HÍREK
A Rovatból

Kunetz Zsombor: Magyar Péter egészségügyi adatainak kiszivárogtatása után minden állampolgár bizalma megrendülhet a rendszerben

Az egészségügyi szakértő szerint az adatokat nem az EESZT-ből tölthették le, a formája és tartalma miatt egy egészen más forrásra gyanakodik. Azt is megírta, hogy mire.


Mi is írtunk róla, hogy Magyar Péter személyes egészségügyi adatai szivárogtak ki, egy korábbi eset kapcsán. A mentőszolgálat adatai kerültek nyilvánosságra. A Bors hozta nyilvánosságra azt a jelentést, amit az Országos Mentőszolgálat munkatársai írtak azon az estén, amikor Varga Judit mentőt hívott férjéhez, Magyar Péterhez.

Az eset után Kunetz Zsombor is megszólalt:

Az egészségügyi szakértő legfrissebb írásában azt elemezte, hogy az iratok honnan származhattak.

Első kérdése az volt, hogy honnan kerülhettetek ki a szigorúan védett egészségügyi adatok. Mint írja, a mentési adatok az EESZT-ben (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, népszerű nevén Felhő) találhatók meg. Ehhez maga az érintett vagy egy egészségügyi szolgáltató férhet hozzá. A letöltést viszont a rendszer naplózza.

Ám a Borshoz eljutott dokumentumok nem innen származhatnak, mert más a formája és tartalma is - írja a szakértő.

"Így könnyű belátni, hogy ez a rendkívül szigorúan védett személyes egészségügyi adatokat érintő adatszivárgás szinte biztosan az Országos Mentőszolgálattól eredhet"

- vélekedik Kunetz Zsombor.

Úgy véli, hogy a mentők kihívása nem a hétköznapi módon történt. Feltételezve, hogy Magyar Péter - akkor még - felesége nem a 112-t hívta, hanem egy VIP-vonalat, aki lehetett "akár Dr. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár is, vagy a még jelen pillanatban a helyén levő mentőfőigazgató, aki szintén nem a 112-vel kezdett el bűvészkedni, hanem egyenesen kiadta egy akár egy Dr……. Péter nevű kollégájának a feladatot, hogy intézze. Így már érthetővé válik, hogy nagyon nagyon valószínű az, hogy a Dr………Péter személye nem azonos Dr. Magyar Péter személyével, sőt erősen bizonyos az is, hogy az egyik doktori cím az orvost a másik pedig jogászt takar. A fentiek csak megerősítik azt a tényt, hogy a Bors által közzétett mentési dokumentum az valós, ennek ellenkezőjét az Országos Mentőszolgálat sem állította, sőt a mai Kormányinfón maga Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tényszerűen elismerte, hogy jogsértés történt" -vélekedik.

A jogsértést tehát a kormány is elismeri, "míg az adatszivárgás a fentiek alapján nem történhetett meg máshol, mint az Országos Mentőszolgálatnál" - írja. Hozzáteszi, hogy ez az eset fontosabb annál, mint amit meg lehet oldani az OMSZ főigazgatójának menesztésével.

"Hiszen alapvetően rendülhet meg minden magyar állampolgárnak a bizalma abban, hogy az egészségügyi ellátórendszer adatkezelésében bízhat. Nem bízhat abban, hogy különleges személyes adata ne kerüljön ki akkor, amikor ez éppen az adatkezelőnek, vagy kormányak az érdekében állana".

Éppen ezért most azonnal véget kell vetni az ilyen fajta jogsértésnek - írja a szakember - "különben mindannyiunkra igen szomorú világ jön, és akár a legkiszolgáltatottabb állapotunkban is azon kell a gyógyulás helyett izgulnunk, hogy az ellenségünk mikor jut hozzá a különösen védett személyes egészségügyi adatainkhoz".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Rogán Antal egy londoni luxusszálloda elnöki lakosztályában pihente ki a Békemenetet és a BL-döntőt
A 444 szerint Rogán és családja London egyik legdrágább szállodájában, a Mandarin Oriental Hyde Park Hotelben töltötte a szombat estét, miután a Wembley-ben megnézték a Dortmund-Realt.


London egyik legdrágább szállodájába, a Mandarin Oriental Hyde Park Hotelbe csekkolt be Rogán Antal és a családja a Békemenet estéjén – írja a 444.

A több mint 100 éve üzemelő luxusszálloda elnöki lakosztályai 8000 fontba, azaz nagyjából 3,5 millió forintba kerülnek egy éjszakára – itt töltötte a szombat éjszakát Rogán és felesége.

A 444 a hotel bejáratánál futott össze a miniszterelnök kabinetfőnökével, aki azt mondta, a Békemeneten még részt vett, utána utazott Angliába, hogy a helyszínen nézzék meg a Bajnokok Ligája döntőjét.

Orbán Viktor beszéde délután négykor ért véget a Margitszigeten, a BL-döntő pedig este kilenckor kezdődött a londoni Wembley Stadionban, tehát igencsak iparkodnia kellett Rogánnak, hogy mindkét fontos eseményt a helyszínen élvezhesse.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Fidesz vagy ARMAGEDDON – Török Gábor szerint Orbán Viktor kimaxolta a választás tétjét szombati beszédében
A politológus szerint nagy kérdés, hogy egy ilyen radikális tétemelést a választók hány százaléka hisz el egy olyan országban, ahol nyilvánvalóan egyetlen szavazó sem akar háborút.


Török Gábor politológus szerint ilyen magasra még soha nem emelte Orbán Viktor egy választás tétjét, mint a szombati, margitszigeti beszédében.

„Vagy a Fidesz nyer ismét óriási fölénnyel, vagy háború lesz... Nyilván ennek a mondásnak a valóságtól való, a megszokottnál is nagyobb távolságán lehet élcelődni, de nem ez a legérdekesebb most” – írta Facebook-oldalán Török.

A politológus szerint két dolog igazán fontos a miniszterelnök beszédével kapcsolatban és egy héttel a választások előtt.

„Egyrészt az, hogy egy ilyen radikális tétemelést vajon a választók hány százaléka hisz el egy olyan országban, ahol nyilvánvalóan egyetlen szavazó sem akar háborút, és ha meg van győződve (vagy győzve) arról, hogy tényleg ez az alternatíva, ez a választási opció, akkor biztosan a Fideszre szavaz akkor is, ha amúgy nem elégedett vele.

Másrészt pedig, hogy a Fidesz legerősebbnek látszó riválisa, Magyar Péter és a Tisza Párt ezek után hogyan fogalmazza meg a választás tétjét, kialakít-e valamilyen viszonyt a Fidesz által megadott téttel, vagy megpróbál nagyon mást mondani” – írta Török.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Visszavonták Balog Zoltán díszpolgári címét – mutatjuk, melyik város döntött így
Annak idején politikusként nem vette át, de püspökként már elfogadta. Most meg kell válnia a megtisztelő címtől.


Ózd képviselő-testülete visszavonta Balog Zoltán díszpolgári címét, derül ki a város honlapján közzétett beszámolóból.

A közlemény szerint pénteken a Városháza nagy tanácstermében gyűlt össze a testület, ahol zárt ajtók mögött vitatták meg Balog Zoltán református püspök díszpolgári címének visszavonását.

Még 2014-ben adományozták neki a kitüntetést, de politikusként nem vette át. Püspökként viszont tavaly elfogadta.

A kegyelmi botrányban való érintettsége miatt a testület egyhangúlag visszavonta a címet

– mondta Janiczak Dávid polgármester.

Balog február közepén mondott le a Magyarországi Református Egyház zsinata lelkészi elnöki posztjáról, miután kiderült: tanácsadóként támogatta Novák Katalin akkori köztársasági elnököt, hogy kegyelmet adjon a bicskei gyerekotthon igazgatóhelyettesének, akit a pedofíliáért elítélt igazgató segítőjeként börtönre ítéltek.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Oké, akkor ennyi volt a jó idő – hétfőtől visszatérnek a felhőszakadások
Hét elején a levegő is hűl, és komoly csapadék is érkezik. A széllel is vigyázni kell.
Malinovszki András / Fotó: Terry McGraw/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. június 02.



Vasárnap az ország nagy részén zavartalan napsütés és kellemes meleg idő várja a kirándulni, szabad levegőre vágyókat. Ám ez nem marad sokáig így – derül ki az Időkép előrejelzéséből.

Hétfőn erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés,

délnyugat felől egyre többfelé alakulhatnak ki ismét záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadásra és jégesőre is számítani kell. A szél elsősorban zivatarok környezetében támadhat fel.

A legmagasabb hőmérséklet 21 és 28 fok között alakul, keleten lesz melegebb.

Kedden egy hidegfront hatására még többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok, illetve felhőszakadással, jégesővel és viharos széllökésekkel kísért heves viharok is előfordulhatnak. A Dunától keletre a nyugati-délnyugati, a Dunántúlon az északnyugati szél lesz élénk, erős. A legmelegebb órákban 20-26 fokot mutathatnak a hőmérők.

Szerdán több lesz a napsütés, már csak helyenként alakulhat ki zápor, zivatar. A nyugatias szél mérsékelt, időnként élénk lesz. Délutánra 24 és 29 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtökön is a napsütésé lesz a főszerep. Zápor, zivatar csak néhol fordulhat elő. A szél főként a Dunántúlon és északon-északkeleten támadhat fel. 25 és 30 fok közötti maximumokat mérhetünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET: