Fémkeresővel felszerelt iskolaőrt alkalmaznak a bőnyi iskolában, ahol osztálytársa megkéselt egy hatodikos lányt
Korábban lapunk is beszámolt arról az esetről, amikor egy hatodikos kislány konyhakéssel támadt rá osztálytársára. A bántalmazó kislány labilisságáról mindenki tudott, hónapok óta fenyegetőzött is, de senki nem vette komolyan, még a tanárok sem reagáltak rá megfelelően.
A Telex írta meg, hogy iskolaőrt fognak alkalmazni abban a bőnyi általános iskolában, ahol a késeléses történt. A lap értesülései szerint egy értekezleten számoltak be a döntésről, ahol azonban nem voltak ott Mirella, a megkéselt kislány szülei, akit már hazaengedtek a kórházból.
Az iskola igazgatónője szerint a késelésnek nem volt előjele, hiszen csendes kislányként ismerték meg az elkövetőt. Ám a helyi fórumok másként festik le az eseményeket: a lány közösségi-médiás posztjaiban, korábbi profilfotóiban érzékelhető volt a benne uralkodó feszültség, de mindezek nem bizonyított tényeken alapulnak.
A szülői értekezleten azonban kiderült: az iskolaőrnek – legalábbis a tervek szerint – lehetősége lesz az érkező gyerekek ruházatát és a táskáját fémkeresővel átvizsgálni.
– mondta el a lapnak dr. Kulcsár Gabriella, kriminológus szakértő.
Csütörtökön ugyanakkor összeült bőnyi képviselőtestület, ahol a polgármester megemlítette azokat az évekkel ezelőtti, szakszolgálatnál regisztrált eseteket, amikor
A Telex korábban megtudta a késelő kislány édesanyjától, hogy jó ideje megromlott a kapcsolatuk a lánya apjával, fel is jelentette a rendőrségen korábban, ahol eljárás indult ellene.
Különköltöztek, de a késelés előtti hétvégén ismét úgy érezte, hogy megfenyegette őt a férfi, ami miatt rendőrt hívott. Az nő elmondása szerint ez is szerepet játszhatott a kislány viselkedésében, aki korábban mosolygós volt, de mára megváltozott.