Hirdetés

Megint kavarás van a magyar jogosítványok körül

Nap Híre portré Nap Híre

Egyre később akarnak jogsit a fiatalok, és egyre kevesebb időt töltenek gyakorlással.

A sikeres elméleti vizsga után ma a hatályos hazai jogszabály szerint minimum 29 órát kell vezetni egy „B” kategóriás jogosítványra pályázó tanulónak és legalább 580 km-t ahhoz, hogy gyakorlati vizsgára bocsátható legyen. Szőcs Károly, az E-Educatio Információtechnológia Zrt. vezérigazgatója azonban a Közlekedésbiztonság című portálnak elmondta: a gyakorlatban a sikeres vizsgához szükséges vezetéssel töltött óraszám az utóbbi években folyamatosan és töretlenül nő.

Ma már egy átlagos tanuló 46-47 óra vezetés után vállalkozhat a vizsgára a siker reményében, és sokaknak még így sem sikerül az első próbálkozásra. Átlagosan minden második nekifutás jár sikerrel.

Ennek a növekedésnek a szakember szerint számos oka van. Ezek között említette, hogy régen "menő" volt megszerezni a jogosítványt, ma már más a fiatalok gondolkodása, ahogy az életmód is.

Emellett a fiatalok ha jó tömegközlekedéssel bíró nagyvárosban élnek, inkább azt használják és nem a több napszakban is nehézkes autós közlekedést, és/vagy a költséges, esetleg drága parkolást.

"A mai fiataloknak mások a motorikus képességei, másképp működik a veszélyérzetük, mint a korábban felnőtt korosztályoké. És az utóbbi években ez a folyamat fel is gyorsult. Jóval kevesebbet mozognak, sportolnak, kerékpároznak. Nem nagyon másznak fára, így ritkábban is esnek le és ütik meg magukat. Egyszerű példák, de ez minden bizonnyal hatással van a veszély- és felelősségérzetük kialakulására is" - teszi hozzá a szakember.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés