A Sztorik a zsebben - történetek a közösségi médiából öt történeten keresztül vezeti be az olvasót a közösségi média kockázataiba, hatásaiba vagy éppen a használatában rejlő lehetőségekbe.
Az emelet túlterheltsége okozhatta a tragédiát.
Ez a kvíz kvíz ismét megmozgatja az agytekervényeket.
Ilyen időjárás várható pénteken.
Agykarbantartó kvízzel jövünk ismét.
Szerda este mutatták be nagy sikerrel, versenyen kívül a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
A fontosabb szombati hazai sportesemények.
Tíz kvízkérdés mely megmozgatja agytekervényeidet!
Gyermeknap alkalmából a Keménykalap és krumpliorr, valamint A varázsló és a Szeleburdi vakáció ingyenesen látható a Filmión csütörtöktől vasárnap estig.
A The Sunday Times című vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a Nagy-Britanniában élő leggazdagabbak becsült vagyonáról.
Magyarország 3 százalékos visszaesés tapasztalható.
Arra kérte a nemzetgazdasági miniszter a bankszövetséget, hogy tartsák fenn addig.
Csütörtökön rendezik meg a Csinibaba Táncdalfesztivált a Budapest Parkban, ahol a Katona József Színház művészei, vendégművészek és a Parkban gyakran megforduló fellépők adják elő az 1960-as évek slágereit és táncdalait, korhű jelmezekben.
A páciensek kétharmada kért már online beutalót is.