Fontos figyelmeztetést kaptak a Telekomosok: sürgősen változtass jelszót, ha ezt tetted

GettyImages-501096532
Olvasási idő kb. 2 perc

Most a Telekom került sorra a netes csalók listáján, az ő ügyfeleiket próbálják átverni. A cég a visszaélések új formájára figyelmeztetett, és megoldási javaslatokat is közzétett.

A Telekom nevében küldött e-mailekkel próbálják a szolgáltató ügyfeleit átverni, fiktív számlákat fizettetnének be velük. A cég arra hívta fel a figyelmet, hogy véletlenül se kattintsanak ezekre a levelekre, és jelszavukat se adják meg. 

A Magyar Telekom csoport honlapján két figyelmeztetés is megjelent, melyben azt kérik, soha ne add ki személyes adataidat, jelszavaidat ismeretlen személyeknek, ha pedig gyanús linket tartalmazó SMS-t kaptál, semmiképp ne kattints a linkre. 

Jelszóváltoztatást javasol ügyfeleinek a Telekom
Jelszóváltoztatást javasol ügyfeleinek a TelekomThomas Trutschel / Getty Images Hungary

A jelszó megváltoztatását javasolja a Telekom

Mint írják, akkor is van megoldás, ha valaki bedőlt volna az átverős üzeneteknek, egyszerűen jelszót kell változtatni, lehetőség szerint minél hamarabb. Ha pedig bankkártyaadatait is megosztotta az illető, netán fizetett is a hamis számlára, mindenképp keresse fel a számlavezető bankját.

Ilyen esetekben érdemes haladéktalanul letiltani az érintett kártyát. 

Mint írják, Magyarországon újra megjelent az úgynevezett SIM swap típusú csalás, ezért kérik, hogy fokozott figyelemmel járjanak el szerződött partnereik. A böngészők használata során azt javasolja a Telekom, hogy mindenki mentse el könyvjelzőnek a webmail.telekom.hu oldalt, és csak erre kattintva lépjen be rendszerükbe – más e-mailben lévő kattintva semmi esetre sem. Ami pedig a számlabefizetést illeti, csak a szolgáltató hivatalos mobilalkalmazásában, vagy a telekom.hu oldalon belépve ajánlott elindítani a fizetést.

Oldalukon többféle csalásra is figyelmeztetnek

Az e-mailes csalásokra is felhívják a honlapjukat böngészők figyelmét. Mint írják, "Annak ellenére, hogy a fenyegetés első pillantásra személyesnek és valósnak tűnik, ezek az e-mailek tömegesen kiküldött átverések, sokszor tele nyelvtani és logikai hibával. A levélben ismertetett technikai háttér a laikus felhasználókban azt a benyomást kelheti, hogy az elkövető tudja mit csinál, de ezek pusztán alaptalan fenyegetések. Érdemes tájékozódni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet oldalán a kampányszerű zsarolólevelekről és egyéb aktuális fenyegetésekről. Javasoljuk, hogy ne reagáljatok ezekre az e-mailekre, és helyezzétek oda, ahová valóak: a lomtárba."

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek