back to top
KezdőlapFormula 1Tényleg spanyolsága miatt pikkelnek Alonsóra? Egy korábbi felügyelő szerint ennél nagyobbak a...

Tényleg spanyolsága miatt pikkelnek Alonsóra? Egy korábbi felügyelő szerint ennél nagyobbak a bajok

-

Fernando Alonso a Miami Nagydíj hétvégéjén furcsa vádat fogalmazott meg az FIA sportfelügyelőivel szemben. Egy korábbi spanyol tag reagált az állításokra.

Alonsónak idén már kétszer is meggyűlt a baja a felügyelőkkel: az Ausztrál Nagydíj után a George Russell balesetéhez vezető szokatlan lassítás miatt kapott időbüntetést, a Kínai Nagydíj sprintversenyén pedig a Carlos Sainzcal való ütközésben találták hibásnak – amely ítéletre az Aston Martin hiába próbált felülvizsgálatot kérni.

A Miami Nagydíjat ugyan Alonso átvészelte büntetés nélkül, ám amiatt így is méltatlankodott, hogy a sprint rajtjánál balesetet előidéző Lewis Hamilton esetében elmaradt a szankció – a kétszeres világbajnok szerint ha Hamilton is spanyol lenne, más lett volna a helyzet. Alonso hozzátette, ezt követően ő már inkább nem is indított támadást a pályán, tartva attól, hogy a felügyelők valamilyen okkal ismét lesújtanak rá.

Alonso Miamiban beszélt sérelmeiről az FIA elnökével is, ám nem könnyű szó nélkül hagyni, hogy elmondása szerint nemzetiségi alapon érzi magát hátrányosan megkülönböztetve. Megjegyzése nyomán felsejlik Hamilton 2011-es, nagy port kavart kijelentése, amikor a sorozatos büntetéseinek magyarázataként ezt adta: „talán azért, mert fekete vagyok”.

Alonso már támadni sem mer a pályán, szerinte csak a nemzetisége miatt büntetik

A Marca megkérte a korábban szintén az FIA felügyelőjeként dolgozó Joaquin Verdegayt, hogy véleményezze Alonso kommentárját. A Spanyol Automobil Szövetség jelenlegi elnökhelyettese azonban az FIA vezetőségében meglévő más hibákra hívta fel a figyelmet.

„Nem látok olyat, hogy üldöznék a spanyolokat. Sokkal inkább az irányítóképesség hiánya és a céltalanság aggaszt és szomorít el. Miért nincs többé versenyzés esőben? Ehelyett megkaptuk ezeket az abszurd safety car mögötti versenyeket” – mondta Verdegay.

„Alonso panaszaiban persze van igazság. A szabályokat olykor nehéz értelmezni, ő pedig nem szeretné, hogy minden történés büntetéssel érjen véget. Én nem büntettem volna Alonsót Kínában, és Hamiltont sem Miamiban.”

Hamiltont bokszutcai gyorshajtás miatt meszelték el a sprintet követően, de az egykori bennfentes szerint az F1 jelenlegi állapota és céljai mellett tulajdonképpen szükségtelen nagy szigorral fellépni a pilótákkal szemben.

„Főleg, hogy a versenyek már sokkal inkább bulinak, semmint sporteseménynek vannak beállítva. A Miami Nagydíj alatt az volt az érzésem, hogy csak azért szervezték meg, hogy több nacho tálat tudjanak eladni” – fogalmazott.

Új sárvédőt tesztel a Ferrari, alig látszik valami a kerékből (képek)