Hirdetés
. Hirdetés

Gablini Gábor - Azonnal lépni kell állami szinten

|

Az elmúlt negyedszázad során minden második újonnan alapított cég eltűnt a vállalkozói színtérről. Az idősebb cégek igazi túlélők, de ki veszi át a stafétabotot?

Hirdetés

Gablini Gábor a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) a megalakulásától, 2002-től az elnöke, 2003-2016 között az AECP (Peugeot Márkakereskedők Európai Szövetsége) alelnökeként, valamint 2004-től 2010-ig a CECRA az Európai Autókereskedők és Szervizek Szövetségének igazgatósági tagjaként dolgozott. 2017-től a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke, valamint 2018-tól a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetségnek (MNKSZ) elnöke. A szakember szerint napjainkban minden területen számtalan kihívással lehet találkozni, ennek csupán egyike a cégörökléssel kapcsolatos számos nehézség.

"A legnagyobb probléma ma, Magyarországon, hogy a kis- és középvállalkozások számára nem mindig vállalkozásbarát a környezet. Persze vannak kivételek, de a nagy többségnél a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság, illetve az, hogy a támogatások döntő része nem a kkv-szektorhoz érkezik, mind-mind kihat a cégek jövőképere, mindegy, hogy az hány éves éppen" - mondta Gablini Gábor.

Szerinte ez azért komoly probléma, mert ahol esetleg tényleg megvolna a menedzsment új generációja, vagy egyéb lehetőség adódna a tevékenység zökkenőmentes átadására, a tapasztalatok szerint ott is nagyon sokan inkább azt mondják - látva ezeket a problémákat -, hogy mégsem lépnek be szívesen a cégbe, illetve nem vesznek át területeket. "A fiatal korosztály már nem érez abban kihívást, hogy éjjel-nappal dolgozzon, mint ahogyan azt a szüleik csinálták, így a problémák már halmozottan jelentkeznek, ami nemcsak a kis vagy közepes cégeket érinti, hanem a nagyvállalatokat egyaránt."

Hirdetés

Márpedig, ha ezek a vállalkozások eltűnnek, az komoly gazdaságpolitikai rizikót jelent. "Németországban, illetve Nyugat-Európa számos országában már rég felismerték ezt a problémát, és sikerrel működtetnek olyan állami ügynökségeket és tanácsadó cégeket, amelyeknek az a feladata, hogy megpróbálja ezeket a vállalkozásokat különféle eszközökkel támogatni az utódlásban, vagy abban, hogy olyan partnert találjanak, aki tovább viszi az üzletet, esetleg részesedést vásárol vagy meg is veszi a vállalkozást. Magyarországon jelenleg nincs ilyen szervezet" - mondta a szakember, aki szeretné erre a jelentős problémára felhívni az érintett döntéshozók figyelmét.

"Foglalkozni kell ezzel a problémával, mert amikor majd berobban, akkor már késő lesz" - tanácsolta Gablini Gábor, aki szerint a kkv-k egyszerűen nem tudják kitermelni azt a többletet, amely az ezzel kapcsolatos költségeket fedezné. Ennek érdekében több, különböző szinten érdemes dedikált programokat indítani vissza nem térítendő forrásokkal: állami ügynökség, amely szakértői támogatást nyújt, piaci szakértők javadalmazásának teljes vagy részfinanszírozása, szakmai szövetségek bevonása és tevékenységük támogatása. "Ezek azok a szervezetek, amelyek a legjobban ismerik az adott iparágat és vannak is ilyen irányú törekvéseik, de szinte mind forráshiánnyal küszködik" - tette hozzá.

Arra a kérdésünkre, hogy mi várható akkor, ha mindez elmarad, Gablini Gábor azt válaszolta: "Még több külföldi kézben lévő vállalkozás lesz, amelyek befektetéseik eredményeit kiviszik az országból.

"A magyar kormány úgynevezett kifektetési politikája jelenleg az IFKA és több állami ügynökség közreműködésével segíti a hazai vállalkozások külföldi terjeszkedését, ám ezzel párhuzamosan jó lenne egy hazai befektetési politika is, hogy ezek a már 10-20-30-40 éve működő vállalkozások a cégutódlást meg tudják oldani. Ők az igazi érték a gazdaság számára, hiszen egy új vállalkozásnál nagy az esély, hogy nem éli túl a 3 vagy 5 évet, ám akik már évtizedek óta bizonyítanak a piacon, azokat kellene segíteni, akár azzal, hogy fel tudjanak vásárolni hasonló profilú magyar cégeket. Mindez még mindig kevesebbe kerül, mint utólag a magyar tulajdonból kikerült cégeket rábírni arra, hogy Magyarországon fektessenek be vagy legalább ne vigyék ki az összes pénzt. Természetesen, a startupok is fontosak, új elképzeléseket, új technológiákat hoznak, őket is érdemes és kell is támogatni, de ezzel párhuzamosan a fent említett területen jóval jelentősebb előrelépést kellene tenni, mégpedig gyorsan. Nem érünk rá 10 évet várni, itt és most kell lépni, és a lehető legjobban felgyorsítani a folyamatokat, mert ami egyszer már elveszett, azt visszahozni már sokkal nehezebb."

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.