Csodás arcbőr, smink nélkül? Igen! Ha ezekre odafigyelsz, nem kell többé alapozó (x)
2024. máj 10. 20:31
Eltűnnek az otthonod közeléből az egerek és a patkányok, ha elkészíted ezt a keveréket
Fotó: NorthfotoEgy egyszerű módszer segítségével könnyen távol tudod tartani őket.
Ezeket láttad már?
Mire lesz szükség?
- fél evőkanál búzaliszt
- egy evőkanál só
- fél evőkanál fehér gipsz
Elkészítés és alkalmazás:
- Először keverjük össze a gipszet a liszttel.
- Adjuk hozzá a sót, majd keverjük addig, amíg homogén állagú nem lesz.
- Adagoljuk ki kisebb tálakba, majd helyezzük el azokon a helyeken, ahol vélhetően egerek tartózkodnak.
- Hagyjuk ott egy éjszakán át.
Megcsináltatta! Meghan hercegné teljesen ledöbbent a DNS-teszt eredményén
A mérgezett rágcsálókhoz véletlenül se nyúljunk hozzá, se a kiszóródott méreghez. Az is fontos, hogy töröljünk át minden felületet, ahol vélhetően egerek járhattak, hogy elkerüljük a fertőzéseket.
A keveréket száraz helyre helyezzük el, kellő körültekintéssel alkalmazzuk. Ezzel a módszerrel gyorsan megszabadulhatunk az otthonunkban tanyázó rágcsálóktól.
Ezeket olvastad már?
Kiderült! Ezért válnak meg most sokan az Azahriah koncertjegyektől Lang Györgyi szépséges lánya megtörte a csendet: komoly vallomást tett Sári Ma reggel jött: így kürtölte világgá a csodás hírt Tóth Gabi Aggasztó hír a Palotától: Vilmos hirtelen mondta le a programjait, nagy lehet a baj Ez a gyönyörű szépség Lang Györgyi lánya! Megható őszinteséggel mesélt édesanyjával való kapcsolatáról (fotó)Kövesd a Blikk Rúzs cikkeit a Google hírekben is!
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Felkészültél a szandálszezonra? - 3 egyszerű otthoni tipp az ápolt lábakért (x)
Kíváncsi vagy, mi a legjobb kiegészítő egy nyári partira? - Mutatjuk (x)
Hogy bombaformában legyél a strandszezonra - így szedd a C-vitamint (x)
Fogadjunk, hogy ezt még nem tudtad a plazmaadásról (x)
3 tengerparti úti cél, amit az egész család imádni fog (x)
Ha ettől nem félsz, jobban tudsz megküzdeni a változásokkal a szociálpszichológus szerint (x)
PARTNEROLDALAK
Baljós előjelek: ilyen lesz a 2024-es nyár az első előrejelzések szerint
Amanda Bynes: rá sem ismerni az egykori gyerekszínészre
Így néznek ki manapság a Harry Potter-filmek szereplői
Így néznek ki manapság az Agymenők sorozat színészei
Örökre megváltozik a világ: 2024 lehet az eddig ismert valóság vége
Az idő vasfoga: így néznek ki most az eredeti Baywatch szereplői
Ez történt a nővel, aki 104 évesen kiugrott egy repülőből - videó
„Teljesen más az életvitel, már vágytam erre” – ilyen 23 év után hazaköltözni az USA-ból
BLIKK
Mi történik? Tömegével adja el a jegyeket a közönség Azahriah tripla koncertje előtt
"Bezáratom az összeset" - Bochkor Gábor üzent a balatoni büféseknek, elege van az átverésekből
„Három nap alatt roncs lettem” – Noémi idén áprilisban kapta el a Covidot, öt hétig tartották mesterséges kómában – döbbenetes történet
Trokán Nóra vallomása: „Többszöri megcsalást is teljesen toleráltam”
Orosz hírszerzés: Orbán Viktor likvidálására szólítanak fel
LEGOLVASOTTABB
Rövid időn belül sok pénz áll a házhoz, ha ezt a tárgyat a megfelelő helyre teszed a lakásban
Megszabadulnál a kertedben túlságosan elterjedt borostyántól? Mutatjuk, mit kell tenned!
Itt a döbbenetes igazság a mikrohullámú sütőkről, amit senki nem tud
Anyósom fogta a villát és kivitte a kertbe. Nem akartam elhinni, hogy még erre is jó
Ezekkel a tárgyakkal dekoráld az otthonod, hogy a szerelem mihamarabb bekopogtasson hozzád!