Pakson a két új blokk olyan kiszámítható jövőképet és hosszú távú perspektívát nyújt a városnak, amelyre a paksiak és a környékbeli vállalkozók is építhetnek, erről volt szó a TelePaks Közélet közelről című műsorában, ahol Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a város polgármesterével, Szabó Péterrel közösen volt a vendég.
Paks II. új lehetőséget teremt a cégek számára
A cégvezető kiemelte, a Paks II. Zrt. feladata az is, hogy tompítsa a beruházás hatásait a városra, figyelemmel az ott élőkre. Jákli Gergely arra számít, hogy az erőmű építéséhez és üzemeltetéséhez érkező magasan kvalifikált szakemberek megjelenése bevonzza majd a vállalkozókat.
A mérnökök, a fővállalkozó felső vezetői, mint új vásárlóerő, komoly lehetőséget jelenthetnek a paksi vállalkozások számára,
akik alacsony kockázat mellett magas megtérülésű beruházásba foghatnak – vélekedett Jákli Gergely.
Arról is beszámolt, hogy az átmenetileg Paksra érkező, nagy létszámú munkavállaló számára az építkezés melletti területen alakítanak ki átmeneti munkásszállást, ahol minden olyan funkció és szolgáltatás a rendelkezésükre áll majd, amely a napi ellátásukhoz, igényeikhez és a minőségi szabadidő eltöltéséhez szükséges. A munkások egyrészt gyakorlatilag gyalogosan eljuthatnak majd a munkaterületre, másrészt a megjelenő tömeg nem terheli majd a város infrastruktúráját.
Aki Pakson referenciát szerez, megnyílik számára az európai piac
Jákli Gergely elmondta, hogy a beruházás alvállalkozóit a kivitelezési szerződés értelmében túlnyomórészt az orosz fővállalkozó tenderein választják ki, de a Paks II. Zrt.-nél is vannak kisebb volumenű munkálatok, ezeket nagy arányban helyi cégek nyerik el. A paksi atomerőmű-beruházáshoz való csatlakozás két fontos feltételhez van kötve: egyrészt szükséges a nukleáris minősítés, melynek megszerzésében segítséget nyújt a Paks II. Zrt., másrészt előnyt jelent a nemzetközi környezetben végzett munkatapasztalat. Kiemelte, hiába folyik a projekt Pakson, maga a beruházás nemzetközi: orosz fővállalkozóval és nyugati beszállítókkal.
Ha Pakson sikerül referenciát szerezni egy vállalkozásnak, akkor Európa-szerte megnyílik a piac a számára
– hangsúlyozta.
Szimbiózisban a régi és az új erőmű
A Paksi Atomerőmű és a Paks II. Zrt. közti együttműködésről szólva Jákli Gergely kiemelte: a két cég gyakorlatilag szimbiózisban él egymással, a két új blokk a négy egység tovább üzemeltethetőségét figyelembe véve épül ugyanúgy, ahogy a négy egység üzemidő-hosszabbításánál is figyelembe veszik a szomszédban zajló építkezést. Az elnök-vezérigazgató kiemelte: Felelőtlenség lenne Paks II.-t a negyven év tudást és nukleáris kompetenciát felhalmozó, biztonságosan és magas hatékonysággal termelő Paksi Atomerőmű tapasztalata nélkül üzembe állítani.
– mutatott rá.
Helyi fejlesztéseket is segítenek
Szabó Péter polgármester arról beszélt, hogy a város és a Paks II. Zrt. között folyamatos az információáramlás, de a kormánnyal is nagyon jó az együttműködés a városfejlesztés tekintetében. A városvezető arra számít, hogy a település hosszú távon profitálni fog a beruházásból ugyanúgy, ahogy az az első négy blokk építésekor történt. Hozzátette: a helyi vállalkozásokat szeretné helyzetbe hozni a városi infrastrukturális beruházásoknál is. Jákli Gergely a polgármester szavaihoz csatlakozva megerősítette, hogy számos városfejlesztési igényt közösen tudnak a kormányzat elé terjeszteni, ebbe a sorba illeszkedik például a helyi ivóvízhálózat fejlesztése is.
A műsorban arról is szó esett, hogy nagyságrendileg nyolcszáz tételből álló technológiai sor vezet az atomerőmű-beruházásoknál ikonikusnak számító első betonöntéshez. Ennek érdekében többek közt 17 hektáros területen folyik a terület-előkészítő tevékenység az új blokkok helyszínén. Ez háromféle módszerrel zajlik, egyrészt talajkeveréses eljárással, másrészt egy összemetsző résfal épül a nukleáris sziget mellett, daruk segítségével pedig úgynevezett mikrocölöpöket is lehelyeznek. A Közélet közelről adásában bemutatták azt a nemrégiben megjelent kiadványt is, amely az első betonig vezető utat ismerteti.