Magyar Péter odaállt a hatvanpusztai Orbán-birtok kapujába: 10 milliárdot költöttek erre az épületre, 20-25 kertész dolgozik folyamatosan
Azért érkezett Hatvanpusztára, hogy ezzel is megmutassa a hatalomnak, hogy nem fél.
Magyar Péter Hatvanpusztára látogatott, amit Facebook-oldalán élőben közvetített. Magyar elmondta, hogy azért érkezett Hatvanpusztára, hogy ezzel is megmutassa a hatalomnak, hogy nem fél, és azt üzeni a magyar embereknek, ők se féljenek.
„Tudomásunk és szakértők becslése szerint a hatvanpusztai birtokra több mint 10 milliárdot költöttek eddig”
– hangsúlyozta Magyar Péter, aki megjegyezte: nagyjából 20-25 kertész dolgozik folyamatosan a birtokon.
„Amikor jöttünk Felcsút felé, olyan tükörsima aszfaltúton jöttünk, amit nem látni Magyarországon. Ez azért van valószínűsíthetően, mert itt szállítják a miniszterelnök édesapjának a gánti bányájából Bicskére a követ. Érdemes kipróbálni a Hajdú-Bihar megyei útminőséggel az ittenit”
– mondta a Tisza Párt politikusa beszédében. Hozzátette: szerinte a hatalom mára kontrollnélkülivé vált, így első lépéseinek egyike a vagyonnyilatkozati rendszer bevezetése lenne, hogy ne csak a politikusoknak, de a családtagjaiknak is nyilvános vagyonnyilatkozatokat kelljen tenni.
Magyar beszédében kitért arra is, mennyien élnek a létminimum környékén:
„Egészen megdöbbentő, hogy amikor Magyarországon rengeteg ember él a létminimum környékén, vagy az alatt, amikor több százezer olyan magyar gyerek van, aki nem jut hozzá alapvető dolgokhoz, minőségi oktatáshoz, emberhez méltó gyerekkorhoz (…),akkor van egy kormányunk, amely magát családbarátnak, vidékbarátnak, gyerekbarátnak és kereszténynek hazudja, és annyi szerénység nincs benne, hogy ilyen épületeket ne építsen, vagy legalább ne akkor építsen, amikor hatalmon van.”
A Tisza Párt alelnöke szerint „minden országban vannak gazdag emberek, de mi a nemzeti tőkésosztályt nem olyan embereknek gondoljuk, akik közel állnak a miniszterelnökhöz és tízmilliós ruhákban kivagyiskodnak.” Szerinte az igazi tőkés osztály olyan, mint Franciaországban, akik amikor leégett a Notre Dame, adakoztak a felújításra.
„Ez az igazi nemzeti tőkés osztály, nem ami nekünk van.”
Beszédében üzent a NER-lovagoknak és „nersevikeknek” is. Elmondta, hogy próbáljanak meg hasonlítani inkább a régi arisztokráciához.