KULT
A Rovatból

Vizuális mestermű lett, majomparádéval, magyar operatőrrel: A majmok bolygója visszavág A birodalommal

Új főhős, új gonoszok, új terep, új kor: a franchise új része bizonyítja, hogy van még élet a szériában.


56 évvel ezelőttre kell visszautaznunk a majmok és az emberek kálváriájának kezdetéhez, 1968-ban mutatták be ugyanis A majmok bolygóját Franklin J. Schaffner (A tábornok, Cárok végnapjai, Pillangó, Brazíliai fiúk) rendezésében. Sőt, ha még pontosabbak akarunk lenni, akkor 61 évvel ezelőttre, 1963-ba, hiszen abban az évben jelent meg a francia író, Pierre Boulle La Planète des singes, avagy A majmok bolygója című könyve, amely alapján Schaffner filmje készült. Bár a mozgókép több mindenben eltért a regénytől, így is sikerült egy hasonlóan emlékezetes (sőt, talán még jobb) finálét kanyarítani Charlton Heston űrhajósa, Taylor számára, mint amivel Boulle rukkolt elő néhány évvel korábban. A siker pedig nem maradt el. Olyannyira nem, hogy már 1970-ben kijött a folytatás, A majmok bolygója II, majd évente készültek új részek, egészen 1973-ig (1971: A majmok bolygója III: A menekülés, 1972: A majmok bolygója IV: A hódítás, 1973: A majmok bolygója V: A csata), vagyis pillanatok alatt ötrészesre duzzadt a franchise.

Természetesen a folytatások nem érték el az első film színvonalát, ám egyáltalán nem voltak fölöslegesek, hiszen a harmadik résztől kezdve bemutatták, hogyan jutott el az emberiség arra a szintre, amit a ’68-as alaphelyzet felvázolt, és azt öröm volt nézni.

1973 után azonban majdnem 30 évig pihentették a majmokat, Tim Burton ugyanis 2001-ben küldte a mozikba remake-jét az eredeti sztoriból. Bár a Burton-féle A majmok bolygója anyagi siker lett a mozikban, és parádés maszkmunkával (a motion capture akkor még gyerekcipőben járt, és csak a következő évben megjelenő A Gyűrűk Ura: A két torony tette igazán népszerűvé Gollam karakterével) húzta alá a sminkes szakma fejlődését a régi filmek óta, ám sajnos nem tett hozzá semmit Schaffner filmjéhez. Bár más eredetet ötlöttek ki a forgatókönyvírók a majmok térnyerésének, az nem volt annyira kreatív, mint amit korábban láttunk.

Ezután újabb 10 év kellett ahhoz, hogy ismét a majmokkal kedveskedjen nekünk Hollywood, a 2011-es A majmok bolygója: Lázadást pedig megint egy új univerzummal vértezték fel az alkotók Rupert Wyatt rendezővel (Hazárdjáték, Elrabolt világ) az élen, értsd: ezúttal az a bizonyos vírus nem a kutyákat és macskákat irtotta ki a föld színéről, hogy aztán a majmok az új házi kedvencekként maguktól megokosodtak (akiknek élére a jövőből visszatért Zira és Cornelius fia, a beszélni tudó Caesar állt), hanem a kór az embereket pusztította (vagy állatiasította) el, míg az emberszabásúak intelligenciájának adott egy kellemes fröccsöt. 2014-ben (A majmok bolygója: Forradalom) és 2017-ben (A majmok bolygója: Háború) érkezett az új trilógia második és harmadik etapja, ezek már Matt Reeves (Cloverfield, Batman) rendezésében, ezek a filmek pedig feltették a koronát a franchise-ra. Reeves epizódjaival ért be ugyanis ez történet igazán a motion capture-technikával együtt, pofátlanság, hogy egyik rész sem kapott Oscar-díjat a vizuális effektjeire.

A 2017-es Háború azonban lezárta Caesar történetszálát, így az alkotóknak új szereplőket, új terepet, sőt, új kort kellett választaniuk a következő szegmenshez.

Ezt indítja be a most mozikba került A majmok bolygója: A birodalom, amit Az Útvesztő-trilógia direktora, Wes Ball vezényelt le.

A birodalom Caesar végső búcsújával kezdődik, így egy pillanatra feltűnnek régi ismerősök, például Maurice és Rocket, majd jókorát ugrunk az idősíkon, a kiírás szerint több nemzedéket, a sztorileírások szerint pedig körülbelül 300 évet, amikorra a Földet az emberek hiányában már visszahódította a természet, és a beszélni tudó majmok uralják a bolygót (az emberek pedig elvadultak és elbutultak, állatok módjára szabadon kószálnak). Nincs azonban egyesített birodalmuk, klánokban élnek, és az egyik ilyen kis közösségben tengeti mindennapjait az Owen Teague által játszott Noa, a csimpánz (Caesar után egy újabb beszédes név, khm, állatok, világvége, miegymás). Egy nap azonban állig felfegyverzett maszkos majmok támadják meg őket, felgyújtják a falujukat, elrabolják Noa népét, és mivel őt halottnak hiszik, továbbállnak. Noa így felkerekedik, hogy kiszabadítsa a szeretteit a birodalmat egyesíteni próbáló önjelölt király, Proximus (Kevin Durand) fogságából. Útján elkíséri a Caesar örökségét és szellemiségét valló orángután, Raka (Peter Macon), valamint egy emberlány, Mae (a Vaják Cirije, Freya Allan).

A birodalom forgatókönyvírója, Josh Friedman (Világok harca, Fekete Dália, A terminátor: Sarah Connor krónikái, Alapítvány) egy szétesett világot vázolt fel nekünk, amelyben a klánok a saját kis világukban élnek, így Caesarról sem hallott mindenki, és azt sem feltétlenül értik, hogy mi ez a Föld, benne az évszázadok által megrágott rengeteg épülettel és furcsa tárggyal, amit ők „örökül kaptak”.

Egyértelműen Noa a központi alak, mondhatni, az új Caesar, aki azonban (legalábbis egyelőre) nem a majmok egészének ügyét veszi a mancsába (hiszen az emberekkel neki eddig nem volt kapcsolata), hanem a saját kis világát próbálja megmenteni. Eközben persze hőssé válik.

Wes Ball A birodalommal egy vegytisztább és talán kevésbé moralizáló kalandfilmet készített, mint Matt Reeves a Forradalommal és a Háborúval, de szerencsére egyáltalán nem rondított bele az örökségbe. Itt egy új világot bontanak most ki: új szereplőket ismerünk és szeretünk meg, új törvényeket, új mítoszokat és új kapcsolatrendszereket teremtenek meg az alkotók, amelyeket az esetleges következő részekben kellőképp ki lehet majd bontani. Mi azonban addig is kiválóan szórakozhatunk Noa, Raka, Mae és a többiek kalandjain, Proximus figurájával pedig Ballék egy új, emlékezetes filmes gonosszal gazdagították a filmtörténelem gazfickóinak eddig sem szűkös táborát.

Bár azzal talán be lehet támadni A birodalmat, hogy műfajibb és közönségbarátabb eszközökkel próbálja magához édesgetni a publikumot, emiatt pedig a mondanivaló egy kissé a háttérbe szorul, amikor azonban az ember kontra majmok ellentétre reagál, az továbbra is elgondolkodtató kérdéseket vet fel.

Főként Mae kapcsán természetesen, aki egészen kiismerhetetlen marad a játékidő során, ez pedig ragyogó adalék. Ott van benne egyszerre a védelemre szoruló, ártatlan lány, a harcos amazon, az őt segítő Noát és Rakát megszerető ember és a majmokat a múltbeli sérelmek miatt zsigerből gyűlölő bosszúálló. Aztán ki-ki döntse el maga, melyik az igazi természete, lehet, ehhez több filmre lesz szükség.

A majmok bolygója: A birodalom tehát összességében egy osztályon felüli kalandfilm, elképesztő látvánnyal (és itt mindenképp meg kell említenünk a magyar operatőr, Pados Gyula csodás képeit, Wes Ball ugyanis magával hozta őt Az Útvesztő-filmekből), kiváló karakterekkel (Rakát mindenki a szívébe zárja majd, Proximust és hű tábornokát, a gorilla Sylvát pedig a pokolba kívánjuk) és lehengerlő akciókkal. Talán majd a következő részben az alkotók azt is megengedik, hogy egy kicsit jobban a dolgok mögé lássunk, és akkor mindenképp lesz értelme folytatni az idén a 10. állomásához érkezett szériát.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Tompos Kátya
A színésznő hosszan tartó betegség után, 41 éves korában halt meg péntek hajnalban.


Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes - tudatta a család és Tompos Kátya menedzsmentje az MTI-vel pénteken.

„Mély fájdalommal tudatjuk veletek, hogy hosszan tartó betegség után Tompos Kátya Jászai Mari és Junior Prima-díjas színésznő, énekesnő ma hajnalban elhunyt, békésen távozott családja körében. Nagyon sokat jelentett számára, hogy betegsége hírére az ország egy emberként mozdult meg és fejezte ki támogatását valamilyen formában, ez a szeretet erőt adott neki és reménnyel töltötte ki utolsó heteit.”

Tompos Kátya 1983. március 13-án született Budapesten. Édesanyja orosz származású. Gimnazista korában néhány évig Földessy Margit stúdiójába járt. 2001 és 2005 között a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán tanult. 2004-ben Edith Piaf Mylord című dalával megnyerte a színművészeti egyetem dalversenyét. Az egyetem elvégzése után 2005-2007-ben a József Attila Színház tagja volt, majd 2007-2008-ban a Bárka Színházban szerepelt. 2008 és 2018 között a Nemzeti Színház tagja volt. Országos ismeretségre tett szert a Vacka Rádió folytatásos mese hangjáték főszerepével.

Énekes szerepei is különösen figyelemreméltóak. Fellépett többek között Goran Bregoviccsal, a Budapest Klezmer Banddel, Hrutka Róberttel, valamint a Söndörgő zenekarral Indiában is. 2013 novemberében Keresztül Európán címmel jelent meg első szólólemeze, amely varázslatos zenei utazás Angliától Oroszországig, angol, francia, bolgár, magyar és orosz nyelven énekelt dalok.

Tompos Kátya több filmben is főszerepet játszott, látható volt a Valami Amerika 2-ben (2008), Poligamyban (2009), a Köntörfalakban (2010), Nőm, nejem, csajomban (2012), Coming outban (2013), Valami Amerika 3-ban (2018) vagy például a Most van most című filmben (2019).

Munkásságát 2005-ben Máthé Erzsi-díjjal ismerték el. 2007-ben a Bárka Színházban a legjobb színésznő közönségdíját nyerte el. 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal, 2010-ben Junior Prima Díjjal tüntették ki. 2014-ben Jászai Mari-díjat kapott. 2019-ben átvehette a Vidor fesztivál legjobb női szereplőjének díját a Varsói melódia címszerepéért.

Tompos Kátya külföldi gyógykezelésének finanszírozására gyűjtést, jótékonysági aukciót, koncertet, gálaestet is szerveztek, az összegyűlt összeg sorsáról később intézkednek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Soha nem volt ilyen hangos a csend” – szívszorító sorokkal búcsúzott Tompos Kátyától Hrutka Róbert
A zenész nemrég még a színésznő gyógykezelésre gyűjtött pénzt. Péntek reggel szomorúan búcsúzott barátjától a Facebookon.


Néhány napja még a gyűjtést szervezte Tompos Kátya gyógykezelésére Hrutka Róbert, péntek reggel azonban megdöbbenve búcsúzott a néhány órával korábban elhunyt színésznőtől.

„Csak állok elveszve, mint egy kihalt megállóban és te észrevétlen felszálltál arra a bizonyos holdjáratra. Soha nem volt ilyen hangos a csend. Köszönöm, hogy a barátod lehettem!”

– írta zenész a Facebookon.

A színésznő 41 éves korában, hosszan tartó betegség után halt meg péntek hajnalban. A Jászai Mari és Junior Prima-díjas színésznő, énekesnő több filmben is főszerepet játszott, látható volt a Valami Amerika 2-ben (2008), Poligamyban (2009), a Köntörfalakban (2010), Nőm, nejem, csajomban (2012), Coming outban (2013), Valami Amerika 3-ban (2018) vagy például a Most van most című filmben (2019).

A zenész teljes posztját itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
87 éves Morgan Freeman, aki sokak szerint a legnagyobb élő filmszínész
Ellentmondó figura, aki számos ikonikus filmben játszott, viszont első gyermeke anyját elhagyta, amikor terhes lett. Egy azonban biztos: olyan filmjeivel, mint A remény rabjai vagy a Millió dolláros bébi, örökre beírta magát a filmtörténetbe.


87 éves Morgan Freeman, akit az 1991-es, Kevin Reynolds féle Robin Hoodban ismertem meg, noha akkor már olyan  filmek álltak mögötte, mint a Miss Daisy sofőrje vagy a Hiúságok máglyája.

Azon színészek közé tartozik, akit a közönség és a kritika is szeret. Olyan ikonikus mozikban játszott, A remény rabjai, a Hetedik, A minden6ó vagy a Bakancslista. A tegnap születésnapos Clint Eastwooddal többször is dolgozott együtt. Játszott a Nincs bocsánatban, a Millió dolláros bébiért pedig elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.

Íme, néhány érdekesség az ünnepeltről!

– Szokták a legnagyobb élő filmszínésznek titulálni, amire ő legyinteni szokott: „Csak szerencsém volt.”

– A Tennessee állambeli Memphisben született 1937. június 1-én. Apja borbély volt, anyja tanárnő.

– 12 évesen megnyert egy állami drámaversenyt. 1955-ben mégis visszautasított egy színművészeti ösztöndíjat a Jackson State Universityre, és inkább szerelőként dolgozott a légierőnél. A leszerelése után, 1959-ben Los Angelesbe kezdődött, és a Los Angeles City College-ben kezdett színművészetet tanulni.

– Gary Cooper filmjei ösztönözték arra, hogy színész legyen.

– Összesen négy gyereke van. Kevéssé tudott tény róla, hogy az első gyermeke anyját elhagyta, amikor megtudta, hogy terhes. Alfonso fia 1959-ben született, de csak 1984-ban találkozott először személyesen az apjával.

Maga a sztár meglehetősen tárgyilagosan nyilatkozik erről a témáról:

„Megismerkedtem ezzel a három gyerekes anyukával, kicsit kavartunk. Aztán közölte, hogy terhes. Erre én leléptem.”

Később Alfonso is színész lett, apja több filmjében is felbukkant.

Van egy adoptált lánya is, Deena Adair.

– Az egyetlen afro-amerikai színész, aki három filmben is szerepelt, amely elnyerte a legjobb filmért járó Oscar-díjat (Miss Daisy sofőrje, Nincs Bocsánat, Millió dolláros bébi).

– Egyszer megkérdezték, van-e olyan filmje, amiért úgy érzi, Oscart érdemelt volna.

„Persze!” válaszolta. „Mindegyik!”

– Folyékonyan beszél franciául.

– Szeret golfozni és szép sikereket ér el benne.

– A politika sem áll távol tőle, Barack Obamát és Hillary Clintont is támogatta.

– 2003-ban saját csillagot kapott Hollywoodban.

– 65 évesen pilótaengedélyt szerzett.

– Nem szereti visszanézni a filmjeit. Erről így nyilatkozott:

„Egész életemben magammal éltem, úgyhogy mindent tudok magamról. Ha visszanézem a filmemet, magamat látom. Unalmas.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Mi a közös három eltűnt emberben, egy erőszakos bűnözőben és egy podcasterben? A Bodkinből kiderül.
Egy meglepően lebilincselő nyomozásra hív minket a Netflix, amit badarság lenne elszalasztani. Ilyen tartalmakat várunk a streamingóriástól!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. június 02.



Ritka az, amikor egy elsőfilmes alkotó ennyire telibe talál. Azonban, amit Jez Scharf letett az asztalra a Bodkin képében, az szinte teljes játékidejében, minden pillanatában szórakoztató. Minden a helyén van, történet, színészek, forgatókönyv, akció, humor – ha nagyon keresnék hibát, biztos találnék, de nem akarok. Inkább még több Bodkint akarok!

Hangulatra olyan, mintha a borzasztó magyar címűre keresztelt Erőszakikból csináltak volna egy sorozatot.

Csak most nem az írek mennek el nyaralni Belgiumba, hanem mi megyünk el egy sok éves eltűnési ügy után nyomozni az álmosnak közel sem mondható írországi kisvárosba, Bodkinba.

Természetesen mindenbe bele lehet persze kötni: annyira tömény a Bodkin, amibe sokaknak beletörhet a bicskájuk. Sok szereplővel dolgozik a történet, és az első rész alatt azért kapkodni fogjuk a fejünket a rengeteg ír név között. Illetve néha, kicsit pátoszos és művi, de szerintem jól áll neki.

Ajánlom eredeti nyelven és angol felirattal a sorozatot, nagyon vicces, hogy mit hall az ember és ténylegesen mit mondanak az írek.

Szerencsére a főszereplőink is külső személyek, így az ő szűrőjükön keresztül kapjuk meg az infókat, ami segít a megértésben. Történetünk szerint Gilbert Power (Will Forte) egy nagymenő podcaster (igen, ez egy szakma), akinek van egy hatalmas sztorija. Egy újság besegít neki, hogy elkészítse a legújabb, igaz bűnügyön alapuló podcastjét.

Ez a „true-crime doku” zsáner az utóbbi időben nagyon megy (főleg a Netflixnek köszönhetően), így a sikerre való tekintettel, kap is Gilbert maga mellé egy asszisztenst Emmy Sizergh (Robyn Cara) személyében, és egy riportert, Dove Maloneyt (Siobhán Cullen) az újságtól. Emmy ugyan kezdő, de nagyon talpraesett és isteníti Dove-ot, ezért is vállalta el ezt a munkát, hogy együtt dolgozhasson a példaképével: a sokat megélt, szinte legendás oknyomozó riporterrel.

Dove-nak ez a bodkini kirándulás csak azért kell, hogy kiszabaduljon a városból, mert volt egy tragikus kimenetelű ügye, ami akár tönkre is teheti az életét, vagy ami számára rosszabb, a karrierjét.

Gilberték egy több mint húsz évvel korábbi hármas eltűnés után nyomoznak. Mi történhetett azon a Samhain-i ünnepségen (ez a Halloween eredeti ír változata), amikor egy gyermek és két felnőtt nyom nélkül eltűnt? Mi vezethetett ezután több tragédiához is? Mit rejthet még Bodkin városkája?

A forgatókönyv nagyon ügyesen adagolja az információkat, a titkokat, feszes a tempó, pergők a párbeszédek és meglepően viccesek. Az ír hangulat, atmoszféra szinte ömlik ránk. Az első részben többet isznak a szereplők, mint Jockey a Dallas teljes első szezonjában. Olyan apróságokra figyeltek, hogy a végefőcím alatt mindig populáris ír zenék szóljanak, amik ír nyelven íródtak. Az egésznek egy misztikus érzést kölcsönöz a helyszín, ez a különleges nyelv és a szereplők. Will Fortén kívül minden színész ír vagy brit. Akik kedvelik az akcentusokat, azok imádni fogják eredeti nyelven a Bodkint. Senkinek nem úgy mondják ki a nevét, ahogy le van írva, és a nyelv maga is nagyon egzotikusan hangzik, semmi köze az angolhoz.

Forte hozza a tőle megszokott kelekótya, szerethető, ámde sötét titkot rejtő főszereplőt. Eddig is szerettem a színészt, de itt igazán bizonyíthatott.

Ugyanakkor a kedvencem Siobhán Cullen volt, az érinthetetlen, szarkasztikus, rideg újságíró-ikon szerepében, akinek drámai múltja kísérti és nem hagyja nyugodni. Robyn Cara minden jelenetében imádnivaló volt, kicsit mindig felvidította az amúgy kissé depresszív hangulatot. David Wilmont pedig lejátszott mindenkit a képernyőről, úgy alakított egy negatív karaktert, hogy minden pillanatát imádtam és nem lehetett utálni.

A nyomozás is működik: mindig, amikor valami új információ kiderül, észszerű és logikus következményei vannak, és mindig előkerül valami új nyom. Akik szeretik a „murder-mystery” típusú Agatha Christie történeteket, azoknak is tetszeni fog a Bodkin. Mert a kisvárosban szinte mindenkinek van valami sötét titka.

Kicsit a Kisvárosi gyilkosságok című sorozatra is hajaz, csak minőségibb megvalósítással.

A vége csavar ugyan kitalálható, de az út, ahogy eljutunk odáig, kellően kacifántos. Mint már írtam, mindenkinek van valami rejtegetni valója, így minden karakter próbál eleget tenni a céljainak. Nincsenek egyértelműen negatív szereplők, mindenki valamilyen külső, vagy belső nyomás alapján cselekszik.

Miért különleges a Bodkin? Egy tökéletesen elmesélt, misztikus, vicces nyomozás egy karakteres kisvárosban, ahol ugyan nem szívesen élnék, de minden itt töltött másodperc megér egy misét. Jez Scharf hiába számít tapasztalatlan írónak/showrunnernek, néhány logikátlanságon kívül, szinte hibátlan forgatókönyvet tett le az asztalra. A casting mellett a zeneválasztás és a fényképezés is telitalálat.

Úgy álltam fel a Bodkin elől, hogy kegyetlenül jól szórakoztam a főcímtől a vége feliratig.

Van akinek ez a „podcaster nyomoz” dolog kicsit távol állhat a valóságtól, amiben van valami, de a helyzet röhejessége még talán segít is a sorozatnak. Kicsit könnyedebbé teszi az amúgy súlyos atmoszférát. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Remélem jön folytatása, mert szívesen visszamennék még egy pár rész erejéig az ír kisvárosba.

A Bodkin megtekinthető magyar szinkronnal a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: