Lattmann Tamás: a piros sapkás önkéntesek intézkedése jogi szempontból kétséges

A kínai elnök látogatása alatt állítólag a kínai nagykövetségnek dolgozó piros sapkás önkéntes kínai aktivisták kerítették be egy EU-zászló miatt Tompos Márton momentumos magyar képviselőt. Ráadásul a képviselő videója szerint azon őrködtek, hogy tibeti vagy tajvani zászlók ne jelenjenek meg, mert az „nagyon nem kedves dolog,” és az ilyen zászlókat mindenütt kínai zászlóval takarták le. Nekik, vagy az itt levő kínai rendőröknek joguk van Magyarországon legálisan intézkedni?

Nem tudok róla, hogy a magyar állam adott volna nekik erre bármiféle felhatalmazást. Az alapvető szabály az, hogy egy állam területén csak az állam hatóságai intézkedhetnek. Más állam hatósága csak akkor intézkedhet bármilyen módon, ha arra az adott állam fölhatalmazza. Akkor viszont nekik is tiszteletben kell tartaniuk az adott állam jogszabályait, a jogszabályban meglevő előírásokat. Magyarországon a véleménynyilvánítás szabadsága egy olyan alapjog, amit Magyarország Alaptörvénye is előír, arról nem is beszélve, hogy a véleménynyilvánítás ilyen módja a strasbourgi bíróság gyakorlata által is védett alapjog. Tehát ilyen jellegű magatartásra, arra, hogy valakinek ilyen indokolatlan és aránytalan módon korlátozzák a véleménynyilvánítási jogát – mert ez mind indokolatlan, mind aránytalan volt –, még a magyar hatóságok sem jogosultak Magyarország területén, nemhogy egy külföldi. Mi több, erre a magyar hatóságok fölhatalmazást sem adhatnak. Tehát jogi értelemben számtalan ponton vérzik ez a történet. Vagyis, ha kaptak felhatalmazást, ez akkor is problémás, amennyiben nem, akkor meg alapból egy nagyon komoly problémát jelent, hogy milyen alapon intézkedik bárki is Magyarországon. 

Nem ez az első eset, hogy incidens történt, hisz Erdogan tavaly nyári látogatásakor a török elnök testőrei bántalmaztak egy magyart azért, mert az elnök felé fölmutatta a középső ujját. A szuverenitására oly kényes magyar kormány miért nem reagál erősen az ilyen tettekre? 

Az Erdogan-féle incidensben hiányzott, hogy a történet végigmenjen, maga az érintett személy nem akarta ezt az ügyet tovább vinni. Ott alapvetően magánindítványos bűncselekmény történt, és az kellett volna, hogy ő megtegye a feljelentést, és tovább vigye az eljárást, de ő ezt valamiért nem akarta megtenni. Ehhez joga volt. A mostani kínai történetben annyiban érdekes a helyzet, hogy megjelenik egy aktív politikus, akitől valahol elvárható – egyébként az ő érdekét is szolgálja –, hogy ebből az ügyből próbáljon nagyobb ügyet csinálni. Ő ezt akár egy feljelentés formájában el is viheti a magyar hatóságokhoz azzal, hogy itt valaki korlátozta az ő véleménynyilvánítási szabadsághoz való jogát. Hogy fenyegetéssel, vagy bármi egyéb módon, ezt a jogászok megmondják majd neki. Tehát végig lehet vinni egy ilyen eljárást, és akkor meglátjuk azt, hogy ebben a magyar hatóságok milyen álláspontra fognak helyezkedni. Ennek akár az is lehet a vége, hogy az illető a magyar államot pereli be a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, hiszen az ő véleménynyilvánításhoz való jogát korlátozta valaki, vagy valami, amivel szemben őt a magyar állam nem védte meg. Ez ilyen esetben a magyar állam felelősségét is fölveti. Azt majd meglátjuk, hogy az áldozat beleáll-e, és végig is viszi, amennyire lehet.

Tulajdonképpen a vörös sapkás kínaiak nem csináltak mást, csak körbeállták és kérdőre vonták… 

Ami már helyből zaklatás, fenyegetés. Valójában nagyon sok mindent megvalósít, amivel foglalkozni kell. Ha valaki beszélgetni akar valakivel arról, hogy miért akar kitűzni egy ilyen, vagy olyan zászlót, az egy normális interakció. Amikor azonban kvázi egyenruhában körbeveszik az embert, az azért bőven megvalósíthat valamiféle fenyegetést is. Utána kell járni ilyenkor, hogy kik azok a személyek egy budapesti közterületen, akik kvázi egyenruhába öltözve úgy döntenek, hogy intézkednek. Ha annak idején a Magyar Gárdát sem viseltük el, akkor ezt sem kell elviselni. 

Az önkéntesek egyébként nem voltak egyenruhában, csak mindegyikükön piros sapka volt…

Ez már kvázi egyenruhának tekinthető. Annak a pszichéje számára, aki általuk eljárás alá kerül, ez teljes mértékben értelmezhető fenyegetésként. 

Hszi Csin-ping négyszáz fős küldöttséggel érkezett, és saját testőrséget és kiszolgáló személyzetet is hozott magával, lévén, hogy a világ egyik legfenyegetettebb és ilyenformán a legjobban őrzött politikusai közé tartozik. Az ő testőrsége legálisan intézkedhet Magyarországon, ha úgy ítéli meg, hogy szükséges? 

Az egyetlen dolog, amit a testőr megtehet egy külföldi állam területén, az az, ami az ő testőri tevékenységéhez közvetlenül hozzátartozik. Például beugorhat a golyó elé, illetve, ha adott esetben látja, hogy azt a golyót ki készül kilőni, akkor ráugorhat arra az emberre is, aki éppen lőni akar. Vagyis – a viccet félretéve - egy külföldi állam területén a testőri tevékenységével összefüggő dolgokat lépheti meg minden további külön felhatalmazás, hozzájárulás nélkül. Ahhoz már kell egy felhatalmazás, és a látogatás megkezdése előtt annak a „lepapírozása”, hogy ő testőr minőségében megjelenhet a másik állam területén, mint az elnök kíséretének a része. Egy ilyen hivatalos látogatás előkészítésébe beletartozik az, hogy egyértelműsítve van, ki milyen minőségében jelenik meg egy hivatalos delegáció részeként. Ha testőr, akkor az. Nem szokás egyfajta magatartási szabályokat a testőrök számára előírni, pedig egyébként lehetne. Amikor a magyar állam megállapodik valakivel egy hivatalos látogatásról, akkor a látogatás előkészítésekor egy előzetes egyeztetés keretében erre is kitérhetnek a felek. Nem tudjuk, hogy ilyen volt-e most és nem tudjuk, hogy az „önkéntesek” esetleg olyan megállapodás keretében működtek-e, ami korábban született a magyar állam és a kínai állam között. Amennyiben volt ilyen, és ők úgy gondolták, hogy jogszerűen jártak el, mert volt felhatalmazásuk arra, hogy ilyesmit csináljanak, akkor a megállapodással vannak nagyon komoly gondok, mert ilyen cselekményre nem hatalmazhat föl senkit a magyar állam. Még a saját hatóságait se.

Azért arra kíváncsi lennék, mert azt nem tudom, hogy egy ilyen találkozó esetén mennyire vannak ezek a dolgok végiggondolva. Nekem van egy olyan érzésem, hogy ezekről a dolgokról a tisztelt, kulturált vendégek, mint a törökök, vagy a kínaiak nem feltétlenül tájékoztatják a magyar államot. Ennek a nagyon szuverenista, regionális közép-európai középhatalomnak a képviselőit nem nagyon veszik komolyan. Valahogy senki nem érti az itteni szuverenista hatalmasságot, meg a regionális középhatalmasságot. Szerintem a tisztelt vendégek nem is fárasztják magukat azzal, hogy olyan információkat előre közöljenek, mi fog itt történni. Mert azt látja mindenki, hogy alapvetően nekik mindent szabad. Ezért is sajnáltam, hogy az Erdogan-történet félbeszakadt, és az érintett nem vitte tovább az ügyet. Mert abban a helyzetben rá lehetett volna kényszeríteni valahogy a magyar államot, hogy mondjon valamit. Ennek az a metódusa, hogy valamilyen hatósági eljárásban futtatjuk a történetet, aztán a legvégén adott esetben azt el lehet vinni Strasbourgba. Ha máshol nem, ott már csak kénytelen mondani valamit a magyar állam arról, hogy mi van. Az egy átlagos magyar civiltől nem elvárható, hogy az egész vagyonát beletegye a pereskedésbe, és ha a jól ismert magyar jogállamban a jól ismert eredmény születik a végén, végül az egész családja rokkanjon bele a perbe. Én már rég mondom, hogy az ellenzéknek össze kellene állítani az ilyen esetekre egy pénzügyi alapot, amivel ilyen pereket lehetne finanszírozni. Most viszont, hogy egy ilyen történetbe egy aktív politikus keveredett bele, talán neki van olyan elképzelése, kontaktjai, forrásai – akár háttérből –, hogy bele tud lépni egy ilyen eljárásba, meg tud finanszírozni egy ilyet. Meglátjuk. Szerintem ez egy fontos dolog lenne, mert jelenleg más esély vagy lehetőség nem nagyon van arra, hogy valamiféle tevőleges magatartásra, vagy akár állásfoglalásra kényszerítsük ezt a szuverenizmust a zászlójára emelő közép-európai regonális hatalmat. Azt gondolom, fontos dolog lenne, hogy legalább a középhatalmi státusznak megfelelő tiszteletet – amit időnként óriásplakátokon szokott követelni magának ez a regionális középhatalmi kormány –, valamilyen módon próbálják megkövetelni maguknak. 

És mi lesz itt az uniós elnökség idején?

Ami 2011-ben is volt, semmi extra. Nem bénította meg Budapest közlekedését. A magas szintű találkozókat többnyire Gödöllőre, a felújított kastélyba helyezték, és a Liszt Ferenc repülőtérről közvetlenül lehetett vinni a delegációkat oda a főváros érintése nélkül. Gondolom, hogy most is valami hasonló megoldást fognak alkalmazni. Azért tegyük hozzá, az uniós elnökség idején többnyire nem ilyen különös veszélynek kitett személyek érkeznek ide. Ha ebben a félévben lesz is egy-két EU-csúcs, az sem feltétlenül biztos, hogy Budapesten lesz.