Tragédia egy berettyóújfalui építkezésen, megrázta az áram, majd mélybe zuhant és meghalt egy kőműves

Egyetlen szerencsétlen mozdulat is elég volt. A bíróság most hozott jogerős ítéletet.

Halálos baleset történt egy berettyóújfalui társasház építésénél még 2019. július 17-én – olvasható a Debreceni Törvényszék pénteki közleményében.

Egy alkalmi munkásként dolgozó, betanított kőműves körülbelül hat méter magasban végezte az építésztechnikus által rábízott feladatokat. Az emeleti korlátokhoz készített méréseket, ám semmivel sem volt kibiztosítva.

A nála lévő másfél méter hosszú vízmértékkel hozzáért az épület előtt futó villanyvezetékhez, és áramütés érte. A dolgozó elvesztette egyensúlyát, a járdára zuhant, és egyebek mellett életveszélyes fejsérüléseket szenvedett. A kőműves a traumás sokk miatt néhány nappal később meghalt.

A fotó illusztráció: Shutterstock 

A bíróság megállapította, hogy a szerencsétlenség elsődleges oka az utcai vezeték munkaterülethez való közelsége volt.

A Berettyóújfalui Járásbíróság május 6-án a munkálatokért felelős műszaki vezetőt, azaz a kivitelező cég ügyvezetőjét bűnösnek találta. Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt egy év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette.

A döntést az ügyészség, illetve a vádlott és védője is elfogadta, így az jogerős.

2024. május 10. 13:37
Trágyát, szemetet, cipődarabokat és műanyaghulladékot reptetett át léggömbökkel a határon Észak-Korea
Több mint 150 ilyen "csomag" szállt le a szomszédos országban.
9 gépfegyverrel, 3 pisztollyal és több ezer lőszerrel akart Magyarországra lépni
Indítványozta a letartóztatását a Szegedi Járási Ügyészség annak az albán férfinek, aki 9 géppisztolyt, 3 pisztoly é...
Cumisüvegből itatta üdítővel négyéves kislányát egy anya, belehalt a pici
A nőt közel egy évtizednyi börtönbüntetésre ítélte a bíróság.
Fürdés közben rázta halálra az áram a nógrádi nőt
Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 48 éves férfi ellen, aki szakirányú végzettség nélkül elvállalta ...
Holtan találtak egy eltűnt kétéves kislányra egy szakadék mélyén
Valóra vált minden szülő legnagyobb rémálma.
Rontás levétel trükkös módra: zaciban végezték az „elátkozott” ékszerek
A „jósnő” nem vesztegette az idejét.
Tények röviden, 2024. május 28., kedd
Tények röviden adás
Erősen felhős égbolt az ország közepén
időjárás-jelentés, 2024. május 28., kedd
Vallomás bizonyítja, hogy egy az önkormányzattal szerződésben álló cég Trippon házának felújításával fizethetett a sok száz milliós megbízásért
Több ízben beszámolt a PestiSrácok.hu, hogy milyen sötét, és bűncselekmény-gyanús ügyleteket hozott Trippon Norbert ...
Tündéri gólyafiókát mentettek a tűzoltók, alig bírt mozdulni a rátekeredett madzagtól - Videóval
A fészekben három bolyhos kis gólya várta, hogy megmentsék testvérüket.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.