Komoly szintre kapcsol az USA a Kínával folytatott kereskedelmi háborúban, ugyanis eddig törekedtek arra, hogy a saját vállalatait a korlátozások csak kevésbé érintsék, de most olyan lépést hoztak, ami közvetlenül hatással lesz az Intel és a Qualcomm eredményeire.
A Bloomberg riportja szerint konkrétan visszavonták az említett cégek exportlicencét, így mostantól nem adhatnak el új lapkákat a Huawei számára. Az USA kereskedelmi minisztériuma megerősítette, hogy hoztak egy ilyen jellegű döntést, de az Intelt és a Qualcommot nem nevezték meg érintettként.
A Huawei viszonylag nehéz helyzetbe kerül a döntés után, hiszen még mindig nagyon építenek az amerikai partnerekre a csúcstechnológiát használó eszközeiknél, de az Intel és a Qualcomm sem jár jobban, elvégre elveszítik az egyik legnagyobb kínai partnerüket. Az ügyre egyébként az USA nemzetbiztonsági érdekként tekint, vagyis az egyes lépéseket is ezzel magyarázzák.