Nálunk épül meg Európa első elektromosautó gyára
2024. 05. 10. 18:00
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az első európai elektromosautó gyárát is Magyarországra hozza - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Szijjártó Péter hozzátette, a szükséges engedélyek birtokában az építési munkálatok Szegeden megindultak és zajlik az infrastruktúra kiépítése is, így jövőre már legurulhatnak az első BYD modellek a szegedi gyár gyártószalagjairól.
"Nem állunk meg itt, hiszen számunkra fontos, hogy az autóipar minden egyes szegmense a gyártástól a kutatáson át, a szolgáltatásokig jelen legyen Magyarországon, így most már a BYD és Magyarország közötti együttműködés további kiterjesztéséről egyeztettünk" - fogalmazott közösségi oldalán a miniszter.
Kiemelte, a jövő az elektromos autózásé. Azon országok gazdaságai lesznek a legerősebbek, ahol a jövő iparágának legnagyobb autógyárai épülnek.
Áprilisban nőtt a foglalkoztatottak száma
Áprilisban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 39 ezer fővel, 4 millió 749 ezer főre nőtt. A munkanélküliek száma 217 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
A kormány nagy összegeket mozgósít a magyar gazdaság érdekében nemzetközi szinten
Magyarország összesen évi 34 milliárd forintot költ nemzetköziesítési programokra, amelyek olyan kutatásokat finanszíroznak a világban bárhol, amelyek a magyar gazdasági érdek mentén előrébb visznek minket - jelentette ki Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára csütörtökön Brüsszelben.
Béremeléseket jelentett be Marcel Ciolacu
Egyes közalkamazotti kategóriák bérének és az országos bruttó minimálbérnek a 10 százalékos emelését jelentette be Marcel Ciolacu román miniszterelnök csütörtökön, ugyanakkor a kormány és a parlament alkalmazottainak bérköveteléseit megalapozatlannak minősítette.
Magyar siker a tudományos versenyek világbajnokságán
A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákja, Laskai Szilveszter több ezer induló közül negyedik helyezést ért el a Los Angelesben megrendezett tudományos versenyek világbajnokságán (International Science and Engineering Fair) - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Magyar Innovációs Szövetség.
Hamis számlákat fogadott be több gyógyszertár
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy számlázási láncolat ellenőrzésekor négy gyógyszertárnál állapította meg, hogy fiktív számlákat fogadtak be. A gyógyszertárak 6,5 millió forint adót vallottak be utólag, azt befizették a költségvetésbe, a számlakibocsátó cégek adószámait a hatóság törölte - tájékoztatta a NAV csütörtökön az MTI-t.
Eredményes évet zárt a CETIN Hungary
A CETIN Hungary Zrt. sikerrel zárta harmadik teljes üzleti évét. A független, integrált távközlési infrastruktúraszolgáltató beruházásait, árbevételét és nyereségét is jelentősen növelte. A vállalat idén közel 23 milliárd forintot tervez hálózatfejlesztési beruházásokra fordítani.
Az Nvidiától hangos megint…
Megint robbantott az Nvidia. A cég hozta a várakozásoknál jobb eredményt (EPS: 5,98 dollár vs. várt 5,19 dollár).
A legnagyobb kriptovaluta bálnák nagy nyereségre gyűjtenek - DTX Exchange, Ethereum, Optimism és DOGE
A kriptovaluta piac két hónapos veszteségsorozatát megszakította, és a bikák arra készülnek, hogy több kriptovalutát új magasságokba repítsenek. A nagy mozgolódás előtt a bálnák már pozíciókat foglalnak, több vezető altcoint halmozva, amelyekről úgy vélik, hogy jelentős nyereséget hoznak majd a piac fellendülése során.
Megérkezett az első tömeggyártásra szánt humanoid robot a Unitree-től
A Unitree Robotics bemutatta G1 modelljét, amely a vállalat második általános célú humanoid robotja. A bejelentés azonnal szenzációt keltett, mivel a robot könnyedén megbirkózik az olyan feladatokkal is, mint egy szódásüveg kinyitása, a diótörés, a nehéz tárgyak szállítása, vagy a hegesztés, ráadásul tömeggyártásra alkalmas, piacérett formában van.
Előny az eladóknál, új tünemény a lakáspiacon
A múlt év végére a felére csökkent a lakáspiac – 2022-ben még csúcsot döntő – túlértékeltsége a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentése szerint. A gazdasági körülmények javulása pedig tovább mérsékli a nominális áresés rizikóját. Ennek hatására válaszul kezdenek visszatérni a befektetők is a lakáspiacra.