SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Pataki Zita őszinte vallomása: „Még bennem volt a varrat, amikor azt mondta, mégsem akar gyermeket”

Zita szerint az akkori párja megijedt, hiszen mindig is tudott arról, hogy a műsorvezetőnek egészségügyi problémái vannak. Soha nem felejtette el ezt a meghatározó csalódást.


Az ismert műsorvezető számos megpróbáltatáson ment át az évek során, de most arról beszélt, hogy volt olyan időszak az életében, amikor nagyon becsapva érezte magát. A volt párja ugyanis a műtét után közölte vele: mégsem szeretne gyermeket, ráadásul a legrosszabb pillanatban.

„Volt egy négyéves kapcsolatom, amelyben eldöntöttük, hogy jöhet a gyermek. Ehhez a döntéshez műtőasztalra kellett mennem, hogy megnézzék az endometriózist. Ilyenkor gyakorlatilag ki kell pucolni – így mondják – a nőt. Befeküdtem a kórházba, sok pénzembe került. Még bennem volt a varrat, amikor egy hétvégén mentünk a párom édesapjához, ő pedig útközben egyszerűen azt mondta, mégsem akar gyermeket… Döbbenet volt számomra”

– emlékezett vissza a műsorvezető a Lélekben podcast legutóbbi adásában.

Zita szerint az akkori párja megijedt, hiszen mindig is tudott arról, hogy a műsorvezetőnek egészségügyi problémái vannak.

„Szerintem akkor fogta föl igazán, hogy ez egy küzdelmes út lesz mellettem. Ráadásul a pénzhez való hozzáállást illetően is voltak gondjai. Utána mondta, hogy inkább folytassuk, de én ezt a becsapásomnak éreztem akkor”

– idézte fel Zita.

„Soha nem felejtem el... én vezettem, de muszáj volt leállni, mert elkezdtem sírni. Egy templom mellett sikerült helyet találnom, gyönyörű hely volt. A templomkertben körbe-körbe jártam, és csak sírtam, sírtam, sírtam… Éreztem, hogy jön ki minden fájdalom...

Ezt követően el is hagytam aztán, és bár ő még próbálkozott, én már nem tudtam bízni. Nagyon fájt, de megértettem. Amikor az ő első gyermeke érkezett, én pont megismertem Atit”

– tette hozzá Pataki Zita, aki azt is elárulta, hogy egykori párjának végül három gyermeke született.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A külföldi kezelések után egy hazai kórházban halt meg Tompos Kátya
Így a hozzá közelállók is mellette lehettek, elbúcsúzhattak tőle. A színésznő minden erejét bevetve küzdött az életben maradásért.


Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes. Életének utolsó szakaszát kitartó élni akarás jellemezte.

A színművésznőt Németországban is kezelték, azonban a halálának óráján már egy hazai kórházban kezelték, ahol a hozzá közelállók is mellette lehettek, vagy legalább elbúcsúzhattak tőle – írja a Blikk.

A népszerű színésznő minden erejét bevetve küzdött az életben maradásért, amiben támogatta őt közönsége, családja és szerelme is. Kollégája és egyben jó barátja, Básti Juli a férjével, a Centrál Színházat vezető Puskás Tamással búcsúzott el tőle csütörtökön a kórházban.

„A férjemmel együtt mentünk be a kórházba elbúcsúzni tőle. Tudtuk, hogy közel a vég, már nem volt magánál, alig kapott levegőt, morfiumot adtak neki, mert nagy fájdalmai voltak” – mondta Básti Juli a Blikknek.

„Kátya sokáig nem akarta, hogy a nyilvánosság tudomást szerezzen a betegségéről, és amikor nemrégiben beleegyezett, mi azt hittük, időben vagyunk. A jó szándékú embereknek hála akkora összeg gyűlt össze, hogy tudtommal a hozzátartozói már az alapterápián túl az amerikai és távol-keleti kezeléseket is elkezdtek szervezni, ám az utóbbi két-három napban drasztikusan romlott az állapota. Ha ezt tudjuk, előbb cselekszünk...”

– mondta a Blikknek a színésznő egyik közeli barátja.

Az összeg egy jótékonysági gálán gyűlt össze. Azt még nem tudni, hogy mi lesz a pénzzel, de az ügyben eljárók azt szeretnék, ha jó helyre kerülne.

„Úgy tudom, pénzügyi szakértőkkel és ügyvédekkel tárgyalnak a hozzátartozók arról, mi legyen az összegyűlt pénz sorsa. Valószínűleg alapítványba kerül vagy jótékony célra ajánlják fel, de az is felmerült, hogy valahogy visszajuttassák a támogatóknak az összeget. Ez egy-két héten belül kiderül”

– mondta el a barát.

„Soha nem volt ilyen hangos a csend. Köszönöm, hogy a barátod lehettem!” – búcsúzott tőle a közösségi oldalán a zeneszerző Hrutka Róbert, a jótékonysági gála egyik szervezője és egyben a színésznő jó barátja.

A Pa-dödő egykori énekesnője, a jótékonysági gálán is fellépő Falusi Mariann a Blikknek mondta el, mennyire bízott Kátya gyógyulásában.

„Újabb koncertet is terveztünk, de ez sajnos már nem valósulhat meg. Megrendítő látni, hogy egy ilyen tehetséges és erős művész, mint Kátya egyszer csak elmegy. Nagyon lesújtott a halálhíre” – fogalmazott letörten.

A Centrál Színház igazgatója Puskás Tamás saját lányaként tekintett a tragikusan fiatalon elhunyt színésznőre, aki 41 évesen ugyanabban a betegségben halt meg, mint édesapja.

„Annyi szenvedésben volt része az utóbbi időben, hogy szeretett volna már máshol lenni. Nekünk 2016 óta a legfontosabb társulati tagunk volt. Nagy fájdalom, hogy elment. Nekem csak fiaim vannak, én mindig úgy gondoltam rá, mint a lányomra. Úgyhogy nagyon-nagyon fáj és az egész színház nagyon gyászolja”

– fogalmazott az igazgató, és hozzátette azt is: a Centrál saját halottjának tekinti Tompos Kátyát.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Viszkis szerint Berki Krisztián mindenkit átvert maga körül, az Ázsiában közösen nyert tízmilliót is lenyúlta
Ambrus Attila kitálalt a négy éve elhunyt celebről, akinek szerinte „kódolva volt a halála”, senkivel szemben nem volt korrekt, egy alkalommal pedig majdnem össze is verekedett vele.


Habár eleinte barátok voltak, Ambrus Attila később csúnyán megharagudott Berki Krisztinára, mert átverte több millió forinttal.

A jó útra tért egykori bankrabló Ágai Kis András Mutasd magad! című műsorában beszélt a Berkivel való kapcsolatáról. Azt mondta, eleinte nagyon jóban voltak, együtt szerepeltek az Ázsia Expresszben, amit meg is nyertek.

Együtt dolgoztak meg a tízmilliós főnyereményért, ám azt Berki egyedül tette zsebre, ami a barátságuk végét jelentette.

„Nem tartotta be a dolgokat... Helyretettem, mert a többi versenyzőt is átverte, azt mondta nekik, ha odaadják az érmeiket, visszaoszt nekik a nyereményből, de ez soha nem történt meg. Krisztián hozta a formáját, engem is több millióval lehúzott, de én tudtam, hogy át fog verni. A többi versenyző viszont a mai napig haragszik rá. Maradjunk annyiban, hogy én is mínusszal jöttem ki a műsorból” – mondta Ambrus.

A Viszkis szerint „kódolva volt” Berki halála.

„Pont egy héttel előtte ugrottunk össze, majdnem össze is verekedtünk az egyik tévé stúdiójában. Én egy dolgot tudok, hogy sajnos Krisztián senkivel szemben nem volt korrekt. Nem ismerek olyan embert, akit ne vert volna át. Fatalista volt, a cél érdekében sok mindent bevállalt. Volt önkritikája, de mást mutatott a külvilágnak. Az elején én is hittem benne, aztán kiderültek dolgok” – tette hozzá Ambrus, aki beszélt arról is, hogy volt egy közös könyvük, amiből még maradt pár száz darab. Amint eladta az összeset, Ambrus átutalja majd a rá eső bevételt Berki két gyerekének és két exfeleségének, mert ezt diktálja a betyárbecsület.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Megszólalt a tragikus sorsú magyar szépségkirálynő egykori szerelme: Csilla temetésén az apja azt kiabálta nekem, hogy gyilkos vagyok
Őszinte könyvében vallott Molnár Csillához fűződő szerelméről Futács Károly egykori étterem- és diszkótulajdonos. A modell anyukája győzte meg, hogy a szerelmük történetét papírra kell vetni.


A Blikk idézte fel azt a tragikus eseményt, amikor Molnár Csilla szépségkirálynő a fonyódi otthonuk emeleti szobájába bevette apja szívgyógyszereit.

A mentők 40 percig próbálták újjáéleszteni a fiatal modellt, ám hiába próbálkoztak. Ugyanakkor találtak egy levelet a szobában, amiben az állt, hogy „Nem akarom, hogy az apám teljesen tönkretegyen! Anyuci! Bízzál bennem mindig! Sziasztok, Csilla.” Ezidáig búcsúlevélként ismerte a nyilvánosság Molnár Csilla üzenetét, ám most Futács Károly egykori étterem- és diszkótulajdonos, Csilla korábbi párja elmondta az igazságot.

„Csilla temetésén az apja magán kívül volt, azt kiabálta nekem, hogy gyilkos vagyok. Az édesanyja, Marika viszont nem törődött vele, bevitt magával a ravatalozóba, a legközelebbi rokonok közé, Pistát nem is engedte be.

Csilla halála mélységesen megrázott, az elvesztése után közel egy hónapig nem hagytam el a lakást, csak éjszaka tudtam ébren lenni, de akkor is csak ültem és néztem magam elé. Végül az egyik barátom megelégelte ezt és eldöntötte, hogy kirángat ebből az állapotból. Neki köszönhetően jobban lettem annyira, hogy ismét tudtam dolgozni, nyár végén pedig a diszkómban, a Gyöngyhalászban nyárbúcsúztató emlékestet tartottunk Csilla tiszteletére. Marikával akkoriban találkoztunk néhányszor, összekapaszkodtunk a gyászban. Akkor tudtam meg, hogy ő tudott a Csillával való kapcsolatomról, de nem ellenezte, mert látta, hogy jó hatással vagyok Csillára. Utána eljött az ősz, én visszatértem Budapestre, az élet pedig ment tovább. Elteltek az évek, de azt tapasztaltam, hogy ilyen típusú szerelem, mint a miénk, csak egyszer van az ember életében...” – mondta Futács Károly.

A Záróra a Gyöngyhalászban harmincnyolc évvel Csilla halála után, június 13-án került a boltokba. Szerelme elvesztése után sokan megkeresték Futácsot, hogy nyilatkozzon, de számos alkalommal nem a valóságot írták le róla és a kapcsolatukról, ha nyilatkozott, ha nem. A kötet viszont nemcsak a szerelmük története, hanem önéletrajz és kiváló korkép a nyolcvanas évek Magyarországáról.

„Az írás Csilla halálakor indult, amikor az anyukája eljött hozzám, és sok mindent elmondott nekem. Ekkor adta nekem Csilla emlékkönyvét, amiben név nélkül rólam is írt és néhány képet. Anyukája is megerősített abban, hogy a mi szerelmünk történetét papírra kell vetni.

Tizenöt évvel Csilla halála után már egészen sok jegyzetem gyűlt össze, akkor diktáltam fel egy barátomnak az első száz oldalt, ez képezte a könyv alapját. Az utolsó öt-hat évben foglalkoztam a legaktívabban az írással. Rengeteg próbaolvasóm volt, különböző korosztályokból: az ismerőseim, a lányaim barátnői. Előfordult, hogy hezitáltam, kell-e, hogy ezt a könyvet kiadjam, de a Csilláról megjelent hamis információk miatt és visszajelzések alapján végül úgy döntöttem, kiadom a kötetet” – mondta el Futács.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Adele besokallt egy nézőre, alaposan beolvasott neki a koncert közepén
A közönségből valaki felkiabált a Grammy-díjas énekesnőnek, aki nem hagyta szó nélkül, és tőle szokatlan módon azonnal reagált is rá.


Kiborult egy nézői beszólástól Grammy-díjas Adele a szombat esti Las Vegasban tartott koncertjén. A közönségből ugyanis valaki megjegyzést tett az LMBTQ+ közösségre - írja a Blikk.

Az énekesnő támogatja a mozgalmat, így érthető, hogy nem vette jó néven, mikor valaki azt kiabálta be: a "Pride sz*r". Az eset pedig pont a Pride hónap első napján történt.

Adele pedig - tőle szokatlan módon - meglehetősen kiborult, és visszaszólt:

"Eljöttél a kib*szott koncertemre csak azért, hogy azt mondhasd, hogy a Pride sz*r? Kib*szottul hülye vagy? Ne légy ilyen kib*szott nevetséges. Ha nincs semmi szép mondanivalód, akkor fogd be a szád, oké?"

- mondta ingerülten.


Link másolása
KÖVESS MINKET: