14 °C Budapest
Hand holding tasty ice cream over the blue sky

Hihetetlen akciók élesednek az Auchanban: garantált a tömeg, mindenki ezeket keresi

2024. május 10. 17:31

A jó idővel érkezik a jégkrémek csúcsszezonja. Ebben a kategóriában is egyre több szempontnak kell megfelelni a kínálat kialakításakor. A klasszikusok mellett mindig elő kell rukkolni új és különleges ízekkel, figyelembe kell venni a fogyasztók ételérzékenységét és táplálkozási szokásait, valamint a fogyasztási alkalmakhoz kell igazítani a kiszereléseket, hogy azt választhassa a vásárló, ami számára a legjobban megéri.

A több mint 300-féle jégkrém között a klasszikus ízek (csoki, eper, citrom, vanília, karamell) mellett lesznek frissítő, vizesalapú sorbetek, valamint az ismert édességmárkák legkedveltebb termékeinek jégkrémváltozatai. Láthatóan a fogyasztók kedvelik a vegyes ízű jégkrémeket is, idei újdonságként a citrom-málna, a banán, a kaktusz és a yuzu-citrom ízpárosítást kóstolhatjuk meg, illetve a mókafaktort erősíti, hogy lesz nyelvfestő jégkrém a gyerekeknek, amit akár már gyereknapon kipróbálhatnak - közölte az Auchan.

Fontos, hogy a fogyasztó mindenféle kiszerelésben megtalálja ezt a termékkategóriát, hiszen nem mindegy, hogy milyen alkalomra vásárolja. A pálcikás, tölcséres vagy poharas jégkrémeknek ezért aztán lesznek multipackos kiszerelései is különböző ízválogatásokban. Természetesen a családi jégkrémek sem maradnak ki a választékból. Az azonos ízűek mellett bőséggel akadnak olyanok is, ahol többfélét zárnak be egy dobozba egymástól elkülönítve, hogy minden családtag megtalálja a kedvére valót. Ezek egyébként továbbra is a legnépszerűbb kiszerelések, noha idén az áruházlánc szakemberei az ún. egyszemélyes, impulzus vásárlások növekedésével is számolnak, mert a cukrászdai fagyiárak emelkedése miatt az otthoni fagylaltozás reneszánszát éli.

Miután a jégkrémek egyik jellemző típusa tejjel vagy tejszínnel készül, gondolnak azokra is, akik egészségügyi okokból nem fogyaszthatják, vagy egyszerűen csak vegán étrendet követnek. A kínálat egytizede nekik szól, 30-féle vegán vagy laktózmentes termék közül válogathatnak. Többek között a piacon egyedül az Auchan hiperekben lesznek kaphatók a Valsoia Vegán IL GELATO termékek, amelyek kizárólag növényi alapúak (kesu, zab, szója). Idén 20-féle hozzáadott cukor nélküli jégkrémet is tart az áruházlánc a kínálatában, mert érzékelhetően nő erre az igény. Újdonságként a Nick's termékeket kezdik el forgalmazni, amelyeket csak az áruházlánc hipermarketeiben lehet megtalálni. Ezek hozzáadott cukor nélkül készülnek, pálmaolajmentesen.  A természetes összetevők iránti fogyasztói igényeknek felelnek meg a Full Naturals jégkrémek is, amelyek kizárólag minőségi, ellenőrzött alapanyagokból, kézműves jelleggel, tej, hozzáadott répacukor, glutén, szója, tojás, pálmaolaj, tartósító- és adalékanyagok nélkül készülnek, 100%-ban természetes összetevőket tartalmaznak és semmilyen allergén anyag nincs bennük.

A vásárlási trendeket illetően az áruházlánc szakértői úgy látják, hogy leginkább az íz a meghatározó, majd ezt követi az ár, illetve a vásárlás célja (impulzív – többnyire pálcikás, otthoni fogyasztásra – családi csomagolás). A jégkrém azon kivételes élelmiszerkategóriába tartozik, ahol nem az ár a legfontosabb. A fogyasztók a megszokott és kedvelt termékek árát veszik figyelembe, és az olcsóbb ár miatt nem feltétlenül váltanak át másra. Az is szembetűnő, hogy a vásárlók kezdenek egyre tudatosabban választani. Már nemcsak azok böngészik át a címkét, akiknek valamilyen ételérzékenységük van, hanem azok is, akik minden téren megfontoltabban választanak élelmiszert. A vásárlók ennél a kategóriánál kifejezetten nyitottak az újdonságokra, az új, trendi ízvilágra, de a klasszikus csoki, eper, citrom, vanília azért nagy valószínűséggel idén is verhetetlen marad.

Kutatás: a kereskedelmi márkás termékek megítélése Magyarországon

A saját- avagy kereskedelmi márkák térhódítása kéz a kézben jár természetesen a fogyasztók árérzékenységével, amelyet egy-egy gazdasági válság, és a nyomában kialakuló egzisztenciális problémák csak még inkább tetéznek. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mindezek ellenére milyen is ezen olcsóbb, helyettesítő termékek megítélése a fogyasztók körében. A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. A kutatás név nélküli és önkéntes, semmilyen visszakeresési lehetőséget nem tartalmaz, mindösszesen néhány percet vesz igénybe. A kutatás eredményeit a Pénzcentrum online felületén fogjuk közzétenni. Köszönjük, hogy részt veszel a kutatásban!

.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. június 3. hétfő
Klotild
23. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem