Nem állami meghívásra jött, de védett személyként kezelték a holokauszttagadó volt iráni elnököt Budapesten

2024. május 10. – 21:17

Másolás

Vágólapra másolva

Az iráni sajtóból derítette ki az RTL, hogy védett személyeknek járó kíséretet kapott a volt iráni elnök, Mahmud Ahmadinezsád Magyarországon, annak ellenére, hogy nem állami meghívás miatt érkezett Budapestre.

A hírportál szerint a holokauszttagadással vádolt egykori politikust a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hívta meg előadást tartani.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, hogy egyetlen kormánytag sem találkozott Ahmadinezsáddal. „Egyetemi előadásokat egy szabad világban, egy szabad országban nehéz lenne betiltani” – tette hozzá, majd elhatárolódott az iráni politikus holokauszttagadó megnyilvánulásaitól.

Bár a magyar államnak valóban nem volt köze a látogatáshoz – azt leszámítva, hogy állami fenntartású az NKE szrvezte azt meg – a volt elnök rendőri felvezetéssel hagyhatta el a Liszt Ferenc repülőteret. Az RTL szerint Ahmadinezsád azt a páncélozott kocsit használhatta a fővárosi útjai során, amiben a szlovák miniszterelnököt is fuvarozták magyarországi látogatásakor. Emellett a Közszolgálati Egyetemhez érve egy rendőr azt is megpróbálta megakadályozni, hogy videó készüljön a volt elnökről.

Sem a kormány, sem az NKE nem válaszolt az RTL-nek azzal kapcsolatban, hogy miért kapott védett személyeknek járó kíséretet Ahmadinezsád, és hogy ez mennyibe is került pontosan. A Mazsihisz bocsánatkérésre szólította fel a kormányt és az egyetemet is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!