Hideg Ádám

Hideg Ádámmal a mezőnyben rajtol a Formula 4-es spanyol bajnokság

2024.05.10.

A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg Ádám gokart világbajnoki ezüstérmes autóversenyző az olasz Cram Motorsport versenyautójával.

A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzőjének 39 fős mezőnyben kell majd helyt állnia, de ugyanennyi ellenféllel küzdött meg a spanyol pályákon februárban és márciusban lebonyolított Formula 4 Winter Series-ben, a kategória téli felkészülési bajnokságban, melyben két dobogós helyezést ért el, és egy pole pozíciót is szerzett. Az ottani teljesítményének köszönhetően több csapattól is kapott ajánlatot a kaposvári születésű pilóta, aki végül menedzsmentjével közösen a Cram ajánlatát fogadta el.

Az olasz csapat 1994 óta létezik, megfordult benne több, később a Formula 1-ig jutó versenyző is, így a brazil Felipe Massa, a venezuelai Pastor Maldonado, valamint a spanyol Jaime Alguersuari. Magyarország eddigi egyetlen F1-es pilótája és pontszerzője, Baumgartner Zsolt ráadásul 1999-ben a Crammal volt harmadik a Formula Renault Eurokupában.

Hideg Ádám a Winter Series befejezése óta a fizikai felkészülésre és a szimulátorozásra helyezte a hangsúlyt, ugyanakkor két alkalommal is tesztelt a Crammal, legutóbb épp Jaramában, a spanyol bajnokság idénynyitó hétvégéjének helyszínén.

„Nagyon pozitívak a benyomásaim, jól tudunk együtt dolgozni a csapattal. Alapvetően a teszt elején a legfontosabb feladat az volt, hogy megtanuljam a pályát, utána pedig már tudtunk dolgozni az autó beállításain, ugyanis a Cram stábja sem járt még Jaramában, számukra is ismeretlen a helyszín. Volt lehetőség időmérős- és verseny-szimulációra, úgyhogy igyekeztünk felkészülni a hétvégére. A pálya régimódi, valamivel szűkebb, mint az újabb építésűek, van néhány döntött kanyar és vannak benne szintkülönbségek is. De nagyon élvezetes volt rajta vezetni, bár a rázókövekkel vigyáznunk kell, mert eléggé magasak, és ezeket az autókat nagyon megdobják” – mondta Hideg Ádám, aki a spanyol bajnoki mezőnyben már ismert ellenfelekkel találkozik.

Fotók: Hideg Ádám média

„A legtöbben a Winter Seriesben is ott voltak, de sokukat még a gokartos időszakból is ismerem, úgyhogy nagy meglepetés nem érhet velük kapcsolatban” – nyilatkozta a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője, akinek jaramai indulását a ZalaZONE Automotive Proving Ground/Hungary is támogatja.

A mezőnyre Jaramában szombaton egy időmérő edzés és egy verseny, vasárnap pedig egy újabb időmérő és két futam vár.

A spanyol bajnokságban Jarama után a portugáliai Portimao, majd a francia Le Castellet következik, aztán Alcanizban, Valenciában, illetve Jerezben versenyez majd a mezőny, a bajnokság pedig Barcelonában zárul november elején.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.29
Befejeződött a Hungaroringen zajló munkálatok első üteme, amely során látványos változáson esett át....
2024.05.29
Megint jön egy újabb szezon, kétkerékre pattan a magyar! De jó is lenne, viszont nem eszik ilyen....
2024.05.29
A retró járművek rajongói 2024. június 1-jén és 2-án az ötvenéves V63-as Gigant villanymozdony....
2024.05.29
Visszatérnek az étkezőkocsik a Balaton InterCitykbe. Idén május 25-től – egészen a szezon végéig –....
2024.05.29
Nem megnyugtatóak a keddi közlekedési baleseti statisztikák, amelyeket az Országos Rendőr-....
2024.05.29
A magyarázat már-már banális, mégis kevesen tudják a választ.   ..
2024.05.28
Áprilisban a DataHouse adatai szerint mintegy 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, 21 százalékkal....
2024.05.28
Múzeumi darabokat idéző klasszikus műveket mutatnak be a Mester tanítványai. ..
2024.05.28
Ketten meghaltak, amikor frontálisan ütközött két autó a 48-as főúton, Haláp és Vámospércs között....
2024.05.28
Az amerikai közúti közlekedésbiztonsági hivatal (NHTSA) vizsgálatot idított Waymo vállalat ötödik....