A krokodilok elé vetette a fiát az anya: döbbenetes, hogy miért
Sokkoló! Egy alig 25 éves anya könyörtelen módon végzett a gyermekével, ráadásul felfoghatatlan, miért tette.
Mint ahogyan arról a Times Of India beszámolt, a szomszédok riasztották az indiai rendőrséget, mert aggódtak a fiúért. Szombat este óta ugyanis hiába keresték őt, végül a rendőrök vasárnap kora reggel találták meg a hatéves fiú szétmarcangolt holttestét. Harapásnyomok borították, és hiányzott az egyik keze. Minden jel arra utalt, hogy krokodiltámadás áldozata lett.
A szülők a felelősek
Aztán az adatgyűjtés során kiderült, hogy a szülők korábban többször is összevesztek gyermekük beszédhibája miatt. Az apa, Ravi Kumar (27) többször megkérdőjelezte felesége döntését, hogy fogyatékos gyermeket szüljön. Állítólag szombaton is vita alakult ki kettejük közt, ami olyannyira elfajult, hogy az apa azt mondta az anyának, hogy „dobja ki a fiút”. Az asszony pedig engedelmeskedett és a folyóba dobta a gyereket, ahol rengeteg krokodil ólálkodott.