, hogy a delegáció valóban úton van, de egyáltalán nem biztos, hogy a kínai elnök is részt vesz a programon.

Végül Hszi Csin-ping felesége, Peng Li-jüan futott be a konvojjal a Neptun utcába.

Csütörtökön volt a találkozó központi eseménye, Orbán Viktor és Hszi Csin-ping csak az MTVA által közvetített, közös sajtótájékoztatója, amely után Szijjártó Péter jelentkezett be Facebook-oldalán. A külügyi és külgazdasági miniszter 18 megállapodást jelentett be, a vasútépítéstől elektromos autók töltésére alkalmas állomásokon át szarvasmarha-szaporítóanyag exportján, kőolajvezeték építésén keresztül a nukleáris együttműködésig. Utóbbiakról – és az abban rejlő buktatókról – ebben az elemzésünkben olvashat részletesen.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Az elemzések és a sajtótól távol közölt bejelentések ismertetésén túl továbbra is célunk volt a látogatás minél közelebbi követése: napokig tartó kutatás, információszerzés, telefonálgatás és tippelgetés után arra jutottunk, megnézzük, hátha elmegy a kínai elnök és a kísérete a Mol Campusára is.

Az útlezárásokon túl biztató jel volt, hogy a székház környékén már délelőtt nagy volt a rendőri készültség, és a kínai aktivisták is megjelentek.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Arról, hogy miért fontos számukra a látogatás, amelynek közelében személyesen is jelen akartak lenni, nem szívesen válaszoltak. Volt, aki arra hivatkozott, hogy csak kínaiul tud. Többen közülük Debrecenben tanuló egyetemisták voltak, akiknek felutaztatását és elszállásolását a kínai nagykövetség szervezte meg. Volt, aki évek óta nem járt otthon, és reményei szerint az egyetem elvégzése után is inkább Európában kap munkát.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A Mol-torony közelében fokozatosan nőtt a rendőri készültség: több bekötőutat lezártak, de a kínai elnök érkezése előtti órában az épületbe is be lehetett menni. Így tettek munkatársaink is, akik váratlanul ismerős arcokat láttak meg. A torony öböl felőli oldalán, felesége és hű sajtófőnöke, Havasi Bertalan társaságában maga Orbán Viktor kávézott, a miniszterelnök közben iratokat lapozott át. A terület egy részét ekkor már lezárta a rendőrség, a körön belül azonban szabad volt a mozgás.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Orbán itt adott alkalmat a rövid, spontán interjúra, amelyet Havasi Bertalan ugyan reflexből hárítani próbált, ám a kormányfő ezúttal nem a sajtót, hanem saját sajtófőnökét intette türelemre. A néhány perces interjúban a kínai gazdasági együttműködésben rejlő esetleges nemzetbiztonsági kockázatokról kérdeztük és arról, hogy ez nem áll-e ellentétben a kormány retorikájában központi szerepet játszó szuverenitás védelmével. Orbán itt beszélt arról is, szerinte hogyan kell összeegyeztetni a tiltakozás kifejezésének jogát is biztosító gyülekezési szabadságot a tiszteletteljes vendéglátással. Szerinte a kettőt térben jól el kell választani egymástól.

Nem sokkal ezután a kormányfő már Hszi Csin-pinget fogadta az épület másik oldalán, erre az időre az épületet valóban lezárták, a bejáraton ki- és belépni sem lehetett.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A Mol-toronyban zajló tárgyalás ideje alatt a kínai diákok kint várakoztak. „Fontos dolog az elnök látogatása, még sosem láttam őt élőben” – mondta egy diák. Ekkor már egész tömbökre terjedt ki a campus körül a biztonsági zóna, ahová a rendőrök csak a kínai szimpatizánsokat engedhették be, akik magyar és kínai zászlókat lengettek. Többeknek piros baseballsapkájuk volt, amelyen egy matrica a Kínai Népköztársaság és Magyarország idén 75 éves diplomáciai kapcsolataira emlékeztetett.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A lezárás a delegációk távozása előtti órában volt a legszélesebb, ekkor a Mol-torony mellett elfutó Dombóvári utat is teljes szélességben lezárták, nemcsak az autók, de a gyalogosok sem mehettek át rajta. A kínai elnök távozása után ezt azonnal feloldották, de az addigra feltorlódott forgalom keltette dugó csak lassan oszlott fel a környéken és a Rákóczi hídon.

Kedvenceink