Csodás arcbőr, smink nélkül? Igen! Ha ezekre odafigyelsz, nem kell többé alapozó (x)
2024. máj 10. 1:23
Szörnyű állapotban, tolószékben fotózták le a nemrég letartóztatott Gérard Depardieu-t
Fotó: NorthfotoKülföldre utazott.
Ezeket láttad már?
A rendőrség április 29-én, hétfőn reggel beidézte a 75 éves színészt azért, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék, miután két nő feljelentette szexuális zaklatás miatt.
A hölgyek vallomása alapján az egyik eset 2014-ben, a másik pedig 2021-ben történt. Elmondásuk szerint Gérard Depardieu egyikük testét a tenyerével végigsimította, miközben illetlen szavakat mondott neki, másikukat pedig a folyosón ragadta meg, a lábai közé szorította, és trágár szavakkal illette. A színész tagadta a vádakat, a francia hatóságok pedig még aznap szabadon engedték őt.
A párizsi ügyészség korábbi közleménye szerint az ügyben 2024 októberében kell majd bíróság elé állnia.
A 75 éves Golden Globe-díjas francia színész élete talán legnehezebb időszakát éli most meg, de úgy tűnik, a másfél héttel ezelőtti történtek után akadt ideje egy kicsit kikapcsolódni is. Gérard Depardieu Csehországba, egészen pontosan Prágába utazott, ahol az értesülések szerint pár napra maradni is fog. A megjelent képeken pedig látni lehet rajta, hogy megviselik őt az elmúlt hetek, hónapok eseményei.
Ezeket olvastad már?
Szétszedik a kommentelők Kasza Tibi feleségét: "Maga az igényesség..." Itt a friss fotó, már tisztán látszik! Kismamapocakot villantott a TV2 sztárja! Most jött a szörnyű hír: a nyílt utcán találták meg a népszerű tévés holttestét Augusztusra várja a gyerekeket Mikes Anna: csodálatos hírt osztott meg Krausz Gábor szerelme Megszakad a szív! Katalin hercegné nincs olyan állapotban, hogy Vilmossal tartson, pedig...Kövesd a Blikk Rúzs cikkeit a Google hírekben is!
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Egy otthoni anti-aging kezelés, amellyel látványos eredményt érhet el (x)
Ön felkészült már a szandálszezonra? - Tippek az ápolt lábakért (x)
Kíváncsi mi a legjobb kiegészítő egy nyári partira? - Megmutatjuk (x)
C-vitamin tippek – hogy bombaformában legyen a strandszezonra (x)
Önnek csak egy apróság, de másnak az élete - így segíthetünk a plazmaadással (x)
Nem is gondolná, milyen sok embernek segíthet ezzel az aprósággal (x)
PARTNEROLDALAK
Baljós előjelek: ilyen lesz a 2024-es nyár az első előrejelzések szerint
Amanda Bynes: rá sem ismerni az egykori gyerekszínészre
Így néznek ki manapság a Harry Potter-filmek szereplői
Így néznek ki manapság az Agymenők sorozat színészei
Örökre megváltozik a világ: 2024 lehet az eddig ismert valóság vége
Az idő vasfoga: így néznek ki most az eredeti Baywatch szereplői
Ez történt a nővel, aki 104 évesen kiugrott egy repülőből - videó
„Teljesen más az életvitel, már vágytam erre” – ilyen 23 év után hazaköltözni az USA-ból
BLIKK
A reptéren tudták meg az utasok, hogy nem fogadják el a vízumukat – Legalább nyolcvan utastól tagadta meg a felszállást szombaton a Wizz Air
Miért? Eltűnik az imádott amerikai étteremlánc Budapestről
Újabb részletek derültek ki a verőcei balesetről: bulizó fiatalok lehettek a kishajón, egy 19 éves lány is életét vesztette
Nem sok jót ígér a Ficónál fellépő nekrózis az orvos szerint
Halálos hajókatasztrófa Verőcénél: ez a 110 méter hosszú szállodahajó tarolhatta le a motorcsónakot
LEGOLVASOTTABB
Most jött a szörnyű hír: a nyílt utcán találták meg a népszerű tévés holttestét
Ebben a pillanatban jött Károly királyról a hír: most jelentették be
Családja jelentette be a legenda halálát. Egy egész világ gyászol
Tóth Gabiék, Kucsera Gáborék és Peller Annáék után már ők is? Itt az újabb sztárválás
Újabb vészjósló döntést hoztak Katalin hercegnével kapcsolatban: már nagy lehet a baj...