HÍREK
A Rovatból

Magyar Péternek üzent a köztévés vita kapcsán Hadházy Ákos: Viszek sátrat!

A független ellenzéki képviselő szerint is csak a köztévében van értelme vitázni Deutsch Tamással. Hadházy azt ígérte: ha az MTVA ezt nem engedi, akkor ő is ott lesz Magyar tüntetésén.

Link másolása

Magyar Péter a miskolci fórumán beszélt arról, hogy ha tíz napon belül nem mehetnek be a köztévébe, élő adásba, akkor addig ott lesznek az épület előtt, „amíg nem olvassák be a magyar emberek követelését, és nem teszik lehetővé, hogy élő adásban vitázhassanak”.

Minderre most reagált Hadházy Ákos is, aki tavaly konkrétan letáborozott a Kunigunda utcában. A független képviselő pénteki Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy szerinte hogyan lehetne meggyőzni azokat a magyar embereket, akik nem tájékozódnak másból, csupán az állami televízióból.

„Egészen nyilvánvaló, hogy Deutsch Tamással csak az állami propagandatévében van értelme vitatkozni. Csak így van lehetőség meggyőzni bármiről is azokat a honfitársainkat, akik kizárólag a propagandamédiát nézik és hallgatják, akiket ezért a propaganda meg is tudott téveszteni.

Deutsch sokkal szívesebben és vidámabban menne bárhová máshová, hiszen az ő választói alig-alig fognak valamit látni abból, ha az RTL-en, ATV-n vagy a Partizánban szerepel le szánalmasan. Deutsch jól tudja a rogáni alapelvet: nem az a fontos, hogy egyáltalán ne hangozzon el az igazság, hanem hogy kevesebb emberhez jusson el, mint a hazugság."

A politikus ugyanakkor leírta azt is, hogy egy vita keretében – amelyben az ellenzéken EP-listavezetői vita helyszínéről esett szó – "volt olyan vélemény, hogy »a köztévébe úgysem engednek be minket«, úgyhogy menjünk inkább máshová. Ez a kérdés ugyanakkor messze túlmutat egy tévés vita technikai részleteinél.

„Annak az ellenzéki politikusnak ugyanis, aki szerint egy hatalomra nem lehet nyomást gyakorolni, el kell gondolkodnia, hogy van-e értelme a munkájának. Természetesen az eredmény csak attól függ, hányan vesznek részt a nyomásgyakorlásban."

Kiemelte továbbá, nem biztos abban, hogy a tüntetéstől félő MTVA végül nem engedi be a vitát a köztévébe. "De ha mégsem, akkor természetesen ott leszek a tüntetésen én is.

Úgy illik, hogy akkor is megszólaljak, ha egyetértek Magyar Péterrel, még ha ez elmúlt időszakban többször vitatkoztunk is (és minden bizonnyal fogunk még). Ebben a lépésében természetesen teljesen egyetértek akkor is, ha egy tévévita kikényszerítése önmagában nem elegendő. Viszont mindenki tudja, hogy nagyon fontos lépés lehet, ha sikerül"

– zárta bejegyzését Hadházy.

A bejegyzés mellé a politikus megosztott egy fotót is a tavalyi akciójáról is, amihez azt írta: „viszek sátrat!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Brutális hőség, 52 fok van, nem ajánlják, hogy bárki az utcán sétáljon Pakisztánban
Az utcák el is néptelenedtek, iskolák zártak be. Közben egyre többen kerülnek hőguta miatt kórházba, a helyzetet áramszünetek is súlyosbítják.

Link másolása

52,2 Celsius fokot mértek 2024 májusában Pakisztánban, ahol már egy hete tombol a hőhullám - adta hírül az RTL.

A brutális hőség miatt az utcák elnéptelenedtek, iskolák zártak be. Az egyik városban már csak pár fokkal marad el a hőmérséklet a valaha mért legmagasabbtól.

Egyes pakisztáni városokban 52,5 fokot rögzítettek az árnyékban. Éjszaka is harminc fok felett van a hőmérséklet.

Az orvosok nem is ajánlják, hogy bárki az utcán sétáljon. Közben egyre többen kerülnek hőguta miatt kórházba, a helyzetet áramszünetek is súlyosbítják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter az orosz hekkertámadás jelentéséről: Nem tudom, mi van benne, azt sem tudom, valós-e, és nem is különösebben érdekel
Egy lakossági fórumon válaszolt kérdésekre a külügyminiszter, aki szerint azonban továbbra sincs semmi látnivaló abban az ügyben, amiben az oroszok rengeteg adathoz juthattak a minisztérium szervereiről.

Link másolása

„Nem foglalkozom vele, hát nem veszik észre?!” – vágta oda Szijjártó Péter külügyminiszter a 444.hu újságírójának, amikor az orosz hackertámadást bizonyító levélről kérdezte.

A miniszter 15 percet szánt a sajtóra a nagykőrösi lakossági fóruma után, ahol az újságírók az orosz titkosszolgálatok által a külügyminisztérium ellen elkövetett kibertámadásokról is kérdezték.

Szijjártó sérelmezte, hogy a hackerbotrányt feltáró, a Direkt36-on megjelent cikk olyan színben tüntette fel őt és kollégáit, mintha az orosz érdekek szándékos kiszolgálói lennének, és ölbe tett kézzel nézték volna, hogy minden adatukat elvitték. Előzőleg arra utalt, hogy más szolgálat segítségével kerülhetett ki a támadásról szóló levél a 444.hu újságírójához. Ezt a nagykőrösi fórumon újra felhozta, miközben a dokumentum hitelességét a Nemzetbiztonsági Bizottság előtt megjelenő titkosszolgálati vezetők sem tagadták.

Szijjártó megismételte, hogy szerinte bűncselekményt követtek el a lap újságírói azzal, hogy nyilvánosságra hozták Szabó Hedvig, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat akkori főigazgatójának levelét. Majd újra azzal érvelt, hogy titkosszolgálati dolgokról nem szabad a nyilvánosság előtt beszélni.

„Nem tudom pontosan, mi van ebben a levélben, azt sem tudom, hogy ez egy valós levél-e, és nem is különösebben érdekel”

– mondta a miniszter. Hozzátette: ők mindig megtették a szükséges védelmi lépéseket, ha bárki támadást indított valamelyik rendszerük ellen. Ezután már arról beszélt, hogy a külügyminisztérium egyébként nem rendelkezik a szükséges kapacitásokkal.

„Úgy tudom, hogy olyan információ, ami a szuverenitásunkat, működőképességünket veszélyeztette volna, nem került idegen kezekbe” – állította a miniszter, de arra az újságírói kérdésre nem válaszolt, hogy bizalmas információ került-e ki. Elmondta, hogy sok beavatkozási kísérlet van az informatikai rendszereikbe.

Korábban a 444.hu az orosz támadásról szóló levél alapján azt írta: a titkosszolgálatok már akkor javaslatot tettek egy új rendszer felállítására, de ez végül elmaradt. Szijjártó most azt mondta: nem tud róla, hogy készült volna terv a magyar diplomácia teljes informatikai hálózatának megújítására, miközben azt a KKM vezetése rendelte meg.

A miniszter most arra sem válaszolt, hogy miért nem valósították meg a terveket. Hogy miért nem hívatta be az orosz nagykövetet a hackertámadás után, azt azzal indokolta: akkor sem tett ilyet, amikor más irányból érhették „kísérletek” az informatikai hálózataikat.

Korábban mi is írtunk róla, hogy a kiszivárgott dokumentum alapján Szijjártó Péternek tudnia kellett arról, hogy az orosz kormányhoz közeli hackerek 2021-ben feltörték a Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai hálózatát. A hírt a 2022 áprilisi választások előtt még a tárca és több kormánypárti politikus is „kampányhazugságnak” nevezte.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ország keleti részére – érkeznek a zivatarok
Tíz megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Villámlás, szélerősödés és jégeső is várható.

Link másolása

A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ország keleti felére, összesen tíz vármegyére.

Szerdán a déli óráktól estig, sőt, késő estig szórványosan zivatarok alakulhatnak ki, elsősorban a Dunától keletre, de részben a Duna vonalában is. Villámlás, néha szélerősödés és jégeső is előfordulhat.

A Tiszántúlon a zivatarok felhőszakadás-intenzitással érkezhetnek, helyenként akár 20-30 milliméter csapadékkal. A zivataros időjárásban viharos, 55-65 km/órás széllökésekre is számíthatunk, főleg az északkeleti megyékben, mint Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar.

Nyugat felé haladva javul a helyzet: a felhőzet ritkul, és az eső esélye is csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között várható, estére pedig 15 és 21 fok közé hűl a levegő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Esős idő lesz szerdán, több megyében záporok, zivatarok várhatóak
Szerdán az ország északkeleti felén-harmadán lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés. Nyugat felé haladva csökken a felhőzet mennyisége és a csapadék esélye.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. május 29.


Link másolása

Folytatódik az esős idő, de lehet számítani napsütésre is - derült ki a met.hu előrejelzéséből.

Szerdán az ország északkeleti felén-harmadán lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott valószínű több helyen zápor, zivatar. Nyugat felé haladva csökken a felhőzet mennyisége és a csapadék esélye. Az északnyugati szél megélénkül.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-29 fok között valószínű. Késő estére 15-21 fok közé csökken a hőmérséklet.

Csütörtökön az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható. Főleg az északi harmadban és a nyugati, délnyugati tájakon alakulhat ki szórványosan záporeső, zivatar. Erős vagy viharos széllökések csupán zivatar térségében lehetnek. A csúcsértékek többnyire 25-30 fok között alakulnak, de a nyugati megyékben ennél kissé hűvösebb lehet.

Link másolása
KÖVESS MINKET: