Szombat

A gomoly-, és fátyolfelhő-átvonulások mellett sok napsütés várható. Észak felől estétől megnövekszik a felhőzet. Délutántól délnyugaton, estétől északkeleten zápor előfordulhat. A szél többnyire mérsékelt marad.

A maximum-hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

Vasárnap

Reggelre csökken, szakadozik a felhőzet, majd gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható. Délelőtt elszórt jelleggel még lehetnek záporok, zivatarok. A szél megélénkül, északkeleten meg is erősödik.

A minimum-hőmérséklet többnyire 6 és 15 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hűvösebb is lehet. A maximum-hőmérséklet általában 20 és 24 fok várható, északkeleten lesz a hűvösebb.


Hétfő

Jellemzően derült lesz az ég, de a Nyugat-Dunántúl fölé fátyolfelhőzet sodródhat. Csapadék nem várható. A szél időnként és helyenként megélénkül.

A minimum-hőmérséklet döntően 5 és 12 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Bagosi Sándor