Több mint kétmilliárd forintos költségvetési csalás miatt emeltek vádat 48 emberrel szemben

2024. május 10. – 11:53

Másolás

Vágólapra másolva

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 48 emberrel szemben – írja az Ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a bűnszervezetet irányító férfi társaival 2020-2021 előtt létrehozott egy több gazdasági társaságból álló céghálózatot. A cég szolgáltatásait a felső szinten lévő megrendelők vették igénybe annak érdekében, hogy elkerüljék a munkavállalóik utáni járulékfizetést. A bűnszervezet tagjai a középső szinten álló társaságok nevében állítottak ki fiktív számlákat a megrendelő cégeknek. A bűnszervezet tevékenységével közel 40, köztük több Komárom-Esztergom vármegyei székhelyű gazdasági társaságot érintett hátrányosan.

A bűnszervezet tagjai kétmilliárd forintnál is nagyobb vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Állam költségvetésének. A bűnszervezetet irányító férfi több mint 400 millió forintot kaszált a csalással.

A főügyészség 48 emberrel, köztük a bűnszervezet nyolc tagjával szemben nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre. Az ügyészség a bűnszervezet tagjaival szemben egy kivételével végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabását kezdeményezte. A többiekre végrehajtandó vagy felfüggesztett szabadságvesztést kért. A főügyészség a bűnszervezet négy tagjával és még hat emberrel egyezséget kötött. Összesen 600 millió forintnál is nagyobb mértékű vagyonelkobzást indítványoztak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!