Warren Buffett Apple fekete pontja

Warren Buffett konglomerátuma, a Berkshire Hathaway érdemi mennyiségű Apple részvényt adott el az idei első negyedév során. Az április eleji korrekció után újra jó hangulatban vannak a tőzsdék, illetve az Apple is jó időszakot él át a május eleji gyorsjelentése után. Emiatt kicsit elsikkadt ez a hír. Pedig Warren Buffett értékítéletét nem árt komolyan vennünk.

picture

A múlt hétvége egyik legérdekesebb híre a Berkshire Hathaway éves közgyűlésével egyidejűleg látott napvilágot. Ez a hír arról szólt, hogy az oly sokszor emlegetett Apple részvénycsomag értéke, amelyet Warren Buffett konglomerátuma birtokol, a 2023 végi 174,3 milliárd dolláros értékről 22 százalékos csökkenéssel 135,4 milliárd dollárra változott a 2024-es első negyedév végére. Mivel az iPhone gyártójának az árfolyama 10,8 százalékkal csökkent 2024 Q1 során (érdemi relatív gyengeséget mutatva a mindeközben 8,5 százalékkal emelkedő Nasdaq-100 indexszel szemben), ezért gyorsan ki lehetett kalkulálni azt, hogy a Berkshire nagyjából 115 millió darab részvénnyel, azaz 13 százalékos mértékben csökkentette Apple csomagját.

Ha vetünk egy pillantást párhuzamosan az Apple és a Nasdaq-100 index napi gyertyás grafikonjaira 2023. december 1. és 2024. május 9. között, akkor a kék téglalapokkal jelölt idei első negyedéveknél nagyon világosan látszik ez a technológiai szektorral szembeni elgyengülés az Apple részéről:

Amely elgyengülésnek nyilván az egyik komoly okozója volt az a 21 milliárd dollárnyi értékűre becsülhető részvénymennyiség, amit a Berkshire Hathaway a piacra dobott. Azóta komoly mértékben fellélegezhettek az Apple részvényesek, köszönhetően a vártnál jobb május 2-i gyorsjelentésnek és az ezzel együtt bejelentett 110 milliárd dolláros sajátrészvény visszavásárlási program bejelentésének.

picture

A 866 milliárd dolláros vacsora

Az Apple 2013-tól mostanáig a forgalomban lévő részvényeinek több mint a 40 százalékát vásárolta vissza 500 milliárd dollárt is meghaladó értékben. Döbbenetes részvényesi értékteremtés zajlott le, ami valahol egy 2013 október eleji manhattani vacsora következménye is.

Még egy grafikont muszáj idetennem, és ez nem más, mint a 2007 és 2024 közötti időszak havi gyertyás és logaritmusos skálájú ábrája az Apple részvényeknek:

Zöld téglalap mutatja a 2016-os első negyedévet, amikor az omahai bölcs megkezdte az Apple vásárlásait és piros téglalap az ominózus idei első negyedévet, amikor a már említett eladások történtek. Hatalmas történet ez idáig a Berkshire Hathaway számára, a 140-150 milliárd dolláros összegre rúgó, immár kis részben realizált árfolyamnyereségből az S&P 500 index 440 vállalatát meg lehetne vásárolni.

Visszatérve az idei első negyedéves Apple-eladásra, Warren Buffett részben adózási okokkal magyarázta a tranzakciót, tekintettel arra, hogy a jelenlegi 21 százalékos adókulcs a megelőző időszakhoz képest is alacsony, illetve az általa a közeljövőre várt magas költségvetési hiány miatt majd megemelt adókulcshoz képest is kedvező. (Eléggé rímelnek ezek arra, amikor Elon Musk 2022 elején a történelmi csúcsárfolyam közelében szintén adózási okokra hivatkozva adott el Tesla-részvényeket.)

A Berkshire Hathaway készpénzállománya rekordot jelentő 189 milliárd dollárra (ennél jelenleg csak 38 értékesebb amerikai tőzsdei vállalat van) nőtt az első negyedév végére, ami azt mutatja, hogy nem pénzre volt szüksége valami más megvásárlásához Buffett vállalatának.

Számomra világos és egyértelmű üzenet Warren Buffett részéről ez az idei Apple-részesedés csökkentés. Ez az üzenet pedig nem más, mint egy értékítélet.

A vásárlások 2016-ban valahol 8-as P/E értékek mellett kezdődtek meg, míg az idei eladások nagyjából 28-as árfolyam/nyereség hányados mellett zajlottak le eddig.

Ezt az értékítéletet pedig szerintem nagyon komolyan kell vennünk a 93 éves befektetési guru részéről. Egészen elképesztő – és számomra nagyon mélyen tisztelendő – az a fajta, a Wall Street farkasával szöges ellentétben álló magatartás, amit Buffett 100+ milliárd dollárral a zsebében a fogyasztási javakkal szemben tanúsít. Nála a pénz nem gerjeszt szükségleteket, ahogyan azt még Jesse Livermore leírta egykor.

Warren Buffett nemcsak a tőkepiacon, hanem a személyes életében is legendásan „értékalapú” magatartást folytat. Erről álljon itt két rövid sztori. Az egyik nem is közvetlenül róla, hanem a feleségéről szól, a Business Insider írása szerint Astrid Buffett sokallta az idahói „milliárdostábor” helyszínén a 4 dolláros kávéárakat.

A másik pedig az a történet, amit még Bill Gates osztott meg 2017-ben a nagyérdeművel. A CNBC cikke szerint Buffett kuponokkal hívta meg Hongkongban Bill Gates-et a McDonald’s-ba. Mekkora pillanat lehetett a helyi gyorsétterem dolgozóinak és vendégeinek így látni a világ leggazdagabb embereit. Egy szó, mint száz, ezekből – és sok-sok más legendás sztoriból – is látható, hogy Buffett mind az életben, mind pedig a részvénypiacon a jó dealeket keresi. Olcsón vesz és drágán ad el.

A jelenlegi Apple-eladások pedig azt jelentik, hogy a 180 dollár körüli árfolyam mellett drágának tartja a világ második legnagyobb vállalatának a részvényeit.

(Borítókép: Warren Buffett, forrás: Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Concorde Podcast+: Amikor Warren Buffett kuponokkal hívta meg Bill Gates-t a McDonald’s-ba

Olvasási idő: < 1 p
Kezdik kimozogni az áprilisi korrekciót a részvénypiacok, az összes fontos index visszaemelkedett az 50 napos mozgóátlag fölé. Okkal emlékezünk meg arról a pillanatról is, amikor Warren Buffett kuponokkal hívta meg barátját Bill Gates-t egy McDonald’s-os ebédre.
picture

Warren Buffett és az átalakuló részvénypiacok

Olvasási idő: 12 p
Az árazás és az értékelés nem kizárólagos mozgatórugói a részvényárfolyamoknak. Azonban még mindig megfelelően erős piaci horgonyok ahhoz, hogy a vállalatértékelési alapokon döntést hozó tőzsdei szereplők számára kulcsfontosságúak legyenek.
picture

A 3000 milliárd dolláros alma

Olvasási idő: 3 p
2023 eddig a technológiai vállalatok szárnyalásáról szólt. Az Apple újabb mérföldkőhöz érkezett, amikor értéke felfoghatatlan magasságba került a június 30-i negyedév és félévzáró pénteki kereskedési napon azzal, hogy a tőzsdetörténelemben először átlépte a 3000 milliárd dolláros piaci kapitalizációt.