Közmédia: A magyar emberek érdekében nem engedünk a Magyar-féle zsarolásnak

2024. május 10. – 15:58

Másolás

Vágólapra másolva

Közleményben reagált a közmédia Magyar Péter csütörtöki kijelentésére, amely szerint a Tisza Párt tüntetést fog szervezni az állami médiavállalat Kunigunda utcai székházához, ha tíz napon belül nem reagálnak a köztévétől, hogy mikor mehetnek be a pár képviselői egy élő választási vitára.

Magyar azt mondta, hogy ha tüntetésre kerül a sor, addig nem mennek haza, amíg nem olvassák be a követeléseiket vagy nem ülhetnek le vitázni Deutsch Tamással, Dobrev Klárával, Gyurcsány Ferenccel vagy Orbán Viktorral.

A közmédiánál, pontosabban a Közmédia Választási Irodánál MTI-ben megjelent közleménye szerint határozottan visszautasítják Magyar Péter „támadásait, becsmérlő kijelentéseit”, és leszögezik, hogy a vállalat

„fenyegetésnek, zsarolásnak, erőszakos cselekményeket előrevetítő magatartásnak akkor sem enged, ha ez veszélyeztetné a működését. Minden rendelkezésre álló eszközzel meg fogja védeni a rá bízott javakat, médiafelületeket, a munkatársak testi és szellemi épségét”.

A közlemény szerint a „közmédia működését törvények szabályozzák”, ezeket nem lehet felülírni, illetve a Közmédia Választási Iroda felügyeli mindig, hogy a köztévében és rádióban a jogszabályoknak megfelelően jelenjenek meg a pártok.

A közlemény nem említi, hogy Magyar Péter pártját vagy Magyart magát meghívják-e a köztévébe, de Magyar kijelentését „fizikai és verbális” erőszaknak írja, ami szerintük beilleszkedik Hadházy Ákos vagy Márki-Zay Péter-féle „lejárató kísérletekhez”.

A közlemény teljes egészében:

A Közmédia Választási Iroda közleménye – A nóta a régi, csak a szereplő új

Az eltelt években sokadik alkalommal próbálnak fizikai és verbális erőszakkal nyomást gyakorolni a magyar köztelevízióra és közrádióra.

Magukat felkent népvezérként felmutatva tiporják lábbal a vélemény-, a szólás- és a sajtószabadságot, miközben éppen arra hivatkozva gyalázzák nap mint nap a munkájukat végző újságírókat, szerkesztőket, operatőröket, hangmérnököket, műszaki munkatársakat.

A magyar köztelevízió minden választás előtt létrehozza Választási Irodáját, amely felügyeli, hogy a köztelevízió és a közrádió műsoraiban, felületein a jogszabályban meghatározottak szerint jelenjenek meg a pártok, jelölő szervezetek. Ez 2011 óta minden választáson így történt, most is így történik.

Most, az európai parlamenti és az önkormányzati választások előtt ismételten megkísérelnek nyomást gyakorolni a közmédia vezetőire, munkatársaira, semmibe véve az általuk hangoztatott jogszabályokat.

Tekintettel arra, hogy a közmédia működését törvények szabályozzák, senkinek nincs joga azokat a szabályokat felülírni, csak azért, mert saját egyéni érdekei vagy politikai ambíciói úgy diktálják.

A közmédia tiszteletben tartja a sajtószabadságot, elismeri a médiumok független működését, legyenek azok akár politikailag vagy értékek mentén működők. Saját helyzetét tekintve az Alaptörvényt és annak preambulumát tekinti mértékadónak. Fenyegetésnek, zsarolásnak, erőszakos cselekményeket előrevetítő magatartásnak akkor sem enged, ha ez veszélyeztetné a működését. Minden rendelkezésre álló eszközzel meg fogja védeni a rá bízott javakat, médiafelületeket, a munkatársak testi- és szellemi épségét.

A Magyar Péter-féle erőszakos, agresszív felszólítás hasonlatos, az azóta bűncselekményért elítélt DK-s Varju, a gyakorta előforduló Hadházy vagy a Márki-Zay-féle lejárató kísérletekhez. Ezek sorába illeszkedik most a Magyar-féle zsarolás, amelynek éppen a magyar emberek érdekében nem enged sem a Duna Médiaszolgáltató Zrt., sem pedig a tartalom-előállító MTVA.

Magyar Péter támadásait, becsmérlő kijelentéseit pedig határozottan visszautasítjuk!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!