Toroczkai László már forradalommal riogat, miután Magyar Péter belengette a közmédia előtti tüntetést

POLITIKA
május 10., 12:55

Legutóbb Toroczkai László szólt hozzá - és nem is akárhogyan - a vitához, ami leegyszerűsítve arról szól, hogy a közmédiában legyen (az első) listavezetői vita, vagy jövő pénteken a Partizánban. Hadházy Ákos például azt írta: „Egészen nyilvánvaló, hogy Deutsch Tamással csak az állami propagandatévében van értelme vitatkozni. Csak így van lehetőség meggyőzni bármiről is azokat a honfitársainkat, akik kizárólag a propagandamédiát nézik és hallgatják, akiket ezért a propaganda meg is tudott téveszteni.”

Kisebb bökkenő, hogy a közmédia ugyebár nem szokott ellenzéki politikusoknak teret adni, legfeljebb pár percet valahol eldugva. Dobrev Klára hevesen odamondogatott ezügyben Magyar Péternek, aki ragaszkodna a köztévés szerepléshez, és ha ott ezt nem teszik lehetővé, akkor tüntetést szervezne a Kunigunda utcához. A DK listavezetője szerint viszont „a »köztévés« vita nem a többi feltétele, hanem egy a sok közül”. Szerinte „aki azt mondja, hogy CSAK akkor megy el a többi vitára, ha előtte neki Orbán/Rogán megengedte, hogy a köztévében vitatkozzon, az valójában CSAK ki akar bújni a vita alól”.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Magyar nyilván azonnal visszaszólt: „Az ilyen megnyilatkozásaival csak megerősíti sok millió ember azon meggyőződését, hogy Önök egy brancsot alkotnak Orbán Viktorral. Ön a bejegyzésével asszisztál a Fidesz propaganda azon évtizedes törekvéséhez, hogy párhuzamos nyilvánosságot építsenek ki hazánkban és több millió emberhez ne jussanak el a valós hírek.” Mire Dobrev odakommentelte: „Összegezzük. Én már válaszoltam, megyek a »köztévébe«, ha lesz vita. Ön viszont gyáva, nem mer jönni jövő héten a Partizánba.”

Izgi, mi? Ekkor jött Toroczkai László, aki a bejegyzése elején körültekintő, párbeszédkész pozícióba vágja magát: „Az EP-listavezetőknek most is kötelességük bárhol, bármikor egységesen vállalni a vitát. Nem lehet egy-egy médium iránti szimpátia alapján válogatni, ahogy a média képviselői sem válogathatnak, az ő kötelességük pedig az, hogy minden listát állító párt listavezetője számára egyszerre biztosítsák a vita lehetőségét. Ezzel tartozunk a magyaroknak, a választópolgároknak. Én ezért minden meghívásnak eleget teszek, ahol ezt biztosítják, így ott leszek május 17-én a Partizán YouTube-csatorna által szervezett vitán is. Egyetértek azzal, hogy a köztelevíziónak is kutya kötelessége ugyanezt a lehetőséget biztosítani minden EP-listavezető számára. Mi magunk is tiltakozni fogunk az Országgyűlésben is, ha ezt az adófizetők pénzéből működő köztelevízió nem teszi meg.”

photo_camera Mi Hazánk kampánynyitó Fotó: Bankó Gábor/444

De csak nem állta meg, és a végén az egészre ráborította az alufóliasisakot: „Ugyanakkor a Magyar Péter által a MTVA székházához szervezett tüntetéshez nem csatlakozunk, mert a David Pressman-nel vacsorázó Nagy Ervin, a Tisza Párt EP-listájának második helyén található londoni Meta-jogtanácsos és társaik alapján joggal feltételezhetjük, hogy egy újabb Majdan téri fordulathoz asszisztálnánk.”

Ha valakinek nem volna egyértelmű: a Majdan itt a 2014-es kijevi tüntetésekre utal, amelyek hatására megbukott az akkori oroszpárti elnök. Az orosz propagandában viszont ezt ugyanolyan nyugati hátterű puccsnak állítják be, mint az 56-os magyar forradalmat. Ezzel az értelmezéssel sokszor kacérkodnak a magyar kormánypártok és a szintén oroszpárti szélsőjobb. Török Gábor szerint egyes fideszesek is paráznak a magyar Majdantól.