Még több luxust és 50 extra lóerőt kap a Land Rover legendás terepjárója

Fotó: Land Rover
Vágólapra másolva!
Egyszerűbben összeállítható konfigurációt, még több luxust és a dízelmotor esetén már 350 lóerőt kínál a 2025-ös Land Rover Defender.
Vágólapra másolva!
Fotó: Land Rover

Köszöni szépen, a 2020-ban piacra dobott Land Rover Defender továbbra is nagy népszerűségnek örvend a vásárlók körében, ezért a 2025-ös modellévre nem is klasszikus modellfrissítést kapott a típus, hanem még több extrát. Az 5 ajtós Defender 110 esetén a Sedona kiadás az újdonság, a névadó sivatag vasoxidban gazdag, ezért vörös színű szikláit idézik a bordó fényezéssel, amit fekete díszekkel és 22 colos felnikkel kombinálnak. Ez a modellváltozat nem darabszámra limitált, hanem abban, hogy csak 1 éven át lehet rendelni. Opciós a sivatagi látképet mutató fóliadekor a motorháztetőn, a hátsó oldalablakokra szerelt színrefújt tárolódoboz. A Land Rover Defender 110 Sedona alapját a jól felszerelt X-Dynamic HSE felszereltség jelenti, amit fekete Windsor bőrkárpittal vagy az új Kvadrat műbőrrel egészítenek ki.

Fotó: Land Rover

A nyújtott Defender 130-asnál a középső üléssorba rendelhető fotelek jelentik az újdonságot. A nagy méretű, saját karfával rendelkező, fűthető-szellőztethető ülésekben utazók az első ülések közötti konzol végén lévő pohártartókat tudják használni. Egymástól jó messze helyezkednek el ezek a kapitány ülések, így kisgyermekek könnyen tudnak közlekedni a 3. sor irányába, illetve aki leghátul középen ül, annak extra méretű lábtere van – de csak akkor, ha összeszorított lábakkal ül.

Fotó: Land Rover

Az összes Defendernél elérhető a Signature Interior Pack, ami az első sorban 14 irányban állítható, fűthető-szellőztethető, állítható oldaltámaszokkal rendelkező fejtámlás üléseket jelent, a Defender 110 és 130 esetén a második sor is megkapja az állítható oldaltámaszos fejtámlákat, a 2. és ha van, a 3. üléssor ülései is fűthetőek. A kárpit Windsor bőr vagy Kvadrat illetve Ultrafabrics műbőr lehet, és az utasok érintkezési pontjain puha felületeket találunk.

Fotó: Land Rover

Egyszerűbben dönthet a vásárló, maradnak az eddigi felszereltségek, de az egyedi extrákat immár csomagokba rendezték, és még így is maradt 15 választási lehetőség… A gyári kiegészítők között már átlátszó,matt felületű védőfóliázást is találni, ami a gyári fényezést védi a külső behatásoktól. Van műszaki újdonság is a 2025-ös Land Rover Defendernél, a 3,0 literes turbódízel D300-as változata megszűnik, helyette a D350-est kínálják, ami nevének megfelelően már 350 lóerős, nyomatéka 700 Nm, ez +50 LE és +50 Nm a korábbihoz képest.


 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!