Élet-Stílus

„Még bennem volt a varrat, amikor azt mondta, mégsem akar gyereket” – Pataki Zita volt párja műtét után gondolta meg magát

RTL
RTL
Az RTL műsorvezetője sírva fogadta exe kijelentését.

Pataki Zita évek óta nyíltan beszél arról, mennyi mindent tett azért, hogy édesanya legyen. Endometriózisa miatt természetes úton nem lehetett gyereke, ezért mesterséges megtermékenyítéssel próbálkozott. Kilenc sikertelen lombik után hagyott fel a beavatkozásokkal, nem sokkal később pedig arról is lemondtak a férjével, Szárnyas Attilával hogy örökbefogadók vagy nevelőszülők legyenek.

Pataki legutóbb Kadarkai Endre Lélekben című műsorában mesélt az útról, amit bejárt. Ekkor mondta el, hogy mielőtt megismerte a férjét, egy korábbi partnerével is tervezték a gyerekvállalást – történetét a story.hu írta meg először.

Volt egy négy éves kapcsolatom, ahol eldöntöttük, hogy jöhet a gyerek. Ehhez a döntéshez műtőasztalra kellett mennem, hogy megnézzék az endometriózist. Ilyenkor gyakorlatilag ki kell pucolni – így mondják – a nőt. Befeküdtem a kórházba, sok pénzembe került. Még bennem volt a varrat, amikor egy hétvégén mentünk az édesapjához, és útközben egyszerűen azt mondta: ő mégsem akar gyermeket… Döbbenet volt számomra

– idézte fel a történteket az RTL-es időjárás-jelentő.

Mint elmondta, akkor úgy érezte, semmilyen előjele nem volt a dolognak, de ma már úgy látja, egykori párja megijedt. „Szerintem akkor fogta föl igazán, hogy ez egy küzdelmes út lesz mellettem” – mondta a meteorológus, hozzátéve: exe az esetet követően szerette volna folytatni a próbálkozást, de ő akkora már becsapásnak érezte azt.

Soha nem felejtem el, én vezettem, és muszáj volt leállni, mert elkezdtem sírni. Egy templom mellett sikerült helyett találnom, annyira gyönyörű hely volt. A templomkertben körbe-körbe jártam, és csak sírtam, sírtam, sírtam… Éreztem, hogy jön ki minden fájdalom, és el is hagytam aztán. Ő még próbálkozott volna, de én már nem tudtam így bízni. Nagyon fájt, de megértettem. Amikor az ő első gyermeke érkezett, én megismertem pont Atit

– mesélte Pataki, aki azt is elárulta: egykori párjának végül három gyermeke született.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik