A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat negyvennyolc elkövetővel szemben.
A vádirat szerint a bűnszervezetet irányító férfi társaival 2020–2021. évet megelőző időben létrehozott egy több gazdasági társaságból álló többszintű céghálózatot, melynek szolgálatásait a felső, harmadik szinten lévő, megrendelő cégek vették igénybe, többek között annak érdekében, hogy elkerüljék a ténylegesen a saját társaságuk munkavállalói utáni járulékfizetést. Mindezeken túlmenően a bűnszervezet tagjai a középső szinten álló társaságok nevében, a foglalkoztatottak névleges átvétele nélkül is állítottak ki a megrendelő cégek részére fiktív számlákat. A bűnszervezet tevékenysége a költségvetést károsító bűncselekmények elkövetése során közel 40, köztük több Komárom-Esztergom vármegyei székhelyű, gazdasági társaságot érintett - olvasható az ügyészség honlapján.
Az elkövetők 2 milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Állam költségvetésének. A bűnszervezetet irányító férfi a bűncselekményekből több mint 400 millió forint vagyoni haszonra tett szert.
A főügyészség negyvennyolc személlyel, köztük a bűnszervezet nyolc tagjával szemben nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre. Az ügyészség a bűnszervezet tagjaival szemben egy kivételével végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A többi elkövetővel szemben végrehajtandó vagy felfüggesztett szabadságvesztések kiszabására tett indítványt. A főügyészség a bűnszervezet négy tagjával és további hat elkövetővel egyezséget kötött. A vádiratban összesen 600 millió forintot meghaladó mértékű vagyonelkobzást is indítványozott a főügyészség.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Újabb sokkoló részletek derültek ki a verőcei hajótragédiáról Nagy hanggal csapódott a kisgéphajó a szállodahajónak, mégsem állt meg segítséget nyújtani a kapitány. A szerencsétlenségben legalább két ember vesztette életét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója pedig 2024. május 22-én elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét.
- Nincs rá jobb szó, pontenciális gyilkos szágoldozott az M7-esen Az M7-es autópálya belső sávjában büntetőfékezett egy furgonos, aki korábban a leállósávban előzte a sort.
- Ámokfutásba kezdett a választások előtt a szigetszentmiklósi férfi A rendőrök őrizetbe vették, miután nekiesett a választási plakátoknak.
- Gyászol a család, borzalmas halált halt a fiatal édesanya A 22 éves nő családja kártérítést és igazságot követel.