Voltak jó érzéseink Kovács Ákos irodalmi beszélgetésén

Egy művész legyen vakmerő, menjen be oda, ahová más halandónak se ideje, se kedve, se ideg- vagy eszközrendszere, de elsősorban is legyen végtelenül szabad és független, és persze határtalanul pimasz és szellemes, köszörülje a nyelvét mindenen, valláson, hazán, hatalmon, bármin, ami megcsalni látszik önmagát; nincs szent tehén. Csak szent tehén nincs. Nos, ilyen definíció a művészről nem létezik. Esterházy Péter például, aki az alfája és ómegája az „alighanem az irodalomról beszél”-nek, sosem mondott volna ilyet. Alkalmasint nem.

Kovács Ákos énekes-előadóművésznek egyrészt nincs könnyű dolga, amikor Hrabal, Krúdy, Arany és Babits léptei nyomán belép a kortárs irodalmi térbe, másrészt hajrá, Kovács Ákos, minden lehet irodalom, mindent ér és mindent szabad, ami érzékenység, ihletettség, legfeljebb sosem lesz művészet, de ilyen történt már.

Manapság hitet tesz a polgári létezés mellett időnként (női princípium), amivel nem is volna sok baj (egy vélemény csak), ha véletlenül nem a két pofára genderező hatalompolitikát támasztaná alá. Ha a kultúrharcos rezsimmel szemben a művészvilág sokszínűsége és az alternatív színházak létezése mellett, a kurzusfilmes támogatások elkálmánozása vagy a színiegyetemi képzést rekviráló kultúrkorifeus dúlása ellen emel szót, akkor nyugodtabbak leszünk.

Mindazonáltal voltak jó érzéseink a Kertész Imre Intézetben Kovács Ákos irodalmi beszélgetésén, ahol lánya, Őri-Kovács Anna kérdezte a művészt. Őri-Kovács Anna okos, kedves és színpadra termett lány, a harmadik (várhatóan őszi) estre készülve azonban annyit javasolunk (különösen a hit és a zene összefüggésében), hogy bontsa le a Kossuth-díjas idol szobrát, rúgja odább a posztamensét, hozza zavarba, billentse ki a komfortzónájából, ő is hálás lesz érte, már ha az öntömjénveszéllyel fenyegető vállalást folytatják.)

Kovács Ákos ezen az esten (a februári első, irodalmi után) azokról a filmekről és filmesekről beszélt, akik sokunk kamaszkori élményeit határozták meg. Huszárik Zoltán Szindbádja Latinovits-csal és Dajkával, Makk Károly ugyancsak 1971-es Szerelem című alkotása Törőcsik Marival és Darvas Ivánnal csakúgy korszakos mozgókép, mint a más időt és teret kibontó Szárnyas fejvadász (Harrison Ford, Rutger Hauer) Ridley Scott-tól. Tarkovszkij Stalkere, Fellini Amarcordja, Monory-Mész Meteója sorakoznak még Ákos listáján. (Egyikből sem következik a féktelen korrupció és a kreatív kirekesztés pártolása – de jegyezzük meg pozitívumként, hogy az esten semmiféle közéleti áthallás nem esett, ilyet még Schmidt Mária történész első soros lelkesedése sem inspirált.)

Kovács Ákos listájáról kiderült, hogy első kisjátékfilmje, a Magunk maradtunk (2023) című, saját novelláiból készült mozi eredetét határozták meg. Montázstechnikát, képkivágást, narrációs és más filmes eszközt tanult az általa csodált alkotóktól, de mint erről elmondta, ez nem másolás, hiszen a gyerek is utánzással tanul. És ő ezt vállalja. Utóbb aztán megnéztük a filmet, és egy érvényes koncepciót találtunk erős képekkel (Juhász Viktor) és csodaszínészekkel (Papp János, Nagy Mari, Trill Zsolt, Pápai Erika, Eperjes Károly néhány jelenetben, gyakran csak egy-egy közeliben szerepelnek), és magabiztos hátteret a filmkészítéshez (szponzoráció, költségvetés rendben lehetett.) Tudhatni, Ákosról, a dalszerző-előadó-énekesről film is készül, 230 milliót kapott rá Kriskó László (Aranybulla, Most vagy soha!). Amivel talán nem is az a gond, hogy elkészül, hiszen Ákos közönsége nem kicsi, hanem hogy mit szorít ki az elkészülésével. De ez messzire vezet. Ákos filmjében a 2006-os sajnálatos események például a valóságot szorítják ki. Mert lehet ugyan, hogy a rendőrattak emlékeit bele kellett írni a novellába, de a megfilmesítést inkább viselnénk el egy szabad alkotótól. A szörnyű Blokád és a penetráns Elkúrtuk gyanakvóvá teszi az embert.

Beteg világ (nézd, mivé tettük), és nem sokat gyógyít rajta, ha a Gondviselés és/vagy a Művészet mellett más is mozgatja a képeket.