lopás

Fizetés nélkül tankolások lopott rendszámmal, gyorshajtással

2024.05.10.

A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi lakos ellen, aki illegális módját választotta a tankolásnak, de elkövetett más jogsértéseket is.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 36 éves férfi 2023 júliusában közel másfél tucat alkalommal tankolt úgy a megye több településén, hogy aztán fizetés nélkül távozott. A rendőrök dolgát azzal próbálta megnehezíteni, hogy az autóra rendszámot lopott vagy arra forgalomból kivont kocsik hatósági jelzését szerelte fel, illetve néhányszor rendszám nélkül állt be az üzemanyagkúthoz.

A nyomozók módszeresen ellenőrizték a térfigyelő- és biztonsági kamerák felvételét, és sikerült beazonosítaniuk a 36 éves kecskeméti férfit, akit 2023. augusztus 31-én hajnalban elfogtak és őrizetbe vettek. A bűnelkövetőnek azonban nem csak a lopások és az egyedi azonosító jellel visszaélések miatt kell felelnie. Előfordult ugyanis, hogy a lopott hatósági jelzéssel felszerelt autóval gyorshajtást követett el. A valódi tulajdonos meglepődve olvasta a bírság kiszabásáról szóló értesítőt, ám nem volt rest a hatósághoz fordulni, így hamar kiderült, hogy a rendszámtolvaj volt a valódi száguldozó, akinek így a közigazgatási bírságot is meg kell fizetnie.

A jelenleg már szabadlábon védekező férfi ügyében a nyomozás befejeződött; őt összesen huszonegy bűncselekménnyel gyanúsítják. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak ellene, így az ügyet megküldték az járási ügyészségre.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.02
Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, szélerősödés, jégeső előfordulhat, az intenzív....
2024.06.02
Érdekesen indult kölyökkora és formatervezőként sem maradt szürke egyéniség. ..
2024.06.02
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így mulat egy magyar úr. ..
2024.06.02
A 2019-es világbajnok sokkoló győzelmet aratott vasárnap délután, miután a sokáig vezető toyotás....
2024.06.02
Meglepőmód ellenétes mozgást produkálnak a Tesla és a többi márka elektromos autónak eladásai az....
2024.06.02
- A balatoni hajózási előszezon június 1-jén kezdődik és július 5-ig tart, hétvégenként már minden....
2024.06.02
Megvették, hazavitték, majd 42 éven át hagytak érintetlenül porosodni a garázsban egy Corvette C3-....
2024.06.02
A SEAT Leon műszaki és technológiai újításon megy keresztül. Újmotorokat kap – köztük egy új 1.5....
2024.06.02
A Reuters hírügynökség belső vállalati forrásoktól származó értesülése szerint a Tesla teljesen....
2024.06.02
Halálos baleset történt hajnalban Karácsond közelében, az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető....