Az időjárás egyelőre nem akarja tudomásul venni, hogy ma este megtartják az első koncertet a háromból.
Vasárnap a napos időszakok mellett már erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés. Figyelmeztetést is adtak ki: elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Szombaton eleinte napos idő várható, később gomolyfelhők képződnek, illetve délután észak-északnyugat felől a fátyolfelhőzet is megnövekszik. Helyenként - elsősorban északkeleten és a Dunántúl déli részén - alakulhatnak ki záporok. Az Alpokalján és keleten élénk lesz az északi-északkeleti szél. Délután 21-25 fokot mérhetünk - írja az Időkép.
Vasárnap a napos időszakok mellett már erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés. Hajnalban, reggel főként a Dunától keletre, délután pedig elsősorban a Dunántúlon alakulhatnak ki záporok, néhol zivatarok. Többfelé élénk lesz az északi-északkeleti szél. Hajnalban 6-14 fok várható. A legmagasabb hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.
Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat - írja a met.hu.
Sok magyarnak mehet a levesbe a nyaralása: erre bizony nem gondoltak, simán kihúzzák alóluk a talajt
A nyaralókat arra figyelmeztetik, hogy az idén nyáron több járattörlésre kell számítaniuk a repülőgépek hiánya miatt.
Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
- Milliárdos csalási ügy végére került pont
- Elpusztult a világhírű "pénzkutya"
- Újabb nagy szereplő vonul ki a hazai szerencsejáték-piacról
- Prőhle Gergely a német EP-kampányról: ne mondjunk semmit, de úgy, mintha mondanánk valamit
- Oroszországnak gyűjtött adatokat egy román férfi
- Szijjártó Péter: egy ilyen határozat 30 év után csak ellentéteket szít