A férfi a cipőjébe épített kamerával próbált belesni a fiatal nők öltözete alá.
Mindez úgy derült ki, hogy egy arra járó nő észrevette, hogy a férfi mit művel, amit lefilmezett, majd a barátjával a rendőrökhöz kísérték a tanárt, akit a helyszínen le is tartóztattak az egyenruhások. A professzort az eset után kirúgták, most pedig súlyos szexuális zaklatás vádjával néz szembe.
A magát Melissa néven azonosító áldozat által megosztott felvételeken látható, amint a 40 éves Miguel Pérez a bal oldali cipőjét a Puebla 2024 vásáron, Puebla központjában május 2-án egy nő szoknyája alá csúsztatja, aki éppen ételt rendel - írja az Index. Mint írták, látható, ahogy Pérez oldalra lép és megpróbálja a cipőjét a gyanútlan nő lábai közé helyezni, hogy jobb felvételt tudjon csinálni.
A férfit leleplező nő ezután odalépett az áldozat nőhöz, akit figyelmeztetett. Pérez ezután a kijárat felé vette az irányt, ám Melissa barátja kérdőre vonta, majd a gallérjánál fogva megrángatták. Végül a rendőrök a helyszínen letartóztatták.
A férfit a helyszínen egy sátorba kísérték, ahol kihallgatták, majd a helyi rendőrőrsre szállították, ahol előzetes letartóztatásba helyezték. A kerületi ügyészség állítólag úgy próbálta megoldani az incidenst, hogy azt javasolta, fizessen 590 dollárt (nagyjából 213 ezer forint) az áldozatának, amit a nő elutasított.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Súlyos bejelentést tett a magyarok egyik kedvenc légitársasága A Ryanair döbbenetes adatokat közölt.
- Sokkoló fordulat: lángba borul a Közel-Kelet az iráni elnök halála után? Az iráni állami média szerint Ebrahim Raiszi elnök meghalt, miután helikoptere lezuhant az ország egyik hegyvidéki régiójában. A kormány egyelőre nem adott ki megerősítést a vezető haláláról.
- Most van nagy baj, elszabadult a pokol a magyar határon Több mint 11 600-an érkeztek Ukrajnából vasárnap.
- Senki sem élte túl: súlyos részletek az iráni elnök helikopterbalesetéről Ebrahim Raiszi iráni elnök és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter meghalt az őket szállító helikoptert ért balesetben vasárnap - jelentette a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség hétfőn.