Több millió forintot taxiztak el az alpolgármesterek Újbudán, a fideszes politikus válaszokat követel
„Budira is taxival járnak Újbuda alpolgármesterei” címmel tette ki a korábban az XI. kerület alpolgármestereinek írt levelét Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő. A Fidesz önkormányzati képviselője pénteken a legújabb bejegyzésében pedig azt írta, hogy miután a közpénzből taxizásra elköltött milliókkal összefüggésben feltett kérdéseire hivatalosan a négy alpolgármester egyike sem válaszolt, László Imre polgármesterhez fordult képviselői kérdéssel.
Junghausz Rajmund legújabb bejegyzésében azt írta, hogy miután a közpénzből taxizásra elköltött milliókkal összefüggésben feltett kérdéseire hivatalosan a négy alpolgármester egyike sem válaszolt, László Imre polgármesterhez fordult képviselői kérdéssel.
Választ eddig tőle sem kaptam, ő is lapít.
Junghausz Rajmund felajánlotta, hogy az 55 oldalas taxiskimutatást kérésre most bárkinek elküldi. A képviselő szerint a dokumentumokban bőven találhatóak érdekességek. Ilyenek például az éjszakai, a hétvégi vagy a kerületen kívüli utak. Állítása szerint érdekes következtetéseket lehet levonni az indulási és érkezési helyszínekből és ezek időpontjaiból.
A polgármesternek írt kérdéseit is nyilvánosságra hozta, amelyekben többek között rámutatott, hogy megkapta az alpolgármesterek és munkatársaik taxizásaival kapcsolatos kimutatást. „Az elmúlt néhány évben az általuk taxira költött összeg meghaladta a 3 200 000 forintot. A kimutatáson jelenleg még nincs feltüntetve, hogy kik vették igénybe ezeket a szolgáltatásokat.” Arról érdeklődött, mi a városvezetők és munkatársaik taxihasználatára vonatkozó policy, miért nem a költségtérítésükből fizették a taxizások költségét az alpolgármesterek, és mi indokolja a hétköznap 18 óra utáni és reggel 8 óra közötti, valamint a hétvégi utakat.
Azt is kérdezte, hogy az elszámolt taxisutak mindegyike a polgármester úr engedélyével történt-e, és mindegyik elszámolt taxisutazás önkormányzati közérdekből valósult-e meg. A taxizás csak egy csekély része az önkormányzati pazarlásnak – foglalta össze gondolatait.