eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 2. vasárnap Anita, Kármen
flórián tér, felüljáró
Nyitókép: BKK

Új fejlemény az egyik legforgalmasabb budapesti csomópont felújítása ügyében

Nem is kell már sokat várni a felújítás megkezdésére.

Még idén elkezdődhet az óbudai Flórián téri felüljáró felújítása – tette közzé a hírt Facebook-oldalán a beruházó BKK, annak kapcsán hogy május 8-án megjelent az uniós közbeszerzési értesítőben a felújítás kivitelezésére vonatkozó ajánlati felhívás. Eredményes eljárás esetén az év második felében indul a szemmel látható munka, amelynek eredményeként az elkövetkező évtizedekben is biztonságosan lehet majd használni a felüljárót - közölték.

A több mint négy évtizede épült, két hídból álló, a Szentendrei utat és az Árpád hidat összekötő Flórián téri felüljáró rekonstrukciója során nemcsak az útpálya burkolatát építik át, hanem kijavítják a vasbeton szerkezet eddig keletkezett hibáit is. A projekt hivatalos oldalán közétett összefoglaló szerint megszüntetik a pillérek feletti ázások okát, kicserélik a híd teljes szigetelését, új szegélyeket építenek biztonságosabb szalagkorláttal, valamint új dilatációkat helyeznek el a hidak végein - írta a Magyar Építők.

Címlapról ajánljuk
Szakértő elárulta, kell-e félni a magyarországi tigrisszúnyogoktól

Szakértő elárulta, kell-e félni a magyarországi tigrisszúnyogoktól

Amennyire jó a mókus "marketingje", olyan rossz a tigrisszúnyogé – mondta az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója. Garamszegi László biológus szerint az invazív tigrisszúnyog potenciálisan valóban számos kórokozót terjeszthet, Magyarországon azonban még egy egy példányban sem találták meg például a nyugat-nílusi láz vírusát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×