szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Mára mintegy huszonhétezer nem igazán odavaló objektum keringhet Föld körüli pályán, és úgy tűnik, ezeket nem könnyű követni: az egyik mini műholdat 25 éve nem látták már a földi érzékelők, de most előkerült.

Negyed évszázada se híre, se hamva nem volt annak a műholdnak, melyet néhány napja fedeztek fel újból.

Az eszköz egy 1974-ben indított, kísérleti műhold volt, az Egyesült Államok légierejének űr-tesztprogramjának egy darabja. Az S73-7-es számú műhold egészen apró, mindössze 66 centiméter széles, és csak egy feladata volt: a Föld körüli pályán keringve kalibrációs célpontként kellett (volna) szolgáljon a távérzékelő eszközök számára.

Az Amerikai Légierő KH-9 Hexagon műholdja, mely az S73-7 mini műholdat is kibocsátotta
U.S. Air Force

Ez a darab azonban sosem állt szolgálatba, a telepítése nem sikerült, és a ’70-es években egyszer már kámforrá vált. Ezután még előkerült, majd 25 éve ismét eltűnt a földi érzékelők elől – egészen mostanáig.

A műhold igazából – a sikertelen telepítése miatt – végig űrszemét volt. A napokban azonban újból sikerült megtalálni, és követni a pályáját.

Jonathan McDowell on Twitter: “The S73-7 satellite has been rediscovered after being untracked for 25 years. New TLEs for object 7244 started appearing on Apr 25. Congrats to whichever @18thSDS analyst made the identification. pic.twitter.com/YJOow5o4ND / Twitter”

The S73-7 satellite has been rediscovered after being untracked for 25 years. New TLEs for object 7244 started appearing on Apr 25. Congrats to whichever @18thSDS analyst made the identification. pic.twitter.com/YJOow5o4ND

Jonathan McDowell, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ asztrofizikusa a Gizmodónak elmondta: a konkrét egység azért tűnhetett el az érzékelők elől, mert kicsi, így a radarok is nehezen tudják érzékelni. Az is lehet, hogy ez csak a műhold egy darabja, ami nem is fém, így nem látszik jól a radaron.

A földi érzékelők körülbelül 27 ezer tárgyat követnek nyomon a Föld körüli pályán, és ez nem egyszerű feladat. Nehezítő tényező, hogy az objektumok már nem továbbítanak adatokat a „személyazonosságukról”, így csak különféle információk mentén lehet következtetni arra, melyik műholdról lehet szó.

„Olyan ez, mint a légiforgalmi irányítás” – hozza példának McDowell. Az amerikai védelmi minisztérium által követett 27 ezer objektum többsége elhasznált rakéta-gyorsítófokozat (booster), valamint működő vagy már használhatatlan műhold.

Kiderítette a NASA, mi volt az az űrből érkezett tárgy, ami szabályosan átgázolt egy floridai házon

Mint egy lövedék, úgy tört át egy épületen egy fémdarab. Most hivatalosan megerősítették, honnan származott.

A működő szatelliteket leszámítva ezek már csak űrszemétként értelmezhetők, de a felbocsátott műholdak és rakéták száma is egyre csak nő, tovább súlyosbítva a problémát.

Az űrszemét kezelésére számos elképzelés létezik, az egyik például lézerrel, a Földről lőné ki az egyébként emberekre is veszélyes hulladékot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.