HÍREK
A Rovatból

Pár napig valóban májusi, kellemes idő lesz

Jöhetnek borongós órák is, futó záporok, hajnalban hűvösebb lesz, de napközben akár 26-28 fok is jöhet.

Link másolása

Pénteken országszerte sok napsütésre számíthatunk, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből csak elszórtan alakulhat ki egy-egy futó zápor. Többfelé élénk lesz az északi-északkeleti szél. Hajnalra délkeleten pára- és ködfoltok képződhetnek. Reggel általában 4 és 12 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, de a hidegre érzékeny helyeken pár fokkal hidegebb lehet. Délutánra 21 és 25 fok közé melegszik a levegő - írja az Időkép.

Szombaton kezdetben kevesebb, délután már több felhő lesz az égen, és helyenként az ország északkeleti harmadában, valamint néhol délen átmenetileg záporok is kialakulhatnak. Az északias szél nyugaton, valamint a keleti és az északkeleti tájakon élénkülhet meg. A hajnali 4-13 fokot követően délután 21-26 fokot mérhetünk.

Vasárnap a napos időszakok mellett már erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és több tájegységünkön is számítani kell záporok, zivatarok kialakulására. Sokfelé élénk lesz az északias szél. A legmagasabb hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.

Hétfőn és kedden napos-gomolyfelhős időre van kilátás, de csak helyenként a Dunántúlon alakulhat ki egy-egy futó zápor, esetleg zivatar. Hétfőn kevés helyen lesz élénk a légmozgás, viszont kedden nyugaton és a Dunántúl északi felé megerősödhet a déli-délkeleti szél. Hétfőn 21 és 26, kedden 23 és 28 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Totális pánik van a Fideszben” - 11 nappal a választások előtt 24%-on áll Magyar Péter pártja Budapesten
A politikus szerint totális pánik van a Fideszben. „Úgy égetik a hazug, aljas propagandára a milliárdokat, mintha nem lenne holnap.”

Link másolása

A Medián legfrissebb felmérése szerint Budapesten a Fidesz önkormányzati listája 29%-on a TISZA 24%-on, a Karácsony féle lista 20%-on, míg a Vitézy féle lista 11%-on áll.

Magyar Péter a Facebook-oldalán írta le, hogy EP lista mérés most nem készült, de a fenti adatokból szerinte az következik, hogy ott a TISZA Párt már vezet Budapesten a Fidesz előtt.

"Ahogy vezetünk a Fidesz előtt a negyven év alattiaknál, a diplomásoknál és az érettségivel rendelkezőknél. És napról napra közelítünk a legkisebb településeken is."

- írta a politikus a bejegyzésében.

"Totális pánik van a Fideszben, úgy égetik a hazug, aljas propagandára a milliárdokat, mintha nem lenne holnap. Voltam már minden: nőverő, pszichopata, dollárbaloldali, Gyurcsány-báb, amerikai báb, az Európai Bizottság elnökének a bábja, Soros György bábja, focistafeleség, PszichoPeti, háborúpárti, áruló, a Jobbik embere. Most már azt terjesztik a rogáni propaganda segédcsapatai, hogy meleg vagyok és drogokon élek. És még van hátra 11 nap a választásokig…"

- tette hozzá Magyar a közösségi oldalán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ország keleti részére – érkeznek a zivatarok
Tíz megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Villámlás, szélerősödés és jégeső is várható.

Link másolása

A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ország keleti felére, összesen tíz vármegyére.

Szerdán a déli óráktól estig, sőt, késő estig szórványosan zivatarok alakulhatnak ki, elsősorban a Dunától keletre, de részben a Duna vonalában is. Villámlás, néha szélerősödés és jégeső is előfordulhat.

A Tiszántúlon a zivatarok felhőszakadás-intenzitással érkezhetnek, helyenként akár 20-30 milliméter csapadékkal. A zivataros időjárásban viharos, 55-65 km/órás széllökésekre is számíthatunk, főleg az északkeleti megyékben, mint Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar.

Nyugat felé haladva javul a helyzet: a felhőzet ritkul, és az eső esélye is csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között várható, estére pedig 15 és 21 fok közé hűl a levegő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újabb embert ítéltek halálra korrupció miatt, és elrendelték az összes személyes vagyonának elkobzását Kínában
Hszi-Csin Ping korrupcióellenes kampányában már 1,5 millió kormányzati tisztviselő bukott le. Sok elítélt végül kegyelmet kapott.

Link másolása

Észak-Kínában, Tiencsin városában halálra ítélték Bai Tianhuit, a China Huarong International Holdings korábbi vezérigazgatóját, írja a Bloomberg.

A bíróság bűnösnek találta vesztegetés elfogadásában, és elrendelte az összes személyes vagyonának elkobzását. A vád szerint Bai 2014 és 2018 között 152 millió dollár értékben fogadott el kenőpénzeket. Mivel az ügy különösen súlyosnak minősült, még az sem enyhítette a helyzetét, hogy másokat is lebuktatott.

Bai Tianhui nem az első, akit korrupció miatt kivégeznek Kínában.

2021-ben Lai Csaomint, a Huarong korábbi elnökét is hasonló bűncselekmények miatt ítélték halálra. Ugyanakkor sok elítélt tisztviselő végül kegyelmet kapott.

Hszi Csin-ping elnök korrupcióellenes kampánya eddig több mint 1,5 millió kormányzati tisztviselőt buktatott le, és a hadjárat során egyre több hasonló eset kerül nyilvánosságra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rágcsálók, kosz, lejárt ételek: debreceni horrorétteremre csapott le a Nébih
Hiányzott a megfelelő számú mosogató, és a konyhában is számos hiányosságot találtak az ellenőrök. A kézmosók sem működtek. Tisztítatlan késekkel vágták a húst is.

Link másolása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) május 14-től május 27-ig felfüggesztette egy debreceni étterem működését, miután súlyos higiéniai hiányosságokat találtak.

Az MTI értesülései szerint az étterem csak a hibák kijavítása után nyithat újra, de az eljárás és a bírság kiszabása még folyamatban van.

A Nébih ellenőrei több helyiségben, például az élelmiszerraktárakban is rágcsálók és rovarok jelenlétére utaló nyomokat találtak. A kézmosók sok helyen nem működtek rendesen, és nem volt kézfertőtlenítő szer sem, ami alapvető elvárás lenne. Az épület és a hűtőberendezések műszaki és higiéniai állapota sem felelt meg az előírásoknak, az egész étterem pedig rendetlen és takarítatlan volt.

A gépek, eszközök és berendezések, mint például a húselőkészítő helyiségben lévő daráló, bárd és élező, mind koszosak voltak.

Hiányzott a megfelelő számú mosogató, és a konyhában is számos hiányosságot találtak az ellenőrök. A dokumentáció hiányos volt, és az ellenőrzés idején dolgozó szakácsnak nem volt érvényes egészségügyi könyve sem.

Ráadásul az étterem 20 tétel nem nyomon követhető, illetve lejárt minőségmegőrzési és fogyaszthatósági idejű élelmiszert azonnal kivont a forgalomból, és megtiltotta azok felhasználását.


Link másolása
KÖVESS MINKET: