A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közösségi oldalán közölte, hogy ma visszaadta a Duna a verőcei hajóbaleset egyik eltűnt áldozatának a testét.
Nem lehet eleget beszélni a nyári, sőt most már a tavaszi és őszi napvédelem fontosságáról, de fokozottan kell figyelni akkor is, ha nálunk délebbi országokba megyünk nyaralni, ahol többet süt a nap, illetve több időt töltünk a tűző napsütésben. Bőrgyógyász szakorvos segítségével jártuk körül a témát, mely során kiderült az is, milyen naptejet érdemes beszeretni, és az is, hogy egyes rendszeresen szedett gyógyszerek fokozottan fényérzékennyé tehetik a használóját - ezekről feltétlenül kell tudni.
Nyakunkon a nyár, folyamatosan emelkedik a napfényes órák száma, egyre többet tartózkodunk a szabadban, ez azonban komoly kockázatokat is rejt magában. Nem lehet eleget beszélni a fényvédelemről, az utóbbi évtizedekben ugyanis egyre több egészségügyi probléma származik a napfénynek való tartós kitettségből, aminek az a magyarázata, hogy a légkört védő ózonköpeny sérülése miatt módosult a földfelszínre és így az emberi bőrre jutó napfény mennyisége és minősége is. A jelenség oka, hogy az ipari és mezőgazdasági kemizáció, valamint a környezetszennyezés miatt az ultraibolya (UV) fény spektruma a rövidebb hullámhossz felé tolódott el.
A napfény egy része un. UV sugárzás formájában éri el a Földet, mely többféle hatást gyakorol bőrünkre. Az UV fény két fő típusa, az UVA és az UV-B sugárzás. Az UVA sugárzás a bőr mélyebb rétegeiben hatol, hozzájárul a ráncok, pigmentfoltok, a bőröregedés jeleinek kialakulásához. Míg az UV-B sugárzás a bőr felsőbb rétegeiben nyelődik el, bőrpírt, leégést okoz. És mindkettő felelős a bőr daganatok kialakulásáért.
A Földet elérő fényben az UVB / UVA aránya 20:1, áthatolnak a sugarak a felhőkön és az üvegen, visszaverődnek a hóról, vízfelszínről. Az UV sugárzás több mint 70 %a reggel 10 és délután 3 óra között éri el a földfelszínt. Ez az az időszak, amikor a leginkább védekeznünk kell
– mondta el a Pénzcentrumnak Dr. Melegh Éva bőrgyógyász, a Budai Egészségközpont szakorvosa, majd hozzátette, hogy az őszi és téli hónapokban kisebb ugyan az UV sugárzás, de bőrünk is érzékenyebb, arcunkat, kezünket ebben az időszakban is védenünk kell a leégéstől. Tavasztól pedig fokozottan figyeljünk, minden, ruhával nem fedett testrészünket kenjük minimum 3O faktorra naptejjel.
Délen a helyzet fokozódik
Arra a kérdésre, hogy ha délebbre, mediterrán tájakra, tengeren túli desztinációkra utazunk, kell-e jobban figyelnünk a napvédelemre, azt válaszolta, bárhol legyünk is a világon, megszokott, bevált fényvédőinket használhatjuk, de
egy délebbi országban, vagy magasabb hegyen, ahol az UV sugárzás erősebb, többször kell majd alkalmaznunk. A fizikális fényvédelem a legjobb, ha teljesen elfedjük magunkat: legjobb védelem a ruházat, vékony, lenge, világos színű ruha a hőérzetünkön nem változtat, a sugárzástól viszont megvéd.
Minimum 50 faktoros krémmel, de akár 100-assal is kenjük be magunkat, igen, ilyen is létezik! A nagy melegben sokkal több vízre van szükségünk, a folyadékpótlás is fontos része a fényvédelemnek. Igazán speciális felkészülés nincs, csak az itthon is alkalmazott módszerek persze nagyobb odafigyeléssel. Nem lehet túl sokat használni a napvédőből.
Attól nem kell félni, hogy a bőrünknek túl sok lesz, vagy rossz hatással lesz rá, a bőrgyógyász szerint attól sem kell tartanunk, hogy akkor nem jut elég D-vitaminhoz a szervezetünk, hiszen ahhoz csak egy nagyon minimális UVB sugárzás is elég, hogy a bennünk lévő previtaminok aktivizálódjanak, ezt a naptej nem tudja megakadályozni. Megégni sokkal rosszabb.
A doktornő leginkább a gyógyszertári készítményeket ajánlja, azok a legjobbak, illetve a magas minőségű termékeket – igaz ezek más árkategóriába esnek, de érdemes költeni rájuk. Ugyanakkor utazás előtt érdemes átnézetni a gyógyszereinket, mivel nagyon sok készítmény fényérzékenyít, köztük vannak antibiotikumok, vízhajtók is. HGa ezekre nem figyelünk, abból is csúnya napégés lehet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ma már minden bőrtípushoz megfelelő naptej kapható. Érzékeny, aknéra hajlamos , száraz bőr nem akadály, színezett és natúr fényvédő kaphatóak a gyógyszertárakban.
Az SPF vagyis sun protection factor megmutatja, hogy az adott készítmény hányszor hosszabb ideig nyújt védelmet a leégéstől, mintha nem használna semmit, pl. egy SPF1O termékkel 1Oszer hosszabb ideig tartózkodhat biztonságosan a Napon, mint védelem nélkül. Ezek a számok azonban ideális körülményekre vonatkoznak, kb 2 mg/cm2 mennyiségű naptej használatára. A valóságban ennél jóval kevesebb naptejet használunk, ezért ezek arányok nem pontosak, reálisan ennek az időnek a harmadával-felével számolhatunk.
Az SPF5O készítmények az UV-B sugarak 98%át, a SPF3O készítmények 97%át szűrik ki. Ha a termék az UVA sugarak ellen is védelmet nyújt , akkor ezt külön jelzik a csomagoláson.
A kémiai fényvédők a sugárzás hatására lebomlanak, ezért óránként újra kell kenni bőrünket, izzadás, fürdés esetén akar ennél gyakrabban is.
Újszülötteket 6 hónapos korukig a direkt napfénytől óvni kell, 3 hónapos kortól használható fényvédők már kaphatóak a gyógyszertárakban. Nagyobb babáknak kifejezetten gyermekeknek készült fényvédő ajánlott, melyek sokszor tartalmaznak fizikai fényvédőt is, ezekben a krémek nem felszívódó, a nap sugarait visszaverő apró kristályokat is tartalmaznak. Fehér színük miatt nagyobb gyermekek és felnőttek ritkábban használják.
Bőrrák
Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
A melanóma, vagy melanóma malignum a bőr rosszindulatú daganata, amely az esetek harmadában anyajegyekből, nagyobb részt azonban ép bőrfelületen lévő pigmenttermelő sejtekből (melanocytákból) indul ki. A melanóma hazai morbiditási és mortalitási helyzete a XXI. század első két évtizedében című 2022-es tanulmány adatai szerint az utóbbi néhány évben évente már közel 3000 új melanómás esetet diagnosztizáltak hazánkban, és évente 300-400-an haltak meg emiatt. Ezzel Európában a középmezőnyhöz tartozunk.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
- Előre közölte a rendőrség, mire készül a Balatonnál és a Velencei-tónál
- Kétezer autós kap most izgalmas levelet a rendőrségtől
- Halálosan mérgező halat találtak a horvát Adrián
- Itt a felhőszakadások ideje, figyelmeztetéseket adtak ki - térképes előrejelzés
- Aki repülős nyaralást tervezett, kezdhet aggódni
- Jön a szigorítás, megváltozik sok pékáru neve is