Nagy volt a riadalom Mezőcsáton, amikor négy szirénázó rohamkocsi fékezett a mezőcsáti templom előtt, majd egy mentőhelikopter is leszállt. A földön hat ájult kisfiú feküdt mozdulatkanul, a legfiatalabb ötödikes, a legidősebb pedig hetedikes volt. Valamennyien a helyi Egressy Béni Általános Iskola tanulói. Az egyik szülő a Hírklikknek nyilatkozva elmondta: drogfogyasztás miatt a fiát és három osztálytársát vitték a mentők a kórházba. Rajtuk kívül hatodikos és hetedikes gyerekek is rosszul lettek. Az édesapa szerint nem ez az első eset, hogy Mezőcsáton a gyerekek hozzájutottak valamilyen droghoz. Elmondta: ő maga is tett már tavaly rendőrségi feljelentést emiatt. A rendőrség akkor megjelent a szülői értekezleten és drogprevenciós előadást tartottak. Hogy milyen eredménnyel? Azt a tegnapi példa jól jelzi.
„A helyszínről hat gyermeket szállítottak stabil állapotban kórházba”- válaszolta a lap kérdésére Kaszap Réka, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa. Az ügyben a rendőrség nyomoz. „Rendőreink kimentek a helyszínre, ahol adatgyűjtést végeznek, a körülményekről pontos információval jelenleg nem tudunk szolgálni” – nyilatkozta a Hírklikknek Varga Rudolf százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.