Vilmos herceg: Katalin jól van

2024. május 10. – 22:41

Vilmos herceg: Katalin jól van
Vilmos herceg a St. Mary's kórházban május 10-én – Fotó: Ben Birchall / AFP

Másolás

Vágólapra másolva


Vilmos herceg szerint Kate jól van – ezt mondta a sajtónak Tracy Smith, a Scilly-szigeteken található St. Mary's közkórház igazgatója a sajtónak az AP szerint.

Vilmos herceg meglátogatta a kórházat, ahol egy új épület alapkő letételére volt hivatalos. Smith ekkor kérdezett rá a hercegnére, amit aztán megosztott az újságírókkal is. Az igazgató azt javasolta, hogy valamikor a családdal együtt látogassák meg Scilly-t.

Katalin hercegné március 22-én jelentette be, hogy rákos sejteket találtak nála, és megelőző kemoterápiás kezelést kap. Elmondása szerint januárban, az alhasi műtétje előtt még nem tudták, hogy rákos sejtek is jelen lennének a szervezetében, de a beavatkozás után a tesztek már kimutatták azokat. A hercegné szerint sokként érte családját a hír, és jelenleg a kemoterápia kezdeti fázisában van.

Katalin hercegné az év elején tűnt el hónapokra a nyilvánosság elől. Januárban hasi műtéten esett át, azóta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Rengeteg konteó keringett az interneten azzal kapcsolatban, hogy miért tűnt el ennyire, ilyen sok időre.

Február elején Katalin hercegné apósánál, III. Károly brit királynál is rákot diagnosztizáltak. A bejelentés után a Buckingham-palota közleményt adott ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!