Kiderült, Berki Mazsi hogy ismerte meg párját: szerelem volt első látásra
Zoltánt nem sokkal Berki Krisztián halála után ismerte meg.
Berki Mazsi őszintén vallott arról, hogyan és hol találkoztak szerelmével nem sokkal azután, hogy elveszítette férjét, Berki Krisztiánt. Bár az özvegy eleinte úgy érezte, túl hamar történt minden, mégis utat engedett a boldogságnak.
Berki Mazsi és párja így ismerkedtek meg
Berki Mazsi az Utazás a lelked körül című műsorban vendégeskedett, ahol Peller Mariann-nak arról is beszélt, hogyan ismerkedtek meg szerelmével.
- A barátnőm elhívott egy horvátországi hétvégére, és ott teljesen véletlenül megismerkedtem a jelenlegi párommal, Zolival. Megpillantottam, és éreztem, tudtam, hogy lesz köztünk valami. Aztán utána már, amikor jöttem haza, együtt is voltunk - mesélte, és arról is beszélt, mindezt nem volt könnyű elrendezni a lelkében.
Mint mondta, nagyon érdekes érzések és félelmek kavarogtak benne, hogy ezt még nem szabadna, mert még nagyon korai.
- Úgy éreztem, hogy ezt a sorstól valamiért kaptam, és nem csak én, hanem a kislányommal együtt kaptuk. Nem akartam eltolni ezt, mert úgy éreztem, hogy valamiért ennek most itt van a helye az életünkben. Ha ad az élet, akkor azt, úgy gondolom, hogy el kell fogadnunk.
Berki Mazsi lánya kis hercegnő a fotón: a 2 és fél éves Emmától elolvadt mindenki
Az influenszer édes képet posztolt névnapos kislányáról.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Reggeli
Dilemma podcast
A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Létezik ideális mennyiségű képernyőidő? Kétéves koráig ne is lásson okoseszközt a gyerek? Káros lehet a Mancs őrjárat? Mennyire egészségtelen alkalmazáson követni a gyerek lokációját? Hasznosak a szülőifelügyelet-alkalmazások? Melyek a dopamintúltengés jelei? Az online bullying kérdésköre: mi a különbség a vélemény, a kritika és a bántás közt? A Dilemma első évadának utolsó epizódjában többek között a fenti kérdésekre kereste a választ Mészégető Marcsi, a Hello Szülő főszerkesztője, Horváth Eszter, a Femina újságírója, valamint Pintér Ada műsorvezető.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!