A két cég megállapodásának célja, hogy a 4iG Csoport meglévő felhőszolgáltatása mellett, új közös felhőszolgáltatási platformot alakítsanak ki a hazai cégek, illetve a régióba települt kínai és távol-keleti nagyvállalatok számára.
A társaságok vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a jövőben mesterséges intelligencia kutatására, fejlesztésére és alkalmazására közös innovációs központokat hozzanak létre.
A Huawei és a 4iG vállalatcsoport partnersége új piacokat nyithat a felhő alapú virtuális szolgáltatások területén – olvasható a közleményben. A két vállalat tervezett együttműködése a hazai vállalati szféra mellett, a Kelet-Közép-Európába települő, kínai és távol-keleti vállalatok működését támogathatja majd. A két cég kapcsolata a Vodafone Magyarország akvizícióját követően vált szorosabbá, hiszen a Vodafone Csoport mobilhálózati megoldásai - így a korábbi magyarországi leányvállalatáé is - részben szintén Huawei technológián alapulnak.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy a digitális gazdaság részesedése már ma is meghaladja a 25%-ot, ráadásul a digitalizáció, az intelligens technológiák és az automatizált rendszerek alkalmazása tovább növelheti a magyar vállalatok versenyképességét és segítheti a hazai ipar modernizációját. Ezt a folyamatot erősíti tovább a ma aláírt megállapodás – húzta alá hozzá a tárcavezető.
Fekete Péter, a 4iG vállalatcsoport vezérigazgatója hozzátette, hogy a mesterséges intelligencia kutatására, fejlesztésére és alkalmazására létrehozott innovációs központok pedig nagymértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Magyarország a régióban élen járjon a mesterséges intelligencia-alapú újítások területén.
A tervek szerint Huawei és a 4iG közös felhőszolgáltatási platformja szeparált adatközponti környezetben biztosítja majd felhőszolgáltatásait, amelynek köszönhetően az ügyfelek dedikált és izolált infrastruktúra (szünetmentes áramszolgáltatás, internet- és fizikai biztonsági szolgáltatás) kiszolgálást vehetnek majd igénybe.
Címlapkép forrása: Getty Images