Magyar Péter: Nem véletlen, hogy a DK nyíregyházi alapszervezetéből 50-en léptek ki
Magyar Péter pénteken is folytatta országjáró útját, délután többek között Kazincbarcikán is felszólalt. Beszédében újra megerősítette, hogy szeretne egy vitát élő közvetítésben a köztévében.
Mint mondta: újra előkerült, hogy legyen vita a tévében. Emlékeztetett rá, hogy ő hívta ki Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet, hogy beszélgessenek arról, hogyan tették tönkre az országot.
Ám ők "elfutottak" és elküldték maguk helyett Dobrev Klárát és Deutsch Tamást. Ő alapesetben nem vitázna Deutsch-csal, de ha ez az ára annak, hogy bejussanak a köztévébe, akkor "ám legyen, én vitatkozom" velük - mondta.
De azzal "nagyon nem ért egyet", amit Dobrev Klára mond. Felidézte, hogy egy napja Miskolcon azt üzente, hogy ha tíz napon belül a köztévé vezetői, akiknek jogszabályi kötelezettségük a tájékoztatás, nem jelzik azt, hogy hol, mikor leesz élő vita, akkor "ott leszünk sokezren" az MTVA épületénél, és addig nem mennek el, amíg nem telejsítik a követelésüket.
"Innen is üzenem Dobrev Klárának, sokadszor, hogy én bármennyiszer, bármikor vitatkozok vele is, a férjével is, Deusch Tamással is, Meczellel. Bárkivel vitatkozom. De ha ő nem ugyanúgy követeli, hogy a köztelevízióban legyen a vita, hogy eljussunk azokhoz az emberekhez is, akikhez eddig csak a propaganda jutott el, akkor ő összejátszik a Fidesszel, hogy fenntartsák ezt a propagandát" - mondta a TISZA Párt alelnöke.
Majd üzent Dobrev Klárának és a DK:
A politikus szerint abban kell egyetérteni, hogy egy vitát a köztévében kell megrendezni, és ha ez megvolt, akkor szívesen mehetnek bármelyik más csatornára.
VIDEÓ: Magyar Péter beszéde